: Fotó: Petromarkov Aleksandra
Fotó: Petromarkov Aleksandra

Meghitt családi pillanatok

: Fotó: Petromarkov Aleksandra
Fotó: Petromarkov Aleksandra

Húsz, harminc, negyven, ötven! Nagymamánk éppen az aznapi tejáru bevételét számolta, miközben az utolsó vevő is megérkezett. Aprópénz csörrent, és már iszkolt is haza, már érezni lehetett ugyanis a közelgő vihar szelét. Próbáltuk megmenteni a fűzfa alatti vesszőszékeket a vihar elől. Маcskánk, Cirmos, legtöbb idejét a vesszőszék alatt töltötte, ám akkor rettegve ugrott ki alóla, újabb menedéket keresve magának. Félni kezdtünk a bátyámmal, egy esőcsepp hullott az arcomra, és már szakadt is. Mintha dézsából öntötték volna.

Aggodalomra azonban semmi okunk sem volt, nagymamánk szava ugyanis mindig megnyugtató volt számunkra. Átkarolva őt, siettünk be a nagy fűz előtti kis konyhába. Nagyapánk a tűzhely előtt melegedve már várt bennünket. Arcunkat lágy, meleg levegő árasztotta el. Az ablakhoz siettünk, és kíváncsian figyeltük a fűzfa vihar mozgatta leveleit. Egyre jobban esett, s a csatornából ömlő víz csobogása hallatszott. Mindezt figyeltük, időközben éhesek lettünk. Ezalatt nagymama már a pirítóst sütötte az előmelegített tűzhelyen.

– Kérünk mellé teát is! – kiáltottam fel, majd a zöld kredenc felé vettem az irányt. Az egyik rekeszt elhúzva, finom fűszerillat csapta meg orromat. – Ugye, te is éhes vagy? – kérdeztem a bátyámat, mindeközben már készen is volt a pirítós. Az étel a piros pöttyös tányérokon hűlve várt bennünket. Helyet foglaltunk, azután nagymama elővette a mézet, és csorgatott a teánkba. Jóízűen kortyolgatni kezdtük.

A vihar egyre csendesebb lett, mi pedig egyre álmosabbak lettünk. A falióra pillangós mutatója kilencet ütött.

– Ideje aludni! – kiáltott fel nagymama. Hálóruhánkat elővéve ugrottunk bele a jó puha ágyba, melyet nagyi csak akkor vetett meg, amikor nála voltunk.

Azon az éjjelen mélyen aludtunk, kivéve nagymamát. Nem alhatott eleget, reggeli vevője már a kapuban csöngetett.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Gazsó Orsolya
Egy kis kritika, jöhet? Ha megkérdezik tőlünk, hogy bírjuk-e a kritikát, a legtöbbünk minden bizonnyal azt válaszolja, ho...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Ismerkedés a helyi kultúrával Szocsiban
Érdekérvényesítés és tanulás A Vajdasági Ifjúsági Fórumot, vagyis a VIFÓ-t a legtöbben talán csak mint a szabadkai gólyabulik ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Györe Szabolcs
Egy szórakozott művészlélek Györe Szabolcs vagyok. Adai. Művészléleknek mondanám magam… meg egy kicsit szórakozottnak is.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.theladders.com
Jogi Kar, te drága! DAY 171: A GYEREKKORI ÁLMOK KÖNNYEN FELNŐTTKORI RÉMÁLMOKKÁ VÁLNAK

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Halmazok és metszetek Empatikus embernek tartom magam, és igyekszem elfogadni a sajátomtól eltérő véleményeket még akko...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: 10 éves a Fekete Zaj – Pici fesztivál, magas színvonal
Megélni a mélységeket 1. Fekete Zaj 2019

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Slamnek áll a világ! Hogyan születik a slammer, illetve születnek a slam szövegek?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Fotó: Petromarkov Aleksandra
Meghitt családi pillanatok Húsz, harminc, negyven, ötven! Nagymamánk éppen az aznapi tejáru bevételét számolta, miközben az ...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Csoda mindenütt van – avagy a szférák filozófusa és költője Antoine de Saint-Exupéry: Az ember földje (Terre des hommes) – 1939

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A kovász (melinda-angel.blogspot.com)
Sporhetsztori 79. 79. rész – Zuhanás

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Ajakherpesz – a visszatérő nyavalya Az ajakherpesz (herpes labialis) egy gyakori vírusos fertőző megbetegedés, amelynek jelenléte ige...

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
END OF THE ROAD – A LEGUTOLSÓ TURNÉ A KISS budapesti búcsúkoncertjére 2020. július 16-án kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kerülj Be novemberben A szabadkai Kerülj Be Ifjúsági Közösségi Tér e havi programja

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Gazsó Orsolya (fotó: Vanyúr Ákos)
Aki választ: Gazsó Orsolya Gazsó Orsolya – szabadúszó újságíró és filmkészítő.

0 Hozzászólás | Bővebben +