Mimi o Sumaseba

Whisper of the Heart – A könyvek hercege

Rendező: Yoshifumi Kondo

Megjelenés: 1995., japán animációs filmdráma

Stúdió: Studio Ghibli

Tsukishima Shizuku egy álmodozó kamaszlány, aki Tokióban él szüleivel és testvérével Shihóval. A tizennégy éves alsó középiskolás diáklány, hogy kiszakadjon a mindennapok szürkeségéből, szabadidejét a könyvtárban tölti. A kölcsönző-kártyákon különös dologra lesz figyelmes: az általa kivett könyveket egytől egyig kikölcsönözte már előtte egy Amasawa Seiji nevű fiú. Shizuku kíváncsi lesz, hogy ki lehet a titokzatos olvasó, s kutatás közben nemcsak a szerelem talál rá, de megvalósítja régi álmát, és ír egy történetet. A műben többször is felcsendül John Denver zenéje, ami egy különös légkört kölcsönöz az animációs filmnek.

OKTATÁSI RENDSZER

Biztosan furcsán néztél akkor, amikor azt olvastad, hogy a főszereplő alsó középiskolás. Bizony, bármennyire különösen is hangzik ez, a japánoknál az oktatási rendszer egy kicsit (?!) más, mint itthon: az általános, közép- és főiskolák rendszerét Meidzsi császár reformjai vezették be 1872-ben. A kötelező iskolalátogatás 9 évig terjed, ami 6 és 15 éves kor közöttre tehető: a diákoknak kötelező elvégezniük az általános iskolát és az alsó középiskolát. A következőképpen néz ki Japán iskolák rendszere: elemi iskola (6 év), alsófokú középiskola (3 év), felsőfokú középiskola (3 év), főiskola/felsőfokú szakiskola, egyetem/főiskola. A japán oktatási rendszer legnagyobb innovációjának talán az tartható, hogy gyakorlatilag nincs a közoktatásból kibukó tanuló, emellett az osztályismétlés sem divat – ennek hátterében emberi tényező áll: a tanulók iránti feltétlen bizalom. A japán oktatók abból indulnak ki, hogy minden gyerek tanítható, felzárkóztatható. Az összetartás, az osztállyal való együtt haladás alapelv, a csoportszellem nem engedi el a kilógó osztálytárs kezét.

RÁMEN

Shizuku próba elé állítja magát – ezzel megvalósítva egy régi álmát – , írni kezd egy történetet. A lányka később úgy dönt, megmutatja művét Shiro Nishinek, a helyi antikvárium tulajdonosának, aki miután Shizuku könnyekben tör ki elégedetlensége miatt, rámennel kínálja. Azonban ki gondolta volna, hogy a japán tésztalevest néhány legenda lengi körül? A ráment ma már egyértelműen japán ételként tartják számon, de eredetét tekintve mindössze a sötétben tapogatózunk. Egy japán legenda szerint a 1660-as években egy kínai tudós Japánba menekült és egy politikus tanácsadójaként dolgozva, megismertette vele a ráment. Egy másik történet szerint a kínai bevándorlók vitték el a 19. század végén, a 20. század elején Yokohamába a rámen receptjét. A rámen szó eredete körül két magyarázat is fellelhető, az egyik szerint a kínai la mian szóból származik, ami kézzel készült tésztát jelent, a másik szerint a szintén kínai lao mian átirata, ez pedig ősi tésztát jelent, ami ugyancsak az egyik legfontosabb alkotóeleme a fogásnak. Az 1950-es évekig az ételt shina soba néven emlegették. A rámen alapvető ételnek számít a japán konyhaművészetben. A japán tésztaleves, kínai típusú búzalisztből, húsból és alapléből készül, amit gyakran ízesítenek szójaszósszal vagy miszóval. 

BÁRÓ

Shiro Nishi antik boltjának ékét vitathatatlanul egy ékkő szemű macskaszobor képezi, a Báró. Shizukut olyannyira lenyűgözte az egyszerű nemességet sugárzó macskaszobor, hogy eldöntötte, fantasy regényt ír, amely főszereplőjeként Bárót jelölte meg. Azonban nemcsak Shizuku rajongta körbe Báró kandúrt, hanem maguk a nézők is. Maga a macskaszobor, és annak története annyira népszerű lett, hogy egy folytatás elkészítése mellett döntöttek, melyben a Báró, valamint egy Haru nevű középiskolás lány szerepelt – így a film adaptációhoz elkészült a Macskák királysága, amit később Hiiragi Aoi megírt manga formájában is Baron: Neko no dansaku (A macskabáró) címmel. Már Báró miatt is érdemes megnézni A könyvek hercegét, ugyanis egy olyan történetet mesél el, ami garantáltan előcsalja búvóhelyükről a sós könnyeket.

A NAP ZENÉJE:

John Denver: Take me home, country roads

A NAP SZAVA:

Tomodachi – jelentése: barátok