: Torok Orsolya (fotó: Roncsák Alexander)
Torok Orsolya (fotó: Roncsák Alexander)

Aki választ: Torok Orsolya

: Torok Orsolya (fotó: Roncsák Alexander)
Torok Orsolya (fotó: Roncsák Alexander)

Torok Orsolya néven 1992 júliusában láttam meg a napvilágot a szabadkai kórházban, a Rák csillagjegyben. Harmadik gyerekként egy azóta széthullott családban nem szenvedtem nagyobb hiányt semmiben, mert édesanyám és a nővérem földöntúli erővel szeretnek. Az iskolákat átmeneti időszakként elviselve megszereztem azt a néhány barátomat, akikre a mai napig számíthatok. Azóta megtaláltam életem párját, és az anyagi túlélés megteremtése mellett rengeteget képzem magam, és visszafordíthatatlanul beágyazódott a mindennapjaimba a zene megélése és éltetése. Citerázom és énekelek a KurtaUtca nevű alternatív folk-rock bandában, a szülővárosomban és a környék településein heti rendszerességgel hagyományos citerázást és népéneket oktatok, hangszerbemutatókat, játszóházakat, ölbéli foglalkozásokat tartok felkérésekre, és szívből örülök, hogy bemutatkozhatok a My Choice olvasóinak.


Melyik az öt legjobb könyv, amit olvastál? Miért ajánlanád másoknak?

1. Debreczeni József: Hideg krematórium – Hogy most ez jó könyv-e? Ha otthon egyedül eszek, mindig olvasok. Ezt például akkor veszem elő, ha észreveszem, hogy kezdek elkényelmesedni a fantasztikus életemben. Az ötödik kiolvasás után már minden helyzetben tudtam enni. Ugye, egy hazai zseniális újságíróról van szó. Még ma sem látok semmi olyat, ami megakadályozná egy Auschwitz vagy egy gonosz születését. Hurrá. És itt főleg az önmagunknak megengedett tehetetlenségre gondolok…

2. Mécs Alajos: Az ismeretlen Japán – Először azért vettem elő, hogy jobban meg tudjam figyelni, és megértsem a kedvenc animéim apró részleteit. Másodszor neveléselméleti megközelítésből… És így tovább meditáció, alkalmazott pszichológia, szeretetnyelv, kultúra, művészettörténet… „Biblia-szerűen” használom. Bizonyos részletekre a mai napig vissza-visszatérek, hogy bizonyos helyzeteket ennek tükrében is megvizsgáljak.

3. Desmond Morris: Miért csinálja a macska? – Első saját cicás könyvem. Régi hobbim megfigyelni az állatok viselkedését, beleértve az embert is. Kíváncsi voltam, hogy milyen összeköttetésben állnak a kimondott szavak és a belülről kikívánkozó érzések, és eddig arra jutottam, hogy többnyire semmi közük egymáshoz. Sokat segít a mindennapjaimban, hogy így kezelem a környezetemet.

4. Kodály Zoltán, Burány Béla, Bodor Anikó – Bármilyen táji gyűjtés, zenei módszertan, magyar népi szokás, ünnepköri leírás, eredetelméletek, játékpszichológia – minden jöhet! Szülinapokra, virág helyett, ünnepekre szívesen és mosolyogva fogadom őket!

5. Verseskötetek, festők, zenészek/zenekarok bemutatása, mesék-mondák minden mennyiségben, tudományos érdekességek, politikai unalmasságok, újságok, levelek, néhány spéci ember bármely alkotása. Élő és holt inspirációk. Muszáj külön helyet hagynom az „Egyéb”-nek, mert ez hetente változik. Édesanyám, a nővérem és én is egész csinos személyes könyvtárral rendelkezünk, szóval mindig van hova fordulni. Azon felül pedig hesteg Limbus. Menjetek, amíg még lehet.

 

Melyik az öt kedvenc filmed, és miért?

1. Hayao Miyazaki összes mesefilmje – Egyszerre elégíti ki az öregasszony lelkemet és a totyogós logikámat. Miattuk hittem el, hogy szép és érdemes, ezért elkezdtem rajzolni. A zenei betétdalokat megtanultam valamelyik hangszeren eljátszani. Akárhányszor nézem meg őket, mindig meglepnek, felfedezek valami újat, és kellemesen, észrevehetetlenül visszapofoznak abba a realitásba, ahol az én felelősségem is, hogy megkönnyítsem azt.

2. Dokumentum- vagy művészfilmek háborúkról, bombázásokról, erőszakról, az összes kínzásról, amit csak lencsevégre fogtak – regényfeldolgozások – életutak – beszámolók… Nem ér semmit, ha kiülünk a küszöbre és sírunk egy olyan lehetetlen érvelésen, amit bármelyik pillanatban megismételhet egyik-másik dilettáns vezető, de azért segít elhinni a legvacakabb napjaimon is, hogy én itt és most piszok szerencsés vagyok. Jó időben, jó helyre születtem.
A zongorista (Roman Polanski), Az élet szép (Roberto Benigni), Hajnali láz (Gárdos Péter) ésatöbbi.

3. Isao Hashimoto: Time-Lapse Map of Every Nuclear Explosion Since 1945 – Ezt az egyet konkrétan azért emelném ki, mert amióta először láttam, van, hogy ezzel álmodom. Ez a röpbeszámoló azt vizualizálja, hogy világszerte hány atombombát robbantottak fel az évek során 1945 óta napjainkig. Amikor elérkezett a születési évemhez, és láttam, hogy a britek addigra 45, a franciák 204, az oroszok 715, az amerikaiak 1027, az indiaiak 1, a kínaiak pedig 36 atombombát rettyintettek szét ránk (összesen 2028), akkor rájöttem, hogy nem a dohányzás fog elvinni engem.

4. Magyar népmesék és mesefilmek – Gyerekkori burok. Rengeteg inspiráció. Zseniális megoldások tárháza. Nem feltétlenül csak a tanulságokra értem, hanem képi megjelenítésben, zenei aláfestésben, összhangteremtésben, ahogy a rendezők az érzékekeinkre hatnak, abból mind rengeteget lehet tanulni. Azonfelül pedig memorizálni sem árt, mert ki más mesélje majd tovább, ha nem én?

5. Slobodan Šijan: Ko to tamo peva – Pure classic, mindenki ismeri, de nekem meghatározó volt. Eszméletlen, hogy az itt megjelenített karakterek egy az egyben ma is léteznek, és akár együtt dolgozom velük minden áldott nap, vagy szomszédok vagyunk, vagy csapják a szelet vagy a biztosítékot vagy bárkit az utcán. Rengeteget segített megszeretni az itthoni légkört. Mert mi mást lehetne tenni? Dalje nećeš moći.

 

Nevezz meg öt zenekart, akiknek a zenéjét szívesen hallgatod! Miért szereted őket?

1. Agent Fresco – Az énekes hangja valami eszméletlen hangfekvésű, és vicces a dobos haja. A legjobb barátaim ajánlották a figyelmembe, nem csalódtam.

2. Hiatus Kaiyote – Őrült jó, chilles harmóniák, a dobos és a billentyűs is zseniális. Tetszik a vizuális kreativitásuk is.

3. Jacob Collier – koncertfelvételeket láttam először róla, másfél perc alatt 3 szólamban megénekeltette a torontói nagytömeget, aztán belehallgattam a jammeléseibe is. Nem igazán normális az ember.

4. Crumb – Szívesen elmennék a koncertjükre. Akár messzebbre is. Ők is azok közé tartoznak, akiket a jó emberek telibe ajánlottak nekem és az ízlésemnek. Érdemes akár így is barátokra lelni.

5. Tomas Dvorak / Floex – Akármelyik művészneve alatti alkotásával találkoztam, eddig mindig letaglózott a nemes tisztaságával és a szerethető cyber kombóval.

 

Öt kedvenc zeneszám!

* Lehet, hogy beképzeltnek vagy szemtelennek tűnhetek, de akármelyik aktuális KurtaUtca-szám. Átélve, énekelve, játszva, aktívan, élve, élvezve szeretem legjobban a zenét. Ez pedig a bandában, hála az égnek – adva van.

* Aktuális népdalcsokrok, amiket a növendékeimmel vagy a barátaimmal veszünk a citerapróbákon vagy éneken. Ugyanazon okok miatt. Tájegységtől függetlenül.

* Funkcionális zenék is vannak például:
> Dirty Shirt: Geamparalele – munkába indulás előtti kávézáskor, 13.10-kor.
> Dream Theater: Panic Attack – munkába indulás előtti kávézáskor, 04.10-kor.

* Roncsák Marcell – életművek, mindegyik hajstádiumát imádom, idestova szerintem 15 éve.

* Floex: Forget-me-not – abszolút ráível mindenemre.

 

Melyik az az öt étel vagy ital, aminek nem tudsz ellenállni?

1. Smoki;

2. A Nestlé termékek bármelyike;

3. Csípős halászlé vagy marhapaprikás;

4. Kínai kaja – életemben nem készítettem saját magam;

5. Gibanica.


Mondj öt rád jellemző tulajdonságot!

1. Kések – lehetetlenül sokat.

2. Nevetek – lehetetlenül mindenen.

3. Udvarias – másokkal könnyen, magammal nehezen.

4. Túlgondolkodom.

5. Szenvedélyes – kivételes személyekkel és tevékenységekkel.

 

Sorolj fel öt tárgyat, amelyek nagyon fontosak a számodra!

1. A programos füzetem – Többen is kinyírnának, ha elveszíteném.

2. A hangszereim – Elsősorban most már a citerák, de a gitárom is jó, ha a közelben van.

3. A franciaágyunk – 8 év nyugágyon való együttalvás után ez hatalmas luxusérzést nyújt minden este.

4. A hajvégápolóm – Az egyetlen kozmetikai szer, ami nélkül nem tudom ápoltnak érezni magam.

5. Tatios Életbölcsességek című kiskönyve – Igazi zsebkincs.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Magosi Máté
Hátsó oldal: www.reuters.com
Megint a biciklizésről Ezen az oldalon többször is írtam a biciklizésről, amelynek számos előnyét ismerjük.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fábián Bálint
„A sorsom választotta ezt a szakot” Fábián Bálint vagyok Magyarkanizsáról. Szociálismunkás-hallgató. Vízimentő. Zenész. Pálinkafőző.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.simonstapleton.com
Jogi Kar, te drága! DAY 304: MEKK, EGYEM IS AZ OKOS FEJEMET MEG!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Stratégia és taktika Megjelent az Iron Maiden új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A strand, ahol sűrűn fürdőztünk
Sporhetsztori 103. 103. rész – Reggeliztető munkagép

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szúnyogok – az „új” betegség terjesztői A nyár és a kora tavasz az az időszak, amikor több időt töltünk kinn a szabadban.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fenella Beach, vagyis a kagylóstrand
Kagylóstrand a farkatlan macskák szigetén Utazós élményeim egy részét a munkámnak köszönhetem, autósport-újságíróként ugyanis békeidőben mé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Torok Orsolya (fotó: Roncsák Alexander)
Aki választ: Torok Orsolya Torok Orsolya néven 1992 júliusában láttam meg a napvilágot a szabadkai kórházban, a Rák csillagj...

0 Hozzászólás | Bővebben +