Interjú az Agregator zenekarral

Az első demójának megjelenése negyedszázados jubileumát ünnepli az Agregator. A Tatabányán megalakult banda a millenium idején jelent meg a magyar zenei színtéren sötét, melodikus zenével, reszelős énekkel, velős szövegekkel. Alábecsült zenekarnak tartom őket, amely több figyelmet érdemelne, hisz igazi régisulis, metált játszik, ráadásul magyarul. Az, hogy mind a mai napig aktív, csak azt bizonyítja, hogy van zászlóvivője a magyar melodikus death metalnak. Kérdéseinkre Mikus Tamás, a zenekar énekese és Csóra Miklós gitáros válaszolt.

Hogyan kezdődött a ti történetetek?

Mikus Tamás: 1997-ben alakult meg a zenekar. Akkoriban a ránk legnagyobb hatást gyakorló bandák a Paradise Lost, a My Dying Bride, a Katatonia voltak. Tehát valójában azok a jellemzően északi death metal zenekarok, amelyek elindultak valami dallamos, de sötétebb hangzás irányába, viszont még nem értek oda. Ez volt az az időszak, amikor még nem vált mindenki teljesen olyanná, mint a Depeche Mode. Tatabányán volt egy-két olyan banda, például az Ideas, ami hasonló zenét csinált, ilyen Moonspellhez hasonló dolgokat. Az Amorphis volt még olyan banda, ami nagyon megfogott minket. Akkor még nem nagyon volt internet, csak egymás zenéit hallgattuk, és így döntöttük el, hogy valami ilyesmit akarunk mi is csinálni. Viszont mi inkább rock and rollosabb irányból közelítettük meg ezt a történetet, hörgéssel, ráadásul magyar nyelven. Nem is játszottunk nagyon sok feldolgozást. Ez volt a magja, a lényege eredetileg az Agregatornak.

Tatabányán kezdtünk el zenélni, ahol akkoriban nagyon pezsgő zenei színtér volt. Ott volt a Christian Epidemic, aztán abból kiválva létrejött a Watch My Dying, de ott volt még a Cross Borns is. Nekünk nagy segítség volt, hogy egyből el tudtunk menni más zenekarokkal koncertezni, meg egyáltalán, hogy összejártunk velük. Tatabányán volt egy Zenészegylet nevű dolog, ami arról szólt, hogy havonta találkoztak a zenekarok, és elmesélték, hogy mit csináltak az elmúlt hónapban. Nagyon rosszul jött volna ki, hogyha minden egyes hónapban azt mondjuk, hogy megint berúgtunk, nem csináltunk semmit. Megnéztük, hogy más zenekarok mit szoktak csinálni: koncertezni és demókat felvenni. Ezeket kezdtük csinálni mi is. Ennek a demónak volt a 25 éves jubileumi koncertje nemrég. Olyan inspiráló közeg volt körülöttünk, amiből nem egy egészségtelen versengés alakult ki, hanem egyszerűen nem akartál a legkellemetlenebb látogatója lenni a Zenészegyletnek, ezért összeszedted magad.

Csóra Miklós: Én akkoriban egy teljesen másik zenekar tagja voltam, azon keresztül jártam ebbe az egyletbe. Az volt a jó az egészben, hogy mindenki segítőkész volt. Itt nem volt fellépés-féltés, hogy úristen, most hogyha ő megy el oda, akkor én nem, hanem tényleg mindenki segítette a másikat. És igen, nem mellesleg be is rúgtunk a végére.

Volt-e rivalizálás, egyediségre való törekvés vagy akár verseny a zenekarok között?

M. T.: Volt bizonyos versenyhelyzet, de nem feltétlenül azon, hogy ki csinál egyedibb zenét. A zenélésen volt a hangsúly, nem a világmegváltáson. Az később jött.

CS. M.: Régen Tatabányát a rock városának hívták. Nagyon pezsgő zenei élet volt itt, és pont az volt a jó ebben, hogy mindenki egy kicsit másban akart egyedi lenni. Például amikor elkezdődtek ezek a Metal Millenniumok meg a hasonló rendezvények, annyira színes volt a zenei paletta, hogy nem mondanám, hogy volt két egyforma stílusú zenekar. Ott mindenkit megtaláltál. A legjobb az volt, hogy helyben találtad meg. Minden volt. Aztán nem sokan maradtunk a végére, sajnos nagyon sok zenekar eltűnt.

M. T.: Csináltunk egy tehetséggondozót 2005-2008 körül Friss Hús A Darálóban néven. Pont azért, hogy felkaroljuk a bandákat, amelyek próbálkoznak, és megadjuk nekik azokat a lehetőségeket, amiket mi kaptunk. Ez nem egy tehetségkutató volt, hanem a működő zenekarok kaptak egy ilyen csomagot, hogy biográfiát segítünk nekik készíteni, rendes zenekari fotókat, stúdiófelvételeket, megjelenést akár a helyi sajtóban, környékbeli stúdiósokkal egyeztettünk, hogy megkapjanak mindent. Lement egy körben, hat zenekar vett részt, és fél évig tartott egy ilyen etap. A következő körben már alig tudtunk összegyűjteni újabb értelmes négy zenekart. Már az első körben is voltak győriek, ami meglepő volt. Egy egész pörgős színtérnek lett valamikor vége, amit nem tudok megmondani, hogy mi vezethetett ide, hogy miért nem volt utánpótlás. Alapvetően nem halt ki a zene szeretete, de nem tudom, hogy van-e jelenleg utánpótlás.

Hogyan indult be a zenekar karrierje?

M. T.: Nekünk a Zenészegylet segített rengeteget, mert a tapasztalatokból tudtuk, hogy mit kell csinálni. Összeraktunk egy két-három számos demót, ahhoz felvettünk még három dalt és kiadtuk kazettán. Volt egy kiadványunk, borítóval, mindennel, amiről interjúk születtek, körülbelül egy éven belül kézikamerás-felvétel is készült az egyik számhoz. Közben nekiálltunk már bulikat szervezni, mert láttuk, hogy ez kell, erre van igény. Nem vártunk szervezőkre, ott volt a művelődési ház és kivettük azt. Elmentünk fesztiválokra, szórólapoztunk. Játszottunk a Szigeten 2002-ben vagy 2003-ban, a Metál színpadon. Mindez olyan gyorsan történt, hogy csak kapkodtuk a fejünket.

A kezdeti sikerek után, hogy alakult a zenekar élete?

M. T.: Az elején volt egy nagyon nagy felfelé ívelés: fesztiválok, tehetségkutatók. Itt Magyarországon az elején vadnyugat volt, alig voltak kiadók. A kétezres évek közepe táján jelent meg belőlük néhány, amik a saját dolgaikat támogatták. Mi nagyon hősiesen meg akartuk őrizni az underground mivoltunkat, ami sikerült is. Ezzel be is indult egy stagnálás a zenekar életében, mert onnantól kezdve nem kerültünk be rendezvényekre, fesztiválokra. 2008-ban az első gazdasági válság idején azt láttam, hogy eltűnt a törzsközönség a szórakozóhelyekről. Előtte, ha mentél egy-egy klubba fellépni, akkor ott voltak, akik ott szoktak lenni, plusz még jöttek páran. A válság után eltűnt a törzsközönség nagyrésze, a koncertjeink száma visszaesett, kezdtek megszűnni a rendezvények. A Székelyföldi Rockmaraton volt az első, ahol először eltávolodtunk az országhatároktól, de az is a 2010-es évek elején megszűnt. Vajdaságban Zentán voltunk meg Adán, de ott sem volt folytatása a programnak. Egy darabig próbálkoztunk az akkor divatos közösségi oldalakon aktívak lenni, de valahogy nem jött össze a történet. 2017 körül kijött egy lemezünk a Semmiből – A semmin át címmel. Utána voltunk egy turnén a Dalriadával, és rengeteg dolgot átgondoltunk, ami a zenekar jövőjét illeti. Kiléptünk Tatabányáról. Régebben a működésünknek az alapjai a tatabányai rendezvényeink voltak, ide hívtunk külföldi bandákat, hogy visszahívjanak minket, és így tudtunk mozogni. Áthelyeztük a székhelyet Budapestre, mert itt tudunk annyi bulit csinálni, amivel működhet a zenekar. Aztán jött a Covid, ami szintén nem segített a helyzetünkön.

CS. M.: Nagyon sokszor megkaptam azt, hogy a járványidőszak alatt meg lehet írni három albumot is. Persze, hogyha nincsen semmi más dolgod. Voltak, akik így is tettek. Nálunk más volt a helyzet. Többen családapák vagyunk, van kertes házunk, és mindent, amit addig elhalasztottunk, mert nem volt rá idő, azt akkor kellett megcsinálni, hiszen egyébként se mehettél sehova. Úgyhogy sajnos nem írtuk meg a 18. lemezünket ez alatt az időszak alatt.

Milyen hatással vannak rátok az éppen aktuális zenei trendek?

CS. M.: A zenei stílust nem nagyon vesszük figyelembe. Nagyon sok zenét szeretünk. Az Agregator lemezein hallatszik, hogy más dalszerzőpárosok dolgoztak az egyes albumokon. Szerintem ez az, amin keresztül talán megragadható a stílusunk, hogy mindannyian más világból érkeztünk. Ezért is tartom személy szerint különlegesnek az Agregator-lemezeket, mert nincs két egyforma.

M. T.: Nálunk nem volt keményvonalas egyetlen irányzat sem. Az alapítótagok között volt egy death metalos, aki hozta a sötét hangulatot, a dobosunk hard rockos volt, az akkori első gitárosunk meg gyakorlatilag egy black metal zenekarból érkezett. Most is mindenki hozzáteszi a saját dolgát. Nyilván vannak irányok, hogy metál lesz, meg tiszta énekkel továbbra sem nagyon kell számolni. Van egy-két ilyen sarokpont, de ha meghallgatsz egy Agregator-lemezt, azon nem fogsz újra felhasznált dolgokat találni, mivel mindig valaki más dolgozik rajta.

CS. M.: Ráadásul munka mellett lemezt írni nem egy leányálom. Nem mondom, hogy nem élveztem, mert imádok alkotni, ugyanakkor nehéz, mert figyelni kell arra is, hogy ne égj ki és ne ismételd önmagadat, amikor számot kell írni.

Fo: www.agregatorband.com/epk

Képgaléria: