Artmania-fesztivál volt Nagyszebenben – 1. rész

Néhány nagykikindai barátunk évek óta látogatja a romániai Nagyszebenben megrendezésre kerülő Artmania fesztivált, és esküsznek rá. Persze ők Craft söröket  isznak, úriemberek, és progresszív rockot hallgatnak. Én néhány évvel ezelőtt el szerettem volna menni a Sólstafir fellépése miatt, aztán sűrű lett a határidőnaplóm.

Amikor megláttuk az idei fellépők névsorát, elégedetten csettintettünk. Mercyful Fate, Testament, Cult of Luna, Stoned Jesus, na meg persze Pain of Salvation és a My Dying Bride. Utóbbi kettőt nem sokkal a fesztivál előtt lemondták a szervezők, de tekintettel a továbbra is tartó felfordulásra a világon, ez megbocsátható.

BÁNÁT ÉS BÁNAT
Pénteken korán reggel indulunk. Lejt nem vettem. Meglepő módon Zentán is lehet váltani. Nem túl meglepő módon számlát nem adnak hozzá… Ejnye!
Kacskaringós utakon száguldunk a nákovai kishatárátkelőhöz. Megállunk pihenni, kedves Votós kollégám gyümölcséből fogyasztok. Az autóút-matrica vásárlása nem könnyű feladat. Azok közül, akikkel találkozunk, senki nem beszél semmilyen általunk ismert nyelven. Végül kézzel-lábbal mutogatva megértjük, hol tudjuk megvenni. Miután bemegyek a hentesüzletbe, rájövök, hogy inkább a ruhaboltba kellene betérni. Elég bizarr, de tényleg itt tudjuk ezt megvenni. Amíg Boffőr próbálja a helyzetet rendezni, addig én a román divattal barátkozok.

Hosszú utazás, több pihenő. Bánát az Romániában is Bánát. Pont ugyanolyan száraz, lehangoló, kissé lepusztult, éget a nap, rossz szellemek lesnek ránk. Erdély pedig olyan, mintha egy másik országba lépnél. Nagy nemzeti öntudat nélkül is érzem, már megint fáj Trianon. Hegyek, várak, patakok. Az út minősége kiváló, így minden gond nélkül kocsikázunk be Nagyszebenbe. Szép és nagy város, ahol még mindig él az egykori német lakosság szelleme, ha másképp nem is, az építkezési stílusban feltétlenül.
A hetekkel korábban lefoglalt lakást gond nélkül találjuk meg. A gazdasszony kedves, a lakás szép. Várjuk Molozsvárt is. Valójában eggyel többen foglaljuk el a szállásunkat, mint ahogyan megbeszéltük. Kissé szégyellem magam, de azért annyira nem. Közeledik az este, Votós kollégám az életéért küzd. Talán koronavírus, talán más, de ágynak esik. Nélküle indulunk a fesztivál első napjára.

AHOL MINDENT LÁTNAK
Azt sem tudjuk, merre kell menni. Inkább taxizunk.
Lekéssük az első bandát, amely talán a romániai Bucovina. Ettől jobban élvezzük a Stoned Jesus koncertjét. Pont tízéves évfordulónkat ünnepeljük együtt az idén. Azóta tart a barátságom a zenéjükkel. Az ukrán banda nem politizálni jött, hangosan és lelkesen játsszák a smirglis, lassú, néhol gyorsuló kemény rockot. A koncert nagyon gyorsan elrepül. Megkövezett Jézusék koncertjén lágyan illatozott sztónerozást segítő illat. Az I am the Mountain dalnál lehet már sejteni, hogy a végére értünk a fellépésnek. Ráadásként elhangzik a sodró lendületű Here Come the Robots.
A benti csapolt sört a borzasztó jelzővel illetem. Ez sajnos kemény motivációként szolgál arra, hogy az Alternosfera fellépése helyett a városközpontot, illetve az egykori várterületet tekintsük meg. Nagyszeben egy mesebeli település, ahol érzed a történelem viharait. Amikor az ember álmodik, akkor keveredik ilyen furcsa, szokatlan elrendezésű helyekre. Az utcák, a házak, a Hazugságok Hídja, minden úgy áll, mintha egy álomkép lenne.
Ami a kocsmákat illeti, a kinti sörszínvonal már egészen más, mint a benti.

Nézelődés és séta után térünk vissza a rendezvényre, hogy megnézzük a Transatlantic fellépését. Annyira nem hozott lázba a tudat, hogy több legendás progresszív rockarcot is láthatok élőben. Valójában akinek a munkásságát követtem egy ideig a neves csokorból (olyan bandák tagjairól van szó mint a Spock's Beard, Marillion, The Flower Kings), az Mike Portnoy, aki a Dream Theater egyik alapító tagja volt. Egyszer hallottam egy dalt a Transatlantictól, és megállapítottam, hogy ez nem az én zeném – és elváltunk. Nos, amit átélünk, az a zeneművészet egyik csodája. Amikor az ember teljesen a hangok kiszolgáltatottjává válik, mert nem lehet tudni, hol jön a következő, mi lesz az, hol talál el, mikor és mit csinál veled.
A koncert sokkal súlyosabban szól, mint reméltem, a zenészek jó hangulatban vannak. Kissé hideg zuhanyként ér, hogy ez a fantasztikus produkció után pár perccel már az utcán találjuk magunkat. Itt az éjfél, az éjfél. Egy perccel sem több. A város szinte nyugovóra is tér, még kaját sem találunk sehol. Hazataxiztunk egy rockerrel, akinek kevesebbet fizettünk, mint az előző nem rockernek. Otthon Votós aludt, mi imádkoztunk a lelkéért, és hogy másnapra jobban legyen.

Fotó: Vígi László

(Folytatjuk)

Képgaléria: