A POLITIKA NEM ÉRDEKELT

Nagyon sikeresen kerültem el a híreket minden irányból. Nem mondhatom, hogy teljes mértékben izolálva voltam a külvilágtól, és boldog tudatlanságban éltem, de senki nem sétált ki a hűtőmből, és a szemöldökömet ráncolva hallgattam a szomszédokat, amikor valamilyen politikusokat emlegettek, akikkel aktuálisan tele vannak a hírek. Aztán elkezdtek beszélni valami vármegyékről meg főispánokról. Csak Mátyás királyt nem hozták vissza a sírból. Azt hittem, ez valami vicc. Vármegyék meg főispánok... Jó, nem? A baj csak az, hogy ez meg is valósult. Az ilyeneket persze egy szempillantás alatt össze tudtak hozni. Hát, ezek után mi lehet a következő? Visszahozzuk a jobbágyokat is?

A jog meg a politika amúgy komoly és nagyon szép dolog, és ezt nem tudom eleget hangsúlyozni. Akik pedig valaha foglalkoztak vele, azok komoly, tanult emberek voltak. Lássuk be, Platón sem egy ágról szakasztott hülye volt. De ami jelen pillanatban itt, meg a világban folyik, hát az nem politika, az egy vicc. Egy isteni színjáték, csak amúgy pokoli. És nem győzőm hangsúlyozni, mindennek természetesen az emberek az okai.

LEHET, HOGY ÉN VAGYOK A HÜLYE

Az egyik szomszéd leállított, amikor sétálni indultam. A beszélgetést azzal kezdte, hogy „Bocsánat, neked van gyereked?”. Nem igazán tudtam, mit gondoljak. Feltételeztem, hogy a szomszéd gyerekével láthatott, és itt lesz valami gond. Vagy nem tudom, hogy ez egy szerda reggelen miért volt fontos. Mint kiderült, egy kutatáshoz keres alanyokat, és én minden szempontból megfeleltem neki, már csak igent kellett mondanom. Tekintettel arra, hogy volt már részem kutatómunkában, és tudom, hogy mennyire nehéz komoly és megbízható alanyokat találni, gondolkodás nélkül igent mondtam.

Harminc körüli (hmmm), kutyás, viszont gyermektelen nőket kerestek a kutatáshoz. Voltak tipikus kérdések, amikre lehet számítani. Sőt, én annyira számítottam rájuk, hogy nagyjából három kérdést megválaszoltam, mielőtt azt egyáltalán feltehették volna. Én megcsináltam a házimat. De aztán hirtelen megálltak az agyamban a kerekek. Milyen szerepet tölt be a kutya az életedben? Húsz másodperc néma csend. Nem a világ vége, de lássuk be, kínos csend esetében, maga az örökkévalóság. Ööö, hát izé... háziállat szerepet? Persze tűzbe, na meg a pénztárcám rejtett zugaiba is tenném a kezemet mind az öt háziállatomért, de ez a kérdés annyira váratlanul ért, hogy egyszerűen leblokkoltam. Milyen szerepet tölthet még be? Gyerek? Szerető? Nem jöttek ki belőlem, nem is fognak belém menni. Háziállat. Kutya! A szemem előtt nem jelent meg más opció. De ha már ilyen kérdés is szerepelt a listán, elgondolkodtam azon, hogy én lennék-e a hülye?! A nap végén azt szögeztem le, hogy iszonyat szerencsés vagyok, amiért nem nekem kell visszahallgatnom az erről az interjúról készült hangfelvételt.

ÜTKÖZTEM NEHÉZSÉGEKBE

Nem is egyszer. Ha pontosan meg kellene határoznom, hogy mi okozta a legnagyobb gondot, talán azt mondanám, hogy a végzettségem. Honosíttathatom én a diplomámat, de a munkaadó még így is megtartja magának azt a jogot, hogy eldöntse, kellek-e a csapatába, vagy sem. Az igazság viszont az, hogy van valami, ami sokkal nagyobb gond volt, vagy legalábbis engem sokkal jobban aggasztott. Ezek a nyelvi nehézségek, amivel hosszú hónapok után is küzdöttem. Újabbnál újabb szituációkban találtam magam, amikor csak dadogni tudtam, pedig annyi magyar szót ismerek. Én, aki annyiszor voltam magyar-, vers- és prózamondó versenyen, a tévé kamerák előtt, napról napra csak dadogva meg nyöszörögve tudtam magam megértetni. A fejemhez is vágták, hogy hogy beszélek. Kijavítottak. Lebasztak. Igen, kicsi kincseim? És ti hány nyelven beszéltek? Meg magyarul sem mondjátok, hogy akkó, meg vót, meg tetszesz? Kérlek! Ennek ellenére bántott a dolog.

És akkor jött az a megjegyzés, hogy nincs nekem semmi nyelvi gondom, csak beképzelem azt, vagyis saját magamnak csinálom a problémát. Jól van. Akkor ha veszem a fáradtságot, hogy kommunikáljak veled, te vedd a fáradtságot és értelmezd, amit mondok, amikor a bankban a savings érdekel, a boltban meg majicát keresek. Probléma megoldva. A valódi megoldás az volt, hogy egyszerűen legyinteni kell a dolgokra.

AMIKOR AZ AI INTELLIGENSEBB EGY „INTELLIGENS” LÉNYNÉL

A magyar Telekom becsületesen próbára tette az idegrendszerem. Aznap verseny volt, hogy ki fog engem sírba tenni.

Nem tudtam megnyitni egy weboldalt. Nem mondom, hogy az életem függött tőle, de nagyon fontos volt, hogy én oda bejelentkezzek, és használjam is. Égett a talaj a talpam alatt, ugyanis tíz percem volt helyrehozni a dolgokat. Határidőhöz voltam kötve. Minden más működött, de az az egy, amire nekem volt szükségem, folyamatosan kidobott egy hibaüzenetet, és már nem tudtam mit tenni. Mindenkivel beszéltem, akiről azt hittem, hogy segíteni tudna, próbáltam a neten is valami megoldást keresni, és persze magam is konyítok annyit a dologhoz, hogy a saját eszem szerint is megpróbáljam megoldani. De minden hiába. Egyre kevesebb időm maradt, és a lehetőségeim is szépen fogytak. Már csak egy opció maradt, felhívni a Telekomot, ahol már szerintem minden munkás csuklott, a kedves mamájukkal együtt.

Azt már megszoktam, hogy mindenütt robotokkal meg automatákkal beszélek. Sehol sem lehet a lényegre térni, hanem mindenhol végig kell hallgatni egy pár perces agymosást.

Nem tudom, mire számítottam, de arra biztosan nem, hogy a vonal túloldalán majd Wanda jelentkezik, egy számítógép, akinek el kell mondani, hogy mi a gond. Kétségtelen, hogy nagyon jól kitalálták a dolgokat, de mivel Magyarországról beszélünk, így a megvalósítás csapnivalóra sikeredett. Már akkor a falhoz vágtam volna a telefont, amikor Wanda visszapofázott, hogy nem értettem az azonosítószámot. Azt az azonosító számot, amit nem bediktáltam, hanem a telefonom billentyűzetének segítségével pötyögtem be. Szóval, ahhoz a módszerhez folyamodtam, ami kifog Wanda mesterséges intelligenciáján. ÜGYINTÉZŐT AKAROK, ÜGYINTÉZŐT AKAROK, KAPCSOLJ ÜGYINTÉZŐT! ÜGYINTÉZŐ! ÜGYINTÉZŐ! ÜGYINTÉZŐ! Ettől kiakad a rendszer, nem érti, hogy mi a gond, és mivel nem tudja megoldani a problémát, kapcsol egy ügyintézőt, aki jelentkezés után csak a lábméretét nem közli veled. És ő sem volt okosabb Wandánál. Időszűkében, egy szuszra ledaráltam, hogy internet van, a routeren minden világít, minden zölden világít, de egy site-ot nem tudok elérni, sem LAN kábellel, sem WIFI-n keresztül, mobil neten sem tudok hozzáférni a honlaphoz, többek szerint a Telekom blokkolta le a hozzáférésemet, csináltam speed tesztet, és minden más is rendben van.

Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mit vártam, milyen megoldást kínál majd a hang a vonal túloldalán, de arra biztosan nem számítottam, hogy egy ilyen részletes beszámoló után majd azt kérdezi tőlem a csávó, hogy próbáltam-e már kikapcsolni a routert és újra bekapcsolni? Jól megnevelhettek a szüleim, hisz ezek után még volt bennem annyi önkontroll, hogy ne küldjem el a jó édes anyja ne mondjam milyébe. Aztán megkértek, hogy várjak egy kicsit, és hallgassak egy bömbölő, igazán erotikus dalt. Hogy mitől erotikus? B*szta a fülemet! Beethoven süketen jobb dalokat hozott össze. Itt jöttem rá, hogy le lehet rövidíteni a várakozási időt, és csökkenteni is lehet a telefonszámlát. Lecsaptam nekik.

Azonnal csörgött a telefon. Pisti, vagy Peti, vagy éppen Csongor, a fene se tudja, visszahívott, mert véletlenül megszakadt a vonal. Jah, teljesen véletlenül. Fogalmam sincs, mi történhetett.

Két perccel a határidőm lejárta után mágikusan helyrejöttek a dolgok. Kösz...

ELDÖNTÖTTEM, ÉN A KORMÁNYABLAKBAN AKAROK DOLGOZNI

Az okmányirodába bárki bármikor besétálhat a kedvére, de van olyan opció is, hogy időpontfoglalás, és akkor tárt karokkal várnak, nem kell sort várni. Vicc, senki sem vár tárt karokkal, csak egy emberszabású robot az asztal túloldalán.

Az interneten próbáltam időpontot foglalni, de szinte az egész oldal piroslott, hetekig nem volt egy szabad időpont sem. Több okmányirodát és több dátumot is néztem. Nem akartam hinni a szememnek. Egész Budapesten, de még a megyében sincs egy szabad félóra sem? Értem én, hogy sok az ember, meg sokan akarnak ügyeket intézni, de hát akkor is. Ez számomra elképzelhetetlen volt. Aztán ránagyítottam a dolgokra, és csak akkor néztem egy igazán nagyot. Lényegében csak azért nem találtam egyetlen zöldellő kis négyzetet sem, mert az okmányiroda egy, esetleg két órát dolgozik naponta, vagy legalábbis akkor van ügyfélfogadás. Hát ezt látva én is ott akarok munkát kapni, többet utazni oda meg vissza, mint amennyit tényleg bent kell lennem. És ezek után még szabadság is jár! Csak tudnám, hogy egyáltalán mibe fáradnak bele ezek az emberek. Nálunk erre mondják azt, hogy lopják a napot. Meg a pénzt is valószínűleg, de az már más lapra tartozik.

(Folytatjuk)