A Pirkan zenekarral a múltról, jelenről, jövőről

A szövegek és dallamok akár több ezer éven át is utaznak az időben. Céljuk, hogy megtalálják üzenetükkel az adott pillanat emberét. Így találkozik az ősi és univerzális a korszerűvel és fluiddal. Ezen két világ ütközésének lehetünk tanúi a Pirkan zenéjében. Az elektronikus hangszerekkel dúsított pszichedelikus folkzenekarnak eddig két nagylemeze jelent meg, s jelenleg a harmadiknak az előkészületei folynak. A budapesti, ám vajdasági szállal is rendelkező zenekar háza táján jártunk.

EGY NEHÉZ NAP INTERJÚJA

Igen ziláltan, kemény munkanap végén toppantam be a szabadkai származású, ám hosszú évek óta Budapesten tartózkodó Kollár Wágner László, a Pirkan zenekar szintetizátor/sampler felelősének lakására. A közelgő zord tél szárnybontogatása elől menedékként szolgált a családias hangulat, amely ott fogadott. Látogatásom oka igen egyszerű volt. Interjú készítése a Pirkan zenekarral. Az együttes tagjai, egy személy kivételével, próba utáni hangulatban lazítottak, a hangszórókból áradó zene kellemesen hatolt át a sűrű dohányfüstön.

– Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha most csak megbeszélnénk, mikor készítenéd velünk az interjút. Ez csak ilyen bemelegítés lenne, és akkor egy olyan alkalommal, amikor mindenki egy kicsit jobban fel van pörögve, megcsináljuk – javasolja Sütő Gábor, aki furulyán és kobzón játszik a zenekarban.

– Pörgős interjút szeretnél, Gábor? Szerintem nem arról van szó, hogy ez a Rolling Stone-nak megy. Nem kell olyan nagyon pörgős legyen – teszi hozzá Szilasi Tamás, a zenekar citerása.

– Szerintem ezt ne pörögjétek túl, inkább kezdjünk neki…

PIRKADAT ELŐTT

Hogyan került az érdeklődésetek középpontjába a népzene? Mi volt az alapja a zenekar megalapításának, és miért éppen ehhez a műfajhoz kapcsolódtok?

Gábor: Ez egyszerű történet, én 20 éves koromban beiratkoztam az Óbudai Népzene Iskolába, ahová hét éven át jártam. Tehát én zenélni a népzenén keresztül tanultam meg, és igazából utána találkoztam a többiekkel. Először Zsolttal (Kőszegi Zsolt, a zenekar dobosa), aki akkor már egy ideje zenélt a Sciviasban, akárcsak László. Zsoltot valahogy elcsábítottam a zeneiskolába, és ő is elkezdett tanulni furulyázni. Csiga régen dobolt, aztán ő is jött az iskolába citerázni.

László: Bennem nem dúlt feltétlenül a népzene iránti vágy, de szerettem az akusztikus, hovatovább érdekesebb hangszereket, amik nem jönnek szembe gyakran a post-industrial zenében, a műfajban, ahol addig otthonosabban mozogtam.

Gábor: A korai időszakban csak azokat a dalokat játszottuk, amiket a zeneiskolába tanultunk, tehát moldvai dalokat, versfeldolgozásokat. Ezt mi nem kitaláltuk, hanem elkezdtünk népdalokat játszani, és ahogy jöttek a tagok, úgy rétegeződött a zene. László pedig elektromos hangszereken, kütyükön játszik a népzenei alapokra.

László: Először csak felvettük itt nálam a próbálkozásokat, demókat. Aztán figyeltük, mi hogyan szól, és feltűnt, hogy a zene elbír további színeket, hangulatokat anélkül, hogy összebarmolnánk az eredeti megszólalást. Így keveredett az elektronika a muzsikába.

Gábor: A népzene mellett nekem a Coil a kedvenc zenekarom, ahogy Lászlónak is.

László: Ez egy ilyen összekötő kapocs volt köztünk. Szerettünk volna valami új dolgot kihozni az ismert, illetve kevésbé ismert dallamokból. A Coil-hatás az első lemeznél kevésbé érezhető. A kettes Holy Amnesián már igen.

Gábor: A következő lemezen is egyértelmű lesz ez a hatás.

László: Öntörvényű zenekar vagyunk. Azt játsszuk, amiben éppen izgalmat találunk.

Olvastam a bemutatkozást a weboldalatokon. Ebben áll egy nyílt üzenet, amiben megfogalmazzátok elhatárolódási szándékotokat a világzenétől. Mi áll emögött? A világzene menő címkének számít...

Tamás: Pont ezért. A világzene már ilyen nagyon ipari a mi ízlésünknek.

László: Van egy olyan lelkülete a világzenének, ami taszít. Egyszerűen nem érint meg.

Gábor: A világzenében összevissza kevernek-kavarnak mindent, a dzsesszre tesznek egy kongát, meg még valami oda nem illő hangszert, és abból lesz valami. Én úgy játszom a moldvai furulyazenét, ahogy megtanultam a tanáromtól. Ahogy valószínű, hogy mondjuk játsszák most is Moldvában vagy játszották 100, akár 500 évvel ezelőtt. Nincs benne világzene.

Ti hogyan határolnátok be a zenéteket?

László: Ez az újságírók dolga. Mi zenélni szeretünk és nem határolgatni, de a műfaji skatulyázással személy szerint szeretek viccelődni.

Gábor: Nekem a pszichedelikus folk nagyon tetszik, ahogyan mások már neveztek bennünket.

Tamás: Csak az a baj, hogy azért annyira nem pszichedelikus a mi zenénk.

Gábor: A népzenészeknek túl fura, elektronikus ez a zene, másoknak meg túl népzenés.

Szerintetek mi tartja fenn továbbra is a modern ember érdeklődését ez iránt az ősi zene iránt?

Tamás: Szerintem mindenki, ha magába néz, akkor próbál kapcsolódni valamihez az életben. A magyar lélek világához pedig könnyű, mert olyan a népi kultúra szerkezete. Akárcsak a népmese vagy népdal, magasabb kultúráról leszivárgó dolgokat is magukba foglalnak. Szerintem ösztönösen ráérez a magyar ember, hogyha egyszer elkapja, meghallgatja ezeket a szövegeket, zenéket. Na és táncházak is vannak mindenfelé, az emberek pedig szeretnek oda eljárni. Szóval ez egy működő, élő dolog.

Ti megtaláljátok magatok a táncház kultúrában? Jártok oda zenélni vagy akár szórakozni?

Tamás: A moldvai zenék, amiket játszunk, nyilván eredetileg tánczenék, de mi nem abból a szemszögből közelítjük meg. Nem akarunk tánczenét vagy szórakoztató zenét játszani.

Gábor: A hagyományhoz mindig vissza lehet fordulni, mert a modern dologhoz nem igazán lehet. Nézd meg az elektronikus zenét, még egy táncot sem tudtak rá kitalálni, és több millió ember lépked jobbra-balra. Ehhez képest, ha megnézed a népi kultúrát, akkor csak ámulsz, hányféle tánc, hányféle figura, lépés van.

Amikor hallgatom a lemezeiteket, sokszor azt sem tudom megállapítani, mikor mit hallok. Melyik hangszerek hallhatók a lemezeken?

Gábor: Én furulyán, kavalon, kobzón játszok, Csiga citerán, Csingele hagyományos pengetős hangszeren, Tobshuuron meg torok énekel, László meg az elektronikát hozza.

László: Az első lemeznél sportot űztem szinte abból, hogy nem létező népi hangszereket kevertem ki szintivel. Tehát arra törekedtem, hogy ne legyen egyértelmű, hogy éppen valami akusztikus népi hangszer szól-e vagy egy szintetizált hangszín.

És téged ez a zene miképp inspirál? Mert az eddigiekből nekem úgy tűnik, neked nincs is igazán népzenei kötődésed…

László: Valóban nincs. Viszont magával ragad ez a dallamvilág. Ezért is bólintottam rá annak idején. Van a magyar népdalkincsnek egy olyan szelete, ami egyszerűen ellenállhatatlan.

A NYÁRI ÉGBOLT ALATT

Időközben csörög a telefon. Kőszegi Zsolt, a zenekar dobosa van a vonal másik végén. Nem tud eljönni az interjúra. Tamás bekiabál: „Zsolti, gyere már, vért izzadunk!” Gábor felszólítja Zsoltot, ha nem jön el, legalább azt mondja meg, melyik a kedvenc dala.

Zsolt (jó hangosan kiabál a telefonba): A Highway To Hell az AC/DC-től!

Gábor (kissé csüggedten): Nagyon köszönjük a választ! Könnyű ezt a távolból csak így bedobni. (Röhögés)

A zenekar felállása viszont nem túl hagyományos. László szabadkai gyökerei révén nem számít túlzottan különlegesnek Budapesten, Csingele a mongol származásával viszont annál inkább. Hogyan keveredett közétek?

Tamás: Az én egyik utazásomnak köszönhetően, amikor elmentem Kínába. Ez jó pár éve volt. Megismerkedtünk és meghívott zenélni a Morin Turai zenekarába. Két éven keresztül voltam az együttes tagja, és ez alatt az idő alatt nagyon jó barátok lettünk. Aztán magyar felesége lett és megjelent Magyarországon. Egyszer lejött a próbaterembe és Zsolttal együtt énekeltek a telihold fényénél. Azóta is együtt zenélünk. Ez az egyik oka, hogy mongol dalok is szerepelnek a repertoáron. Csingele azóta már ráhangolódott a magyar népdalokra is.

Csingele, te mivel foglalkoztál Kínában?

Csingele (Tamás tolmácsolásában, aki közös nyelvet beszél vele): Belső-Mongóliából származik, ami Kína része. Igazából fogta magát, még fiatalon eljött a szülőföldjéről és lement délre, Sencsenbe, ahol táncosként kezdte. Aztán dolgozott egy ilyen, nagy skanzennek lehet mondani, de igazából a világ összes kultúráját bemutató helyen, és gyönyörű hosszú haja volt… Azt hiszem, ezt is kiemelte (röhögés). Ezt követően Hongkongban kungfu filmeket forgatott. Ott ez nagyon ment. Aztán találkozott Yerbollal, aki egy zseniális kazah dobra művész. Na, ő egy igazi virtuóz. Akkor alapította meg Csingele a Morin Turai együttest, amellyel nagyon sokat zenéltek. Egyébként ő alapvetően énekes.

Gábor: Amúgy Csingele nagyon jól érzi a magyar népzenét, mert nagyon hasonló pentaton skálában szól mindkét zenei hagyomány.

Visszatérve ehhez a holdfényhez és ahhoz, hogy együtt énekelték alatta Zsolttal a Highway to Hell-t. Mi is történt tulajdonképpen?

László: Kimentünk az udvarra és konstatáltuk, hogy ugyanaz a hold süt le ránk.

Tamás: Ez egy nagyon szép pillanat volt. Mintha vártuk volna Csingelét, hogy megérkezzen. Ő megérkezett és megvilágosodtunk.

Gábor: Komolyra fordítva a szót. Négyen voltunk a zenekarban, és tudtuk, hogy kell még egy ember, aki hozzátesz ehhez az egészhez valamit, de még te sem tudod, mit. És akkor érkezett Csingele a torokénekkel.

László: Csingele csatlakozásával lett pentagrammatikus a zenekar.

Azt nagyjából tudom, milyen egy rockzenekar próbája, esetleg lemezfelvételi folyamata, viszont el sem tudom képzelni, hogyan működik ez nálatok. Egy-két kulisszatitkot esetleg megtudhatok?

Gábor: A rockzenészek keményen dolgoznak, míg mi zenélgetünk. Jól érezzük magunkat. Minden héten összejárunk, sokat nevetünk.

Tamás: Sokat változott ez az idők folyamán. Először a Városligetben próbáltunk a PeCsa mögötti beton pingpongasztalon, aztán Gábornál, majd később Lászlónál gyakoroltunk.

László: Aztán jött a próbaterem korszak. Az R33, a gyártelep, a textilgyár…

Tamás: Hát, jó hangulatban telnek a próbák, jó sok késéssel.

NAP ÉS HOLD

László: Ami a lemezfelvételt illeti, az első anyagnál megtettük azt a bátor lépést, hogy teljesen élőben, szinte egyszerre vettük fel az anyagot. Csak néhány kiegészítő dolgot raktunk össze otthon. Most hibrid megoldásokat használunk. Bizonyos sávokat stúdióban, mást itt nálam veszünk fel, aztán vissza a stúdióba, és így tovább...

Tamás: Nem sokan vállalkoznak már arra, hogy élőben vesznek fel egy teljes anyagot.

Gábor: Hát, azt mi is csak az első anyagnál tettük. Akkor kibéreltünk egy panziót, a stúdióval beköltöztünk két napra, és akkor ott felvettük a lemezt. Ez nagy élmény volt, csak nagyon sokba került.

És mennyire írjátok át a népdalokat, mekkora mértékben változtattok rajta?

Tamás: Az első lemezen a Pirkan című dal teljesen saját, de az átkötő részeket mindegyik esetében mi építjük bele, saját ízlés szerint. Azért annyira nem is törekszünk autentikusan játszani.

László: A rá következő Holy Amnesia lemez teljesen kísérletezős hangulatú, amelyen nem konkrét, meglévő dalokat játszottunk. Azok végül is sajátok.

És mi várható a harmadik lemeztől? Megterveztétek az irányt?

Gábor: Egyrészt folytatódik ez a folkos vonal, ugyanakkor elektronikus szintet léptünk, megdögösítjük a hangzást elektronikával.

Hogyan keveredtetek az erdélyi Sun & Moon Records kötelékébe? Én leginkább black metal kiadóként emlékszem rá…

László: A régi sciviasos időkből ismerjük az erdélyi Sun & Moon kiadót, amely kiadta az első Pirkant, majd a következőt, és talán a harmadikat is várják. Valóban inkább black metal kiadványaik vannak, ez a fősodor, de kiadnak dark ambient, post-industrial vagy power noise anyagokat is.

Az elmúlt két évtizedben egyébként is egyre jobban omladozik a fal a folk és a metal közeg között. Szerintetek ennek mi az oka?

Gábor: Szerintem egy folyamat vezetett el oda, hogy már nem ciki a népzene, hanem valami vagány dolog. Amikor beiratkoztam a zenesuliba, furcsán néztek, hogy tekerőn (tekerőlanton) játszom. Aztán először a külföldi metalbandák nyúltak a népi hangszerekhez, majd szerencsére rájött a magyar metálos is, hogy ez menő. A hozzáállás sokat változott az elmúlt húsz évben. Az emberek nem találják a békés boldogságot a modern világban, és ezért is fordulnak vissza a hagyományhoz.

És mennyire akartok terjeszkedni, másfelé is megfordulni a zenétekkel? A kiadótok erdélyi, ott felléptetek már?

Tamás: Sajnos még nem. Várjuk a meghívást. Ezt írd bele az interjúba, mert lehet a Sun & Moon is olvassa, és meghívnak bennünket. (Nevetés)

László: Inkább zenélünk, mint a menedzseléssel foglalkozunk. Ennek megvan az a hátránya, hogy mondjuk ritkábban koncertezünk...

Gábor: De legalább jókat zenélgetünk. Összejövünk és nevetünk a világ hülyeségein. Ez sokkal fontosabb, mint az, hogy fellépjünk és tapossunk.

A beszélgetés persze tovább folyt, egyre kötetlenebb irányba, miközben hallgattuk az új lemezt. A Pirkan zenekart élőben legközelebb február 7-én a budapesti Három Hollóban láthatjuk, a Havizaj koncertsorozat keretében.

Fotók: Pirkan Facebook

Képgaléria: