: Fáva
Fáva

Sporhetsztori 116.

: Fáva
Fáva

116. rész – Variációk sárgaborsóra

A sárgaborsó a zöldborsó (Pisum sativum) hántolt, szárított és felezett magjából készülő növényi ételkészítmény. A borsószemeket megszabadítják a növény hüvelyborításától, majd a külső, halvány héjazatuktól is. A szárítás és a tisztítás során két lencse formájú részre esik szét, ez tulajdonképpen a két sziklevél (cotyledon). Sárga és zöld színű is létezik. A sárgaborsó sok proteint és kevés zsírt tartalmaz, a belőle nyert fehérje segíthet csökkenteni a vérnyomást és megelőzni a krónikus vesebetegséget. A magyar konyha felhasználja leves, főzelék, pástétom (krém), saláta készítéséhez, de ételek sűrítésére vagy diétás, vegetáriánus/vegán ételekhez is. Leggyakrabban sárgaborsó-főzeléket készítenek belőle, amit tejfölös habarással sűrítenek be; előnye, hogy egészen kicsi gyerekeknek is adható. A natúr sárgaborsó-főzelék mellett gyakori a gazdagabb, füstölthúsos verzió is. Közkedvelt alapanyagnak számít sok nép, például az iráni, indiai, marokkói és a görög konyhájában.

Az ásványi anyagokban gazdag sárgaborsóval elég sok embert világgá lehet kergetni, mert azonnal a menzás betonfőzelék jut eszükbe, de létezik az a bizonyos másik oldal is, amely imádja az említett alapanyagot, és magát a betonfőzeléket is!

A görög gasztronómia tradicionális étke a „fáva”, aminek alapja a pürésített sárgaborsó, amit pár egyszerű hozzávalóval kiegészítve tesznek igazán kiváló fogássá. Ez az étel Szantorini szigetén különösen népszerű, a helyi éttermek büszkén kínálják a pürésített hüvelyest, ami két változatban szerepel az étlapokon: puritán verzióban – csupán kevés olívaolajjal meglocsolva, illetve gazdagon – minden földi jóval megpakolva. Utóbbinál finomra dinsztelt hagyma, grillezett zöldségek, sült szalonna, kapri- vagy olajbogyó kerül rá. Tápláló és finom fogás, amit bátran fűszerezhetünk a saját ízlésünk szerint, hiszen a sárgaborsó szereti a fűszereket, azoktól lesz igazán ízletes.

 

 FÁVA

Hozzávalók:

  • 20 dkg sárgaborsó

  • 1 fej hagyma

  • 1 sárgarépa

  • 2 gerezd fokhagyma

  • 2 babérlevél

  • 1 ág rozmaring

  • 1,2 l zöldségalaplé

  • 1 citrom leve

  • 4 ek olívaolaj

  • ízlés szerint só, bors

 

Elkészítés:

A sárgaborsót annyi forrásban lévő vízzel öntsd fel, amennyi ellepi. A hagymát vágd finomra, a sárgarépát kockákra, a fokhagymát zúzd össze. A zöldségeket közepes lángon dinszteld 2 evőkanál olívaolajon, majd sózd, borsozd ízlés szerint, és add hozzájuk a babérleveleket és a fokhagymát. A sárgaborsót szűrd le, majd add hozzá a serpenyőben készült zöldségekhez, öntsd fel az alaplével, és dobd bele a rozmaringot, és 15-20 percig főzd, amíg a hüvelyes felszívja a folyadék jelentős részét, és megpuhul. A puha sárgaborsót vedd le a tűzhelyről, távolítsd el a babérlevelet és a rozmaringot, majd a serpenyő tartalmát öntsd robotgépbe, facsard bele a citrom levét, adj hozzá 2 evőkanál olívaolajat, és turmixold krémesre.

Fogyaszthatod olívaolajjal megöntözve, de gazdagabban is: a tetején sült zöldségekkel, saját zsírjában pirított szalonnával, kapri- vagy olajbogyóval.

 

SÁRGABORSÓ-FŐZELÉK SÜLT HAGYMÁVAL

sárgaborsó főzelék sült hagymával

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 fej vöröshagyma

  • olaj

  • 4-6 gerezd fokhagyma

  • Só, bors ízlés szerint

  • 500 g sárga felesborsó

  • 1 ½ l víz

  • 1 tk pirospaprika

  • 1 ek liszt

A sült hagymához:

  • 4 fej vöröshagyma

  • 100 ml olaj

 

Elkészítés:

A sárgaborsó-főzelékhez a hagymát vágd finomra, és egy kevés felforrósított olajon pirítsd meg, majd add hozzá a zúzott fokhagymát. Sózd, borsozd, és öntsd fel kb. 100 ml vízzel, majd ha felforrt, add hozzá a sárgaborsót. Öntsd fel a többi vízzel és főzd puhára a borsót. Addig főzd, amíg a legtöbb szem szétfő és főzelék állagú nem lesz.

A lisztet és a pirospaprikát keverd el csomómentesre 1 evőkanál olajban, majd add a főzelékhez, és pár perc alatt főzd készre. Édes fűszerpaprika helyett használhatsz füstölt paprikát is, ha igazán finom aromájú ételt szeretnél.

A sült hagymához a hagymát vágd 1×1 centis kockákra és pirítsd meg a forró olajban. Sózd meg és karamellizáld.

 

SÁRGABORSÓFASÍRT

sárgaborsó fasírt

Hozzávalók körülbelül húsz darabhoz:

  • 0,5 kg sárgaborsó

  • 1 fej vöröshagyma

  • 4 gerezd fokhagyma

  • 2 nagy tojás

  • 4-5 ek graham liszt

  • 1-1 tk őrölt koriander, római kömény, gyömbér, kurkuma, csilipor

  • só, bors ízlés szerint

  • kókuszzsír a sütéshez

 

Elkészítés:

A sárgaborsót áztasd be egy éjszakára. Szűrd le, és botmixer (vagy más konyhai robotgép) segítségével dzsadzsáld el – maradjon kissé darabos. Fűszerezd meg, keverd el benne a zúzott fokhagymát és a finomra vágott vöröshagymát, majd a tojásokat és a lisztet. Forrósíts fel kb. ujjnyi zsírt, majd evőkanál segítségével szaggasd és formázd bele a fasírtokat a zsírba. Pár perc alatt süsd szép pirosra mindkét oldalukat, majd tedd szalvétával bélelt tányérra, hogy felitatódjon a felesleges zsiradék. Tálald kapros-fokhagymás-joghurtos uborkasalátával vagy édes csiliszósszal, de akár egy sima majonéz is jó párosítás.

Megjegyzés: én főtt borsót dzsadzsálnék és dinsztelt hagymát löknék bele, valamint nem nyomnék bele ennyiféle fűszert, legalábbis nem mindből ugyanannyit… de ízlések és pofonok. Próbáljátok, ahogy tetszik.

Képgaléria:

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: deviantart.com
Hátsó oldal: ca-times.brightspotcdn.com/
Az ismeretlen A tanév első pár hete a legtöbb tanuló, egyetemista számára arról szól, hogy valahogy igyekszik v...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fenyvesi György és Novák Balázs Sátoraljaújhelyen
Képviselet, kapcsolatépítés és szórakozás A VIFÓ aktivistái a nyáron több ifjúsági találkozón is képviseltették magukat

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Személyi kultusz Aki nem egy kő alatt élt az elmúlt napokban, biztosan hallotta a szomorú hírt, hogy II. Erzsébet ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: assets-br.wemystic.com.br
A zújvidéki lány esete Pesten LAKÁSNÉZŐ

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csalók Megjelent a rég várt új Arch Enemy-album

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Azért közel sem volt egy nyugdíjas-rendezvény
A mánia nem vaj 1. Artmania-fesztivál volt Nagyszebenben – 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Nick Cave and the Bad Seeds
Exit is ex-it? Az idén is ott voltunk a legnagyobb szerbiai zenei megmozduláson Újvidéken

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Red Corner (fotó: Lukács Melinda)
Ne féljünk táncolni Az Interetno fesztiválon diszkóest is volt a Red Cornerrel

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fáva
Sporhetsztori 116. 116. rész – Variációk sárgaborsóra

0 Hozzászólás | Bővebben +