Harcművészetek… Ez a téma sokszor megosztja az embereket. Hiszen sokak szerint a harc a béke ellentéte. Agresszió. Még akkor is, ha csak az önvédelemről szól. Szükségünk van-e rá? Vajon miben fejleszt minket? Milyen karakterré formál? Milyen emberré? Van-e építő jellege? „Csak” az egók harca, vagy néha valami egészen más?

Toldi Mártin kick-boxolóval beszélgettünk.

Mártin vajdasági bajnok, országos bajnoki harmadik helyezett, Európa-bajnoki második helyezett és világbajnoki harmadik helyezett, ezenkívül a szerbiai Liga Nade (Reménységek Ligája) előző szezonjában összesítésben a pontok alapján a második helyre került. Mártin a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium végzős sportszakos tanulója, csantavéri származású, mindennap busszal utazik Szabadkára. Két éve foglalkozik kick-boxszal, előtte két évig MMA¹-ra járt. Ezzel a tehetséges fiúval beszélgettünk motivációról és sikerről, hogy számára mit jelentenek a harcművészetek, jövőbeli tervekről, és még sok minden másról.

Mikor kezdtél el kick-boxolni, hogyan kezdődött ez az egész, és mit szeretsz benne?

– Nagyjából négy éve csinálom ezt a harcművészetet, és azért kezdtem el, mert régen kövér voltam, és le akartam fogyni. Akkoriban jelent meg a Cobra Cai sorozat, ami nagyon tetszett, ezért karatézni is akartam, meg ehhez hasonlókat csinálni. Az egyik barátom mondta, hogy ha van rá lehetőségem, akkor kezdjek el MMA-zni, mert ezzel jobban meg tudom védeni magam. Amúgy Csantavéren vannak olyan emberek, akik miatt úgy érzem, jobb, ha felkészülök arra, hogy meg kell védenem magam az utcán. Kerestünk egy termet Szabadkán, elmentem oda, és már rögtön az elején nagyon megtetszett. Két évig MMA-ztam, és két éve kick-bokszolok. Azért váltottam, mert MMA-n az edzőink nem foglalkoztak velünk rendesen. Az alapokat megtanították nekünk, de utána volt olyan, hogy nem jöttek el megtartani az edzést. Amikor már mind ott voltunk, felhívtak, hogy tartsam meg én az edzést, mert én voltam az ott edzők közül a legtapasztaltabb. Megelégeltem ezt, mert én versenyszinten akartam sportolni. Így találtam rá arra a kick-box teremre, ahova most járok. Úgy gondoltam, hogy mindegy mi, csak bunyó legyen.

És mit szeretsz a harcban? És miért pont kick-box? Mehettél volna bármi másra, például bokszra is.

– Az MMA-ban megszoktam, hogy harc közben használom a lábamat is, és ezt nem akartam elhagyni, szeretek rúgni. Fura lett volna csak bokszolni, láb nélkül. Azt szeretem még benne, hogy gondolkodni is kell. Nem az van, hogy bemész, és csak ütöd a másikat, hanem tényleg meg kell figyelni a mozgását, meg azt, hogy mire mit reagál, és az alapján építed fel a taktikádat meccs közben. Hat perc van arra, hogy ezt mind kitapasztald, addig tart egy meccs.

Tényleg? Én azt hittem, hogy sokkal hosszabb!

– Nem, nem… De hidd el, a hat perc is hosszú! Kifáradsz nagyon.

Edzettél már sérülten? Előfordulnak durvább sérülések?

– Igen, edzettem már sérülten is. A legdurvább sérülésem talán az volt, amikor az egyik lábujjam megrepedt. Amikor történt, nem tudtuk, hogy tényleg megrepedt, nem mentünk el orvoshoz, úgy voltunk vele, hogy biztos csak megütöttem, de még fél év múlva is fájt. Na, akkor már gondoltam, hogy el kellett volna menni orvoshoz. (Nevet) Jól van, már elmúlt.

Veszélyesnek gondolod ezt a sportot?

– Veszélyesnek veszélyes. Az amatőr kategóriában kellenek rendes védőfelszerelések, kötelező a sípcsont- és a fejvédő is. A fejvédőt nem szeretem, mert csökkenti a látószöget, meg zavar, hogy van valami a fejemen, nehezebb elhajolni az ütések elől is, legalábbis nekem, úgyhogy a fejvédőt én feleslegesnek tartom. De az a jó, hogy november, december táján lesz egy félprofi meccsem, és ott nem kell, hogy rajtam legyen a fejvédő, csak a lábvédő. Később, ha sikerül átkerülnöm a profiba, ott már nem kell a lábvédő sem. (Felragyog az arca) Csak a fogvédő és a kesztyű az, ami profi szinten kötelező.

Milyen rendszeresen van, és pontosan hogyan is néz ki egy ilyen edzés?

– Mindennap van edzés. Hétfőtől péntekig esténként, fél héttől vagy nyolctól, kinek melyik időpont felel meg jobban. Másfél órás egy edzés, és csoportban edzünk. Ez jó, mert tudunk sparingolni, ami olyan, mint egy verekedés, de csak gyakorlunk, hogy fejlesszük magunkat. Mintegy negyvenen vagyunk az egész csoportban, de van, hogy szét vagyunk osztva két csoportra, elég ritka, hogy mindannyian egyszerre edzünk. Vannak lányok is, és velük is szoktam verekedni. Van egy lány, aki nagyon jó. (Őszinte tisztelet érződik a hangján, miközben erről a csapattársáról beszél.) Ha nem lennék nála fizikailag nagyobb és erősebb, biztosan megverne. Az idei világbajnokságon, amin én harmadik lettem, ő első lett. A törökországi Európa kupán is első lett, meg a szerbiai versenyeken is első szokott lenni. Ő volt az egyik legjobb nálunk, csak most fejezte a negyediket, az idén májusban elballagott, ezért már nem jár hozzánk. De rajta kívül is vannak még lányok.

Férfi edződ van? Előfordul, hogy más dolgokról is beszéltek, nem csak az edzésről? Milyen a kapcsolatod vele?

– Igen, férfi. Nem, nincs. Csak az edzésről szoktunk beszélni. Ő szerb, és szeretem, amikor ring mellett ott áll a sarokban, én harcolok, ő meg magyarul elkezd bekiabálni valamiket. (Nevet) De kedveljük egymást. (Mosolyog) Vagyis, remélem, ő is bír engem.

Szerinted miben épít téged az edzés? Az életed más területeire pozitív hatással lehet?

– Talán magabiztosabb vagyok a sport miatt, mert ide kell a magabiztosság, nem mehetek be úgy a ringbe, hogy „jó, most megvernek, oszt hazamegyek”. Erősen kell bemenni fejbe’, úgy, hogy „márpedig én ezt megnyerem”. Ha nem úgy megyek be, akkor az már rossz. Az elkötelezettségben is fejleszt. Tartanom kell egy diétát, mert súlycsoportok szerint megy a versenyen a besorolás, az, hogy ki ellen küzdesz majd. Régebben mindig hoztam a 63,5 kilót, már nem bírom, mert nőttem egy kicsit. A diéta alatt annyit ettem egy héten, mint amennyit valaki megeszik egy nap. Az ilyen nagy fogyás alatt, gyorsan kell súlyt veszíteni. Én 68 körül voltam, tehát azt az öt kilót ledobtam egy-két hét alatt. Úgy néztem ki, mint egy zombi.

Nem féltél attól, hogy ez nem tesz jót az egészségednek?

– Tudtam, hogy nem jó, de azt is tudtam, hogy muszáj megcsinálnom.

Az edzők mondják, hogy így kell?

– Az edző megmondja, hogy hány kilogrammra fogyj le, és azt otthon magadtól kell elérd. Az iskolában is, például tornaórán ugróköteleztem szaunaruhában, hogy minél jobban leizzadjak, és olyankor vizet sem szabad inni, mert szárítom ki magam, hogy minél gyorsabban, minél nagyobb tömeget veszítsek.

Adott legalább tanácsokat neked az edző, hogy hogyan csináld?

– Adott, illetve utánanéztem YouTube-on. Ez amúgy a dolog legrosszabb része, nehezebb, mint maga a harc.

Vannak barátaid az edzésen, szoktál ott ismerkedni?

– Igen, jóba vagyok mindenkivel. Én vagyok az egyetlen magyar, aki versenyez. Két év alatt ragadt rám valami a szerb nyelvből, így nagyjából alapszinten beszélem már. De az edzésen nem nagyon szoktam társalogni. Csak néha, pár szót…

Akkor edzésen kívül nem nagyon barátkoztok?

– Nem, nem. De nagyon befogadóak, tehát nem cigiznek meg semmi… Vagyis, nem cikiznek, azt akartam mondani. (Kicsit zavarba jön és nevet.)

Tényleg, cigiztek?

– Nem, nem.

De az edzés miatt nem? Akkor te sem...

– Az nincs megmondva, hogy nem szabad, de mindenki maga dönti el. Nem, nem is szeretem. Próbáltam, de nem jön be. Rossz a tüdőnek. A bunyóhoz meg kell a tüdőkapacitás. (Mosolyog)

Milyen érzés, hogy a Koszti rendszeresen posztol rólad, mind Instagramon, mind Facebookon? Vannak olyan diákok, akik csak emiatt ismernek?

– Van, van. Hát, te is úgy jöttél oda hozzám, hogy „te vagy az a kick-boxos, akit mindig kitesz a Kosztolányi?” (Nevet) De amúgy igen. Voltak már, akik rákérdeztek, és akkor mondom, hogy én vagyok. Meg szoktam nézni, hogy ki lájkolja a posztokat. Tök jó érzés. Azt nem tudom, miért csinálom, de megnézem, hányan lájkolták az előző posztot, és összehasonlítom, hogy az újabb esetleg népszerűbb-e…

Nyugi, néha én is meg szoktam nézni, hogy ki lájkol.

Miután átbeszéltük a közösségi média rejtelmeit is, Mártin a további kérdéseimre válaszolva elmondta, hogy azért különösen hálás, hogy az edzője a közös edzéseken kívül még egyénileg is foglalkozik vele, és ezért nem kér külön pénzt. Emellett arra is kíváncsi voltam, hogy Mártin vajon néz-e a tévében kick-box meccseket. Elmondása szerint igazi megszállott, de inkább MMA-t szokott nézni, azt érdekesebbnek találja. Képes hajnalban felkelni azért, hogy nézze az Amerikából élőben közvetített meccseket. Ezután jövőbeli terveiről és az edzéssel kapcsolatos ambícióiról beszélgettünk. Elmondta, hogy ha lehet, szeretne a kick-boxból megélni. Ha ez bejönne, csak erre koncentrálna. Mártin szerint, ha évente 5-6 meccset így ketrecharcban végigcsinál az ember, akkor az már nem rossz, abból meg lehet élni. Nem bánta meg, hogy anno a Kosztiba iratkozott sporttagozatra, de máshogy képzelte a továbbtanulást, azt hitte, simán továbbtanulhat edzőnek, mert ilyesmivel is szívesen foglalkozna, vagy esetleg nutricionistának, mert a táplálkozási tanácsadás is érdekli, viszont a szerbtudását nem érzi elégnek ahhoz, hogy szerbül tanuljon tovább, de nem is szeretne elmenni Szabadkáról, meg úgy általában Szerbiából, ezért Magyarország sem jöhet szóba. Egyelőre az a terve, hogy az MTTK-n tanító bácsinak tanul, mert szeretne egyetemet végezni, valamint a tanulmányai mellett kurzusok által fejlesztené magát, például masszőrként is szívesen dolgozna, mert szerinte azzal jól lehet keresni, valamint különféle tanfolyamok elvégzésével még edző is válhat belőle.

– Nem akarok elmenni Szabadkáról, mert itt van a csapat, az edzőtermem, ahol edzek, és nem akarom itt hagyni őket. Az edzőm is biztat, hogy maradjak, eddzek tovább náluk. Azért sem mennék máshová, mert vannak, akiket megvertem már másik termekből. Ha olyanokat megvertem, akik ott tanultak, akkor gondolom, itt jobb helyen vagyok…

Érdekel, hogy tanító bácsiként tevékenykedj?

– Nem. Ez csak B terv.

Ha ezt kéne csinálnod? Szeretsz más emberekkel, gyerekekkel foglalkozni?

– Nem hiszem, hogy olyan nehéz munka. Szerintem jó fej tanító lennék. Szórakoznánk egész nap a gyerekekkel.

Biztos a kedvencük lennél. Szerintem, nekik lenne a legmenőbb tanáruk!

– Lehetséges, aztán amikor a diákok felkapcsolnák otthon a tévét, azt néznék, ahogy verekszem…

Mártin a harcművészeteken kívül elmondása szerint nagyon szereti még a focit, és szívesen videójátékozik.

Reméljük, hogy sikerül elérnie a céljait, és mindig ilyen szenvedélyes marad azok iránt a dolgok iránt az életben, amik fontosak számára.