Sporhetsztori 27.

27. rész – Anyu és a (vén) tökök

Hihetetlen, de mégis igaz! Végre eljött az idő, amit (majdnem) harminc éve várunk: édesanyám nyugdíjba vonult! Nincs több aggastyán, nincs több beteg, kóros elváltozás, nincs több végkimerültség, halál, nincs több kolléga, kényszeres felkelés, fehér köpeny, nincs többé doktori praxis! Halleluja!

A jó humorú, kedves, tiszta lelkű mamik/papik mind a szívéhez nőttek. A sűrűn mozgásképtelen, halálos betegségükkel utolsó csatát küzdő törékeny emberek gyógyítása 26 éven át nem kismiska. Ha látnátok a harminc-egynéhány éve készült egyik kedvenc képem anyukámról, mely épp egy beteglátogatás során készült, és egy másikat, mely a múlt héten, pillanatok alatt észrevennétek, mennyire megterhelte őt a munka testileg, de főleg lelkileg. Az öregedés, az évek múlása az egy dolog, ugye. A lelki sebek mások… Mikor minden egyes szimpatikus nénikével és apókával együtt szenvedsz, próbálsz segíteni (de hisz már nincs mit tenni), csak nyomorúságos földi életüket tudod meghosszabbítani pár nappal/héttel/hónappal, a legjobb esetben évvel…, ám nekik meg van írva a következő lépés: a halál…, és te együtt halsz meg velük – minden egyes esettel. Na, ezt kevesen bírják ki ép ésszel. Anyunak többé-kevésbé sikerült. Emelem kalapom. Mindenért. A türelemért, a kitartásért, az empátiáért, a segíteni vágyásért, a jó akarásért, a tudásért – és sorolhatnám.

Na, de azért voltak jó napjai is, sikerélményei is ez alatt a harmincpár év alatt. Sokszor hálás volt azokért, akikkel összehozta a sors. A kedves kollégákért, akik nélkül az egész szakma csak döcögne, és a vicces történetekért, melyeknek soha sem lehettem volna fültanúja, ha anyum nem ebben a hivatásban dolgozik, mióta az eszemet tudom, és még azelőtt is. Remélem, hamarosan megírja a már régóta tervben lévő anekdotás könyvét, és akkor ti is belekukkanthattok abba a fehérköpenyes, kórház/egészségház szagú világba, a váróterem másik oldaláról szemlélve a történteket.

•

Édesanyám munkahelyi búcsúbulijára sok finomságot készítettünk a párommal, például füstölt lazacos blinit, csirkés-Caesar-dresszinges tortillatekercset, pikáns lazacsalátát rizzsel, indiai jellegű lencse salátát, humuszt, baracklekváros csirkemájpástétomot brióson, és még sorolhatnám. De ezekről máskor, talán a következő számban számolok be.

Most jöjjön egy pár, anyukám ihlette recept, az ősz ízeivel.

Szalonnás tökkrémleves

Hozzávalók 4-6 személyre:

Elkészítés:

A zöldségeket megmossuk, meghámozzuk, a tököt magtalanítjuk. A vöröshagymát apróbb kockákra, a többi zöldséget nagyobb darabokra vágjuk (kábé 2-3 centiméteres kockákra/hasábokra). Egy nagy lábasban felmelegítjük az olajat, rádobjuk a kockákra vágott szalonnát, majd pirítjuk. Pár perc után jöhet a hagyma, majd a többi gyökérzöldség, 5-10 perc után pedig a tök és a fokhagyma. Hagyjuk a fokhagymát illatozni egy kicsit, majd öntsük fel a zöldségalaplével. Miután felforr, jöhet bele a krumpli, és k0vetkezhet az ízesítés. Ha megfőttek a zöldségek, kapjuk le a tűzhelyről és turmixoljuk (nem túl sokáig, mert a krumpli ragacsossá válhat benne), és tálaljuk forrón. Friss petrezselyemzöld, tejföl, sajtos/natúr kruton (pirított kenyérkocka) jó kiegészítője lehet.

Friss paprikával és paradicsommal is lehet gazdagítani a levest, így egészen különleges aromát kap, a töktől viszont igazán krémes lesz az állaga. Ha nincs a közelben túlérett tök, fiatal cukkiniból is el lehet készíteni. Véleményem szerint az érett töknek markánsabb íze van.

Aki szereti felhasználni kertjének összes termését, biztosan hallott már a régebben nagyon közkedvelt hamis húslevesről, ami az ilyen, szinte narancssárgára érett tökből készül. A húsleveshez való összes alapanyag kell hozzá, persze a húst leszámítva, és a tök magháza is a leves igen fontos alkotórésze (finom ízanyagok oldódnak ki belőle). Az egésznek az a titka, hogy jó sokáig kell főzni, egy paradicsommal gazdagítva. Gyönyörű aranysárga életelixírt kapunk a szűrést követően. A levesben főtt zöldségeket összevágva visszahelyezzük a folyadékba (a tökhússal együtt), és frissen vágott zöldpetrezselyemmel, házi levestésztával tálaljuk. A maradékból szintén készíthetünk krémlevest.

Humusz

A humusz arabul csicseriborsót jelent. Már ősidők óta ismert és közkedvelt alapanyag, gazdag vasban és C-vitaminban, emellett igen jelentős a folsav- és B6-vitamin-tartalma. Hasonlóképpen jelentős mennyiségű fehérje-, rost- és káliumforrás. A humusz arab eredetű „szendvics” krém/mártás, mely főtt, áttört csicseriborsóból készül, tahinivel (szezámkrémmel), olívaolajjal, citromlével, fokhagymával és sóval. Számos régió nevezi magát a humusz szülőföldjének, a valódi származási helye azonban homályba vész. Számos gasztrokultúrával kapcsolatos forrás beszél különféle népmesékről, melyekben a humuszt a legrégebben készített ételek között tartják számon. Más legendák szerint először a 12. században készítette Szaladin. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy termesztették már évezredekkel ezelőtt is a mediterrán térségben és a Közel-Keleten. Fogyasztották az ősi Palesztinában, és egyike volt a legkorábban termesztett növényeknek Mezopotámiában, akárcsak a legelterjedtebb utcai ételek sorában, az ősi Rómában. Az is köztudomású, hogy a nagy görög filozófusok, Platón és Szókratész is utaltak írásaikban a csicseriborsó kiváló tápanyagtartalmára.

Hozzávalók 3-4 személyre:

Elkészítése:

A csicseriborsót beáztatjuk egy éjszakára. Másnap időtlen időkig főzzük enyhén sós vízben (jobb esetben zöldségalaplében, egy babérlevél, pár szem bors és egy fokhagymagerezd kíséretében – a turmixolást megelőzően el kell távolítani). Ne lepődjünk meg, ha még 3 óra elteltével sem elég puha. Szó szerint ott kell felejteni takaréklángon a tűzhelyen. Arra kell ügyelni, hogy elég főzőlé legyen rajta, hogy ne égjen le (aki a gyorsabb változatot kedveli, vegyen magának konzervet). Amikor megfőtt, leszűrjük (a főzővíz egy részét mentjük), hűtjük, majd turmixoljuk az olívaolajjal, fokhagymával, citromlével, és ízesítjük ízlés szerint. A finomra vágott zöldségzöldet a végén beledobjuk az egyvelegbe és egy rövidet mixeljük. Ha túl sűrű a massza, a főzőléből öntünk hozzá. Azonnal fogyasztható önmagában, pirítóssal, köretként csirke, padlizsán, hal és akármi mellé. Aki szereti a pikánsabb ízkombinációkat, nyugodtan kísérletezhet más fűszerek hozzáadásával is, kiváló kombinációt alkot ugyanis köménnyel, friss és szárított korianderrel, chilivel, friss mentával. Az eredeti recept szerint szezámmagkrém (tahini) is kerül a „pástétomba”, de én ezt kihagytam. Nem olcsó, és nem is szerezhető be mindenhol. Akinek van rá lehetősége, azért próbálja ki ezt a változatot is.

Szeptemberi szilvás sütemény

Hozzávalók 15–18 szelethez:

Elkészítés:

Keverjük habosra a tojást és a vajat, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat, a vaníliakivonatot követően. Addig keverjük, amíg laza és habos nem lesz. Egy másik edényben keverjük össze a lisztet a sütőporral, a sóval és a kardamommal. Adjuk hozzá a liszt felét és az összes tejet a tojásos keverékhez, majd lazán egyneműsítsük. Jöhet a többi liszt is, óvatosan keverjük el. Enyhén vajazott tepsibe öntsük bele a tésztát, a tetején rendezzük el a szilvaszeleteket. Süssük 180 fokon 35-40 percig, vagy amíg a fogpiszkálón nem marad ragacs. Hagyjuk teljesen kihűlni szeletelés előtt.

Az előző rész itt olvasható.