Ezen az oldalon többször is írtam a biciklizésről, amelynek számos előnyét ismerjük. Mindezeket nem szeretném felsorolni, megtettem már korábban, de újra és újra olyan dolgok történnek, amik arra ösztönöznek, hogy megint és megint a kerékpározásról szóljak.

A munkahelyemre biciklivel járok, úgy érzem, az a nyolc kilométer oda, nyolc kilométer vissza nem egy akkora táv, hogy ne tudnám megtenni, még úgy is, hogy e két út között dolgozom. Pénzt spórolok, és hazafelé kiszellőztetem a fejem, ráadásul a napi fizikai aktivitást is kipipálhatom ezáltal. Ha az időjárás engedi, ha nem kell túlságosan messzire menni, vagy ha nem kell valami nehezet/nagyméretűt magammal vinnem, igyekszem mindenhova biciklivel járni. Tíz kilométer a két keréken nem számít soknak, sőt a harminc-negyven kilométer sem egy gyilkos távolság, bárki meg tudja tenni.

Nem is olyan régen egy kertészhez látogattam el, hogy interjút készítsek a termésről és miegymásról. Amikor a termelő meglátta, hogy biciklivel érkeztem meg hozzá (megjegyzem, körülbelül öt kilométert kellett tekernem, hogy odaérjek), megkérdezte, hogy hogyhogy nem autóval jöttem. Valamit magyaráztam neki a mozgás fontosságáról és az egészséges életmódról, de nem hiszem, hogy sikerült meggyőznöm.

Azután egy rendezvényre látogattam el, ami már körülbelül hat kilométerre volt az otthonomtól. Mások is voltak ott természetesen, és amikor egyik ismerősöm meglátta, hogy biciklivel jöttem, odaszólt, hogy miért nem szóltam nekik, szívesen elhoztak volna. Szintén egészséges életmód, miegymás, de biztos vagyok benne, hogy őt sem sikerült meggyőznöm. Majd ha eső és/vagy hó esik, örülnék neki, ha el tudnál vinni, de most, amikor egy kis időre a nyár is visszatért, még élvezni akarom azt, hogy tekerhetek, és különben is, olyan nincs, hogy valahova nem lehet biciklivel eljutni.

Ezzel zárom, és maradok tisztelettel.

Csá!

Képgaléria: