Küllők közé szorult szerelem
Van a vajdasági magyar irodalomnak egy Aaron Blummja, akiről biztos van, aki nem tudja, hogy ő Virág Gábor, az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója. A kishegyesi szerzőnek 2011-ben jelent meg a negyedik kötete, a Biciklizéseink Török Zolival a JAK-Prae.hu-Symposion gondozásában. A blogbejegyzésekből született könyv sok olvasót szerzett magának, ami nem csoda, hiszen a kötet világa és hangulata pillanatok alatt magába szippantja a befogadót. Ránk, olvasókra van bízva, hogy eldöntsük, az elbeszélő, Klára életében vagy csak a fejében történnek-e meg a leírtak. Nagyon vékony a határ a valóság és a fantáziavilág között, és ez az elmosódás a 2022-ben, a szabadkai Életjel, illetve a budapesti Kalligram gondozásában megjelent Ki ölte meg a Török Zolit? című folytatásban is dominál. Mindkét könyvben hangsúlyos az álomszerűség, mintha Klára, a férjezett nő lebegne a saját vágyálmaiban. Számára Török Zoli a menedék, aki elviszi őt biciklizni, akivel igazán él. A könyv egyes részei szexuálisan túlfűtöttek, ezért okkal társítja az olvasó a biciklizést a nemi a közösüléshez. Valakivel eljutni valahonnan valahova, miközben új tájakat fedezünk fel, lehet biciklizés és szeretkezés is. Mindezt megerősítik Sinkovics Ede illusztrációi, amelyek koherensek a szövegtesttel. Van, hogy abban sem lehetünk biztosak, hogy éppen ki szólal meg, ki mesél, a folytatás abban viszont megerősíti az olvasót, hogy Klárában nagyra duzzadt a téboly. Ő a szerető, a hűtlen, a fogoly, a kiszolgáltatott, a gyilkos, az áldozat. A nő éles hangulatingadozásai és a benne uralkodó káosz azt az érzetet adja az olvasónak, mintha a történet mindössze néhány szűk és sáros utcában játszódna, fölötte pedig hatalmas, megnyúlt ég terpeszkedik, hogy befogadja a bűnös lelkeket. Hallani a bicikli nyikorgását, csörgését, amint áthalad a kátyúkon, mintha az elme is feljajdulna, amikor újabb reggelben találja magát. Az a fajta lendület, tettrekészség, ami a szerelemből, a biciklizés iránti vágyból táplálkozik az első kötetben, a másodikban teljesen eltűnik. Már csak a nosztalgiázás marad és a bujkálás, a bűnhődés, a vezeklés. Míg az első könyvben próbáljuk kibogozni a szálakat, megérteni a szituációkat, addig a másodikban a cím elolvasásától kezdve megállás nélkül azt igyekszünk kideríteni, hogy mi történt Török Zolival és ki ölte meg őt. Az erotikát felváltja a nyomozás, a szoft pornót a detektívregény, de mindkét részben hibátlanul jelen van az őrület, ami lassan felemészti az elbeszélőt.
A képi anyag a Ki ölte meg a Török Zolit? esetében is ráépül a szövegekre, Maurits Ferenc merész alkotásai még inkább dübörögtetik az olvasóban a brutalitást, a zuhanást. A gyakran keretbe szorított alak a bezártságot tükrözi, az élénk színekről pedig a húsra és a vérre asszociálunk. A rövid fejezetek is a tagoltságot, a máról holnapra élést erősítik, mintha két nyugtató között szólalna meg az elbeszélő.
Izgalmas kísérletezés, amikor a szerző az ellenkező nem bőrébe bújik, és már ez is ad egy pluszkíváncsiságot a kötetek olvasásakor. Ami a szerzői hangot illeti, Aaron Blumm hű maradt önmagához, nem rekedt el a hallgatásban, és pont úgy szólalt meg, ahogyan vártuk. Többféle értelmezést és olvasatot kínál, csak győzzük pumpálni a kerekeket.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá