Csendes gyilkos – a szén-monoxid-mérgezésről
A légszennyezés az iparizáció és a gyárak megjelenésével nagy lendületet vett, és a motorizáció fejlődésével az üteme egyre csak fokozódott. A levegőbe kerülő szennyezőanyagok, amelyek egy része gáz, másik része korpuszkuláris jellegű, okot adnak az aggodalomra, hiszen rendkívül káros hatást gyakorolnak nemcsak az emberi szervezetre, hanem a környező élővilágra is.
A légszennyező anyagok kétféle forrásból származhatnak: természetes forrásokból (mint a biológiai folyamatok, természeti jelenségek termékei) és antropogén forrásokból (mint a közlekedés, ipari tevékenységek, mezőgazdasági munkálatok termékei). A leggyakrabban azonosított légszennyezők közé soroljuk a kén-dioxidot, nitrogén-oxidokat, szén-monoxidot és a szálló port.
Amikor a levegő korpuszkuláris részecskéi a légutak nyálkahártyájára kerülnek, a szervezet védekező rendszere azonnal reakcióba lép. A légutakat borító védőréteget képező csillók folyamatos mozgással igyekeznek ezeket az anyagokat eltávolítani a szervezetből. Felfelé irányuló mozgással a csillók az orrnyálkahártyáig terelik a mélyebb légutakba kerülő idegen részecskéket, azokat az anyagokat pedig, amelyeket nem sikerül ily módon eltávolítani, a szervezet a nyirokrendszer aktiválásával próbálja ártalmatlanná tenni.
Bizonyos légnemű részecskék, gázok bénítóan hatnak a csillókra, és gátolják a mozgásukat. Ennek következtében a nyálkahártya öntisztulási mechanizmusában zavar keletkezik, így tartós környezeti inger fellépése esetén a sérült nyálkahártyán könnyen átjutnak a fehérje jellegű vagy a szervezet fehérjéihez kötődő anyagok, és ezek akár allergiás reakciót is kiválthatnak.
A környezetünkben jelen lévő egyik legveszélyesebb légszennyező anyag, a szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, amely a szénhidrogének részleges égése során keletkezik. Elsődlegesen a közlekedésben keletkező gázokban van jelen magas koncentrációban, de a városi levegőben is jelentős százalékot ér el. Olyan zárt terekben, mint a szellőzőnyílás nélküli garázsok, alagutak, amelyekben nem megfelelő a levegőellátás és a gázcsere, sokkal magasabb koncentráció is előfordul. Szén-monoxidot jelentős mennyiségben tartalmaz a dohányfüst is.
Ez egy rendkívül mérgező gáz, és ez a tulajdonsága a szervezetben lejátszódó gázcsere normális folyamatának a megakadályozásával magyarázható. A szén-monoxid a vörösvérsejtek hemoglobinjában található vasatomhoz 200-250-szer erősebben kötődik, mint az oxigén, stabil komplexet képezve, így megakadályozva az oxigén továbbítását a sejtekhez. A CO-hemoglobin komplexet karboxi-hemoglobinnak (CO-Hb) nevezzük. Mivel a hipoxiára, azaz oxigénhiányra a szívizomsejtek és az idegrendszer sejtjei rendkívül érzékenyek, ezek a szervrendszerek sérülnek legelőször szén-monoxid-mérgezés esetén. A szén-monoxid-mérgezés laboratóriumi bizonyítása a vérben mért emelkedett mennyiségű CO-Hb kimutatásával történik.
Nem meglepő, hogy a szén-monoxid-mérgezés első tünetei is a legérzékenyebb sejtek, a szívizomsejtek és az idegsejtek működéséhez köthetők. Ezek közé tartozik a fejfájás, szédülés, émelygés, valamint a látás- és hallásképesség csökkenése, súlyosabb esetben zavarodottság, alacsony vérnyomás, eszméletvesztés, végső esetben pedig halálos kimenetel. A szén-monoxid-mérgezés legnagyobb veszélye az észrevétlen kezdetben rejlik, színtelen, szagtalan gáz lévén ugyanis nagyon nehéz idejében észrevenni és megfelelő módon reagálni.
Az előttünk álló időszakban kiemelkedő figyelmet kell fordítanunk a különböző szennyezőanyagok kibocsátásának a korlátozására, a téli hónapokban, a fűtésszezonban ugyanis a káros gázok kibocsátása a sokszorosára emelkedik. Legyünk felelősségteljesek, és vigyázzunk a magunk és a környezetünk épségére, hogy évtizedek múltán is bátran és biztonságosan tudjunk levegőt venni.
