Korhatáros szerelem

Interjú Kovács Tamással

Önmagam számára is mélységesen megdöbbentő volt az a fajta vonzalom a címben említett televíziós sorozat iránt, ami néhány héttel ezelőtt alakult ki bennem, és azt gondolom, rajtam kívül még sok száz emberben egyaránt, határon innen s túl.

A Korhatáros szerelem című sorozat megfelelő mennyiségű humorral, teljesen hétköznapi jelenségekkel, természetes emberi érzésekkel, és némileg a valósággal is meglehetősen tarkított. A TV2-n december másodika óta hetente jelentkező sorozatban olyan kiemelkedő magyar színészek játszanak, mint például Kovács Patrícia, Dobó Kata, Fenyő Iván, Bánsági Ildikó, Ónodi Eszter, és nem utolsó sorban a mi vajdasági tehetségünk, Kovács Tamás. Vele beszélgettem érvényesülésről, sikerről, célokról, és magáról a sorozatban való szerepvállalásáról.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy tiéd az egyik főszerep?

Nagyon megijedtem. Közölték, hogy ez körülbelül egy hatvan napos forgatás lesz, aminek alapvetően örül az ember, de tudtuk Dóra Bélával, aki Alexet játssza a sorozatban, hogy komolyan át kell gondolnunk azt, hogy mire is adjuk a fejünket, és azt is, hogy valóban szeretnénk-e ezt az egészet. Azt gondolom, hogy nagy felelősség egy ilyen szerep vállalása, hiszen sok emberhez eljut, és aztán sokan ez alapján ítélik meg a színészeket.

Hogyan élted meg azt, hogy Magyarország legjobb, legelismertebb, és legsikeresebb színészeivel dolgozhatsz együtt? Feszélyezett ez bármiben is?

Feszélyezni nem feszélyezett egyáltalán, inkább örültem neki. Dobó Katát ismertem korábbról, de a többiekkel ott találkoztam először. Nagyon jó csapat verbuválódott össze, mindenki nagyon segítőkész volt velünk, fiatalokkal. A forgatás jó hangulatban telt a megfeszített tempó ellenére is.

Számítottatok-e arra, hogy ekkora nézettsége, és sikere lesz a Korhatáros szerelemnek? Hogyan éled meg most mindezt, és mit gondolsz, hozhat-e neked ez a szerep újabb ilyen, vagy ehhez hasonló munkákat?

Igen, nagyjából olyan lett a sorozat, mint amilyenre mi is számítottunk. Pontos nézettségi adatokat nem tudok, de azt hiszem több, mint fél millióan követik. Egy mozifilm esetében a fél millió rengetegnek tekinthető, a sorozat viszont más műfaj. Volt már példa arra, hogy megismertek az utcán, de nem jellemző egyébkén. A facebookon viszont sűrűn kapok lelkes üzeneteket, és ezek nagyon jól esnek. Viszonylag sok interjút adtam, legfőképp az első rész megjelenését követően; talán ez volt a legszokatlanabb. Remélem, hogy lesz foganatja és pozitív hatása a későbbiekben. Sajnos ez a szakma elég kiszámíthatatlan. Azt gondolom, hogy sok múlik a szerencsén is. Az, hogy az ember befejezi a Színművészeti-és Filmművészeti Egyetemet, még semmit sem jelent, nem feltétlenül tud elhelyezkedni. 

Nem régóta vagy ezen a pályán. Gondolom van egy csomó izgalmasnak tűnő szerep, amit örömmel játszanál el. Ha egy konkrétat kellene megnevezni, melyik lenne az?

Talán a Mizantróp. Gimnazista koromban olvastam először, akkor azt gondoltam, hogy ezt jó lenne eljátszani valamikor, és remélem egyszer adódik rá lehetőség. Egyébként mindig a legújabb szerep érdekel a legjobban, a legfrissebb, amin épp dolgozunk. Pillanatnyilag ez Tasnádi István Kartonpapa című drámájából Zsoltika szerepe. Egy idegbeteg, nehéz sorsú kölyök, tele frusztráltsággal és feszültséggel. Február elején lesz az ősbemutató a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.

Vannak esetek, amikor határon túliként nehezebb érvényesülni, így aztán az emberek, még ha olyan tehetségesek is, mint, amilyen te vagy, meghátrálnak már a gondolattól is, hogy az anyaországban tanuljanak, és ily módon valósítsák meg álmaikat. Te mindvégig hittél abban, hogy érvényesülni tudsz majd Magyarországon?

A színművészeti felvételijére úgy mentem el, hogy azt sem tudtam hová megyek. Hallottam mindenféle rémtörténetet arról, hogy lehetetlen bejutni, ha az embernek nincs protekciója, azonban ebből szerencsémre semmi nem volt igaz. Sosem éreztem hátránynak, hogy határon túli vagyok, sőt úgy érzem, inkább előnyt sikerült belőle kovácsolnom. Minél többféle inger és élmény éri a színészt, annál gazdagabb lesz, és egy személyiségen alapuló szakmában ez létfontosságú. Az osztálytársaimmal szemben én például megtapasztaltam, milyen kisebbségben élni, milyen az, ha nem beszélik a boltban, az utcán, vagy bármilyen hivatalban az anyanyelvedet, hogy milyen úgy egyáltalán a Balkánon élni, és ennek milyen hatásai vannak az ember lelkére. Ez egy hosszú időre szóló pálya, és sok múlik a szerencsén is. Én bízom abban, hogy ha az ember kitartóan, odaadással és mindig a legjobb tudása szerint dolgozik lesznek lehetőségei.

Azt gondolom, hogy Tamás egyszerűsége, szerénysége és tehetsége az, ami igazán kiemelkedővé és sikeressé teszi őt! Megtisztelő és nagy öröm volt számomra, hogy válaszolt a kérdéseimre. Az interjú végén pedig egész Vajdaság nevében kívántam neki további sok sikert!