Tizenötödik alkalommal is megtartották a To be Punk fesztivált Újvidéken

A koronavírus-mizéria bizonyos mértékű megszűnése óta ismét beindult az élet, és már mankóra sincs szükség. Minden eseményen lehetetlen részt venni, de azért mi is megpróbáltunk jelen lenni a tartományi központ egyik legjelentősebb punk rendezvényén.

– Hát, ez nagyon nem punk! Így szétcseszték ezt az egész jó kis környéket? – elégedetlenkedik egyik született újvidéki, azóta már Szabadkára disszidált barátom, aki évek óta nem volt az alternatív underground összművészetnek és zugkocsmáknak évekig helyet adó Kinai-negyedben. A To be Punk rendezvény első napjára ugrottunk ki rövid időre szemlézni, amikor megindult az elégedetlenséghullám – nagyjából az első perc után.

Még ha nem is szeretem, már megszoktam és elviselem az új köntösbe bújtatott Kínai-negyedet, vagyis az immár államilag támogatott Kreatív-központot. Az épület-komplexumra tényleg mindent lehet mondani, csak nem azt, hogy punk. Ennek ellenére november végén mégis volt punk, de csakis azért, mert az emberek hoztak magukkal, illetve a szervezők az ebben a műfajban ténykedő bandákat hívtak a napjainkra megkerülhetetlenné vált rendezvényre.

A sör ára nagyon nem punk, a színpad előtti tér, a csempével, amin jókat lehet csúszkálni miután valaki kiöntött valamit, szintén nem az. A férfi vécében található piszoárok akkora távolságra vannak egymástól, mintha tízéves fiúknak tervezték volna őket. Ezt az építészmérnökök irányából lehet a hagyományos felnőtt méretek elleni lázadásnak tekinteni, de ez továbbra sem punk. A külső területre száműzött dohányzás inkább európai jelenség mintsem punk, akárcsak az, hogy ha kimegyek a rendezvényről, nem mehetek vissza – és így maradtunk le az este másik feléről.

Ami punk volt, azok az emberek, akik egész Vajdaság, de még Magyarország és Horvátország területéről is érkeztek, a zene, amit hallgatnak, és a hangzás, ahogyan mindez szólt péntek este. Mindez punk volt.

A jugoszláv időkben még hazai zenekarnak számítandó skopjei YÖU sajnos erőtlenül szólt, és kicsivel este kilenc óra után az emberek még nem nagyon vették a lapot a bulira. Nem volt rossz, de mi sem éreztük a boogie-t a lábunkban. Mindenestre ez egy figyelemreméltó banda. Akárcsak a szlovén Odpadi civilizacije, amelyet nem láttunk, pedig nagyon szerettük volna. A helyettük fellépő duplán punk, Vox Populi-t viszont nem akartuk, de csak sikerült. Ők a műfaj hazai trash-punkjai, akik kitartóan emelik magasba, vagy nagyon lefele (nézőpont kérdése) a zászlót. Érdekes őket megnézni, de azt tudni kell, hogy nem ez a világ legjobb bandája, viszont a hibáival is szerethető. Ezt követően kimentünk, hogy jó punkok módjára az árokparton igyunk meg egy sört, de a biztonsági őr többé nem engedett be bennünket. Ő nem punk. Ő alkalmazott, aki követi az utasításokat, és a punkokkal betartatja a szabályokat. Nem vitatkoztunk, mint a punkok, hanem helyszínt váltottunk, mint az öreg rockerek.

A szombati napon egyértelműen teltház volt, ellenben az előző nap erős háromnegyedes termével. Szinte egy fogpiszkálót sem lehetett volna leejteni. Az osztrák Ruidosa Inmundicia betörte az arcunkat és bő húsz perc után otthagyott bennünket. Ez asszem crust, vagy d-beat punk volt. Én annyira nem ismerem ezeket a leheletnyi különbségeket (ez nincs is benne a munkaköri leírásomban), de nagyon gyors, rövid, dinamikus dalok voltak, nagyon dühös és hiteles női üvöltéssel. Az egész terem extázisban hallgatta. Nagyon jól szólt.

Sokan lélegzetvisszafojtva várták a rendezvény egyik szenzációját, ami egyben az utolsó koncert is volt. Teljesen a műfaji hagyományok keretei között mozgott a japán kisnyugdíjas maszkabálozókra emlékeztető tokiói Death Side. Nem tudom mit-hogyan szokás a világ azon szegletében, de klasszikus punkot ilyen power metálos, vagy Yngwie Malmsteenes tisztasággal és precizitással megszólalni még nem hallottam. Ott biztosan ez a punk. A dalok refrénjét első hallás után lehetett énekelni, a szórakozás önfeledt méreteket öltött, a frontember a közönségbe vetette magát és onnan hergelte az embereket. A többiek a színpadon szépen muzsikáltak és kedvesen mosolyogtak. Alapvetően mindenki elégedett volt szombat kora hajnalra.

A koncertek után gyorsan kihuppantunk az oldalajtón keresztül a járdára. Gyors eszmecserébe kezdtünk, majd arra lettünk figyelmesek, hogy a backstage ajtaján kifordult béléssel kiesik a Death Side tarajos frontembere. Miután a száján keresztül a járdára tette a sok-sok színes-pépes-nyálkás folyadékot, négykézláb mászott vissza az öltözőbe egy aggódó biztonsági őr tekintete kíséretében.

Na ez! Ez viszont nagyon punk volt! Tehát, ha a helyszín nem is volt punk, azért szerencsére hoztak magukkal sokan, fanzinokat, zenét, kitűzőket, mentalitást, és találkozhattak az azonos érdeklődésű emberek.

Tehát volt punk, mert vittünk.

MINDEN MÁS IS VOLT

November utolsó hétvégéjén egymást taposták a programok Újvidéken. Amellett, hogy igen sok magyar egyetemista gyűlt össze a XXI. VMTDK miatt, bőséges programkínálat volt városszerte. A To be Punk mellett péntek este Distorzija Motorne Testere-koncert volt a CK13-ban, ahol az immár harmincéves, igen zajos rockbanda adott egy hangos fellépést Jolly Little Bunch társaságában. Ugyanitt másnap az eredeti hangzású szintén helybéli Tona rockzenekar tartott sikeres lemezbemutatót. A Frida kávézóba egy barátoknak-érdeklődőknek megrendezett kiállítás is volt, ahol Tarkó János, Vivod Mária, Danijel Babić, Bojana Jarošenko és Aleksandar Gusman fotóit-alkotásait tekinthették meg. A szájfülesek telepi kivipálinkát is kóstolhattak és reggelig táncolhattak-barátkozhattak.

Fotók: Győri Norbert

Képgaléria: