Tükrök és más semmi
November 8-án, pénteken a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Arthur Miller: Az ügynök halála című drámáját mutatta be Andrási Attila rendezésében.
A színpad egész terét betöltő díszlet fogadta a nézőt. A falépcsőkkel, átjárókkal, platformokkal, kihúzható fekvőalkalmatosságokkal tagolt színpadi tér azonban az előadás egésze alatt betöltetlen maradt. A színészek egy-egy talpalatnyi helyet elfoglalva játszottak, komédiáztak. Az egyes jelenetek között felhangzó taps is mintha ezt a daraboltságot példázta volna, ugyanis az, ami létrejött az előadás keretén belül, nem nevezhető egységes, összehangolt csapatmunkának. A színészek egy-egy félreeső ponton játszottak szimultán, megosztván ezzel a közönség figyelmét. Az összjáték esetlenségét az egyéni alakítások sikerületlensége tovább mélyítette. A főszereplőt, Willy Lomant alakító Incze József játéka eltúlzottságával, fölösleges és a drámai szituációtól függetlenül ismételt gesztusaival a paródia határát súrolta, érzésem szerint nem szándékkal, az ügynök feleségét, Lindát megformáló Jónás Gabriella pedig eltúlzottan, az érzelmek hiteles megmutatására való tekintet nélkül rogyott össze, kelt fel és aggódott, játéka mesterkéltre sikerült.
A rendezés egészében véve minden színházi önreflexiót mellőzött, hiszen a tükrök túlzó jelenlétével nem a színházra kívánt utalni, hanem pusztán az aktuális politikai, gazdasági, társadalmi helyzetre. A színházi értelemben vett jól megkomponáltság helyett így a közönségre kinéző, szájbarágósan aktualizáló tükrök jelenléte kapott nagy hangsúlyt. A Péter Ferenc által megformált Ben is az eltúlzó, fél szájjal beszélő, modoros, pökhendi szerepformálásával, fejét kidugva a fekete lepel alól beszélt, ordított a nézőkhöz, holott az előzőekben nyilvánvalóvá vált, mit szeretne közölni a rendezés. A gyászjelenet túlzott fókuszba tételét nem indokolták eléggé az előadás előbbiekben felépített kapcsolatrendszerei.
A jelmezek összessége is mutatott némi disszonanciát. Míg a főszereplőpáros zakóban, valamint kosztümben játszott, addig a Willy főnökét alakító Hajdú Tamás és Charley szerepét megformáló Dóczi Péter öltönyükön selyemkendővel a bizonyos értelemben vett fölérendeltségüket hivatottak prezentálni. Az ügynök gyerekeit alakító Csernik Árpád és Ralbovszki Csaba javarészt pizsamában játszottak, utalva ezzel a még mindig a szülők gondoskodását élvező, henyélő, hálátlan, lusta gyermekfelnőtt szerepükre, ugyanakkor a pizsama sokkal hangsúlyosabban utal viselője lelki állapotára, családi, társadalmi kapcsolataira, mint a többi kosztüm. A Szemerédi Bernadett, Czumbil Orsolya és Pámer Csilla által viselt virágmintás, fehér toppos ruha a nőiséget, fiatalságot, a ruha fehér alapját figyelembe véve a szűziességet kívánta viselőjére ruházni, azonban A nő szerepe, akit Szemerédi Bernadett formált meg, nem indokolta a ruhaválasztást.
Az Andrási Attila által rendezett Az ügynök halála nélkülözve az intenzív és pontosan kidolgozott munkát, tükrökkel és túlzottan direkt eszközökkel, egy egyszerű kimutatással oldotta meg a rendezést, ami a színészi játékot, a darab egészét figyelembe véve amatőrnek mondható. A dialógusok megnyilvánulása hamis, elburjánzó gesztusokkal, kiabálásokkal tarkított szövegmondásként hatott, akár a rendezői intenciót tükrözve, akár a színészek inkompetenciáját, az előadás egészét figyelembe véve Az ügynök halála csaknem nélkülözte a rendezést.
