: Fábián Bálint
Fábián Bálint

„A sorsom választotta ezt a szakot”

: Fábián Bálint
Fábián Bálint

Fábián Bálint vagyok Magyarkanizsáról. Szociálismunkás-hallgató. Vízimentő. Zenész. Pálinkafőző.

Melyik szakon tanulsz?

– A Bölcsészettudományi Karon vagyok harmadéves szociálismunkás-hallgató. Ezt a szakot, úgy szoktam mondani, hogy a sorsom választotta; mivel erre a szakra jutottam be, és a szerencse folytán a felvételi napján a tanárokkal is sikerült beszélgetnem, akik meggyőztek, hogy ez egy nekem való szak. Tényleg sorsszerű volt, hogy erre a szakra jussak be, mivel mindenki tudja, hogy a szociális munkás a nehéz sorsú emberekkel foglalkozik. Nagyon szeretem ezt a szakot, sőt egyre jobban szeretem, és egyre jobban érzem azt, hogy mással nem is szeretnék foglalkozni.

Kinek ajánlod ezt a szakot?

– Az olyan embereknek ajánlom, akik nagyon nehéz időszakon mentek keresztül, legyen annak oka valamilyen családi probléma, esetleg nagyon durva környezeti, szociális elutasítás, akármilyen nehézség az életben, amin nem nagyon tudtak túljutni, hogy az itt megszerzett tudást elraktározván, ezt a szakot elvégezve fel tudják használni a hasonló cipőben járó emberek segítésére. Az ide jelentkezőnek nagy elszántságra és hitre, Istenbe vetett bizalomra van szüksége, ez kapaszkodót ad, hogy segíteni tudjon másoknak; ebben a szakmában a legszebb, ha segíteni tudsz másokon. Mivel tényleg mindenféle helyzettel találkozik egy szociális munkás, az sem árt, ha vasból vannak az idegeid…

Gondot okozott számodra az, hogy szerb nyelven tanulsz?

– Egyáltalán nem okozott gondot. Gyorsan sikerült beilleszkednem, és gyorsan fel tudtam venni a ritmust. Az első évet egy vizsga híján sikerült tisztáznom, nem volt különösebb problémám a tanulással. Aki egyetemre iratkozik, akár magyarul, akár szerbül tanul, annak fontos, hogy ne magoljon, hiszen csak értelemmel lehet igazán megtanulni a dolgokat. Egyáltalán nem kell megijedni a szerb nyelven való tanulástól, merni kell beszélni, valamint igyekezni és akarni kell. Ha ezeket látják rajtad, azt becsülni fogják! Nekem azért sem okozott gondot a szerb nyelven történő tanulás, mert a barátaimtól már elsajátítottam a nyelv 50 százalékát, az egyetemen viszont tényleg nagyon sok szó, kifejezés ragadt rám.

Mióta vagy az Európa Kollégium lakója?

– Az Európa Kollégiumban 2018 óta lakok. Tetszik, mivel kívülről úgy néz ki, mint egy palota, belülről akár egy hotel. A társasági élet feldobja az embert, aktívan éljük az egyetemista életet, rengeteg emberrel van alkalmunk megismerkedni, akik Vajdaság minden területéről származnak. Sokszor vannak bulik; le szoktunk menni a Dunára, és ott mindig előkerül egy-két hangszer, én le szoktam vinni a harmonikámat, és elhúzok pár nótát; nagyon örülök, hogy ilyenre is van alkalom! Azokra a bulikra sem panaszkodhatunk, amik a Petőfiben szoktak lenni, mindig jó emlékekkel tértünk vissza a koliba. Nagyon jó a társasági élet, az ellátás, a környezet, mindennel elégedett vagyok; tényleg csak ajánlani tudom az embereknek. A kollégiumi tevékenységek közül a kórust kísértem zongorán, jártam klasszikus táncra és hittanszakkörre is.

Mivel töltöd a szabadidőd?

– Idén nyáron munkát vállaltam Kanizsán mint vízimentő, emellett a szociális központban is bedolgozom. A másik, inkább fő szenvedélyem a zenélés, lakodalmakba, bálakba és egyéb rendezvényekre is eljárok zenélni. A zenélés mellett az otthoni gyümölcsösünkben apámmal szoktam dolgozgatni, metszeni. Pálinkafőzéssel is foglalkozom. Nagyon szeretem a gyümölcsösünket, mert amikor pszichikailag kifáradok, akkor ott egyszerűen és hasznosan el tudom ütni az időt.

Mióta zenélsz? Hány hangszeren játszol?

– A zenélést szeretem gyerekkorom óta. A nagyapámtól tanultam meg harmonikázni, valamint zongorázni, a többi hangszeren pedig autodidakta módon, valamint mindig voltak körülöttem zenészek; szerettem velük beszélgetni, és volt alkalmam ellesni tőlük különböző hangszerek használatát. Van egy saját zenekarom, valamint több zenekarral is játszom. Tíz hangszeren játszok, de főleg harmonikán és szintetizátoron; emellett basszusgitáron, nagybőgőn, tamburabőgőn, az összes tamburán, a kontrát kivéve, emellett trombitán, szaxofonon, valamint klarinéton is.

Mi minden motivál téged az életben?

– Hívő ember vagyok, tehát a Jóistenben hiszek és bele kapaszkodok. A vallásból és a Bibliából is van pár dolog, amit nagyon kötök a szakmámhoz, például szeresd felebarátodat, mint magadat. Engem az motivál, hogy minden nehéz helyzetben lévő emberben magamat látom; rögtön beleképzelem magam a helyzetébe, és elképzelem, mit tennék, s hogy mennyire jólesne egy-két támogató szó, egy kéz, ami kihúz a kellemetlen helyzetből.

Hol tervezed a jövőd, és miként szeretnél elhelyezkedni?

– Nem tudom máshogy elképzelni az életemet, csak úgy, hogy szociális munkásként dolgozok egy szociális központban Magyarkanizsán, a szülővárosomban. Minél előbb szeretnék családot alapítani, azt szeretném, ha nagy családom lenne, mivel minél nagyobb egy család, annál szebb.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Magosi Máté
Hátsó oldal: www.reuters.com
Megint a biciklizésről Ezen az oldalon többször is írtam a biciklizésről, amelynek számos előnyét ismerjük.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fábián Bálint
„A sorsom választotta ezt a szakot” Fábián Bálint vagyok Magyarkanizsáról. Szociálismunkás-hallgató. Vízimentő. Zenész. Pálinkafőző.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.simonstapleton.com
Jogi Kar, te drága! DAY 304: MEKK, EGYEM IS AZ OKOS FEJEMET MEG!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Stratégia és taktika Megjelent az Iron Maiden új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A strand, ahol sűrűn fürdőztünk
Sporhetsztori 103. 103. rész – Reggeliztető munkagép

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szúnyogok – az „új” betegség terjesztői A nyár és a kora tavasz az az időszak, amikor több időt töltünk kinn a szabadban.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fenella Beach, vagyis a kagylóstrand
Kagylóstrand a farkatlan macskák szigetén Utazós élményeim egy részét a munkámnak köszönhetem, autósport-újságíróként ugyanis békeidőben mé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Torok Orsolya (fotó: Roncsák Alexander)
Aki választ: Torok Orsolya Torok Orsolya néven 1992 júliusában láttam meg a napvilágot a szabadkai kórházban, a Rák csillagj...

0 Hozzászólás | Bővebben +