A majmok már a spájzban vannak

Majmok bolygója (Dawn of the Planet of the Apes)

Rendező: Matt Reeves

Forgatókönyvíró: Mark Bomback, Scott Z. Burns, Rick Jaffa, Amanda Silver

Zeneszerző: Michael Giacchino

Operatőr: Michael Seresin

Producer: Peter Chernin, Dylan Clark, Rick Jaffa, Amanda Silver

Vágó: William Hoy, Stan Salfas

Főszereplők:

Andy Serkis (Caesar)

Gary Oldman (Dreyfus)

Jason Clarke (Malcolm)

Toby Kebbell (Koba)

Három évet kellett várni A majmok bolygója harmadik alkalommal is defibrillált sorozatának legújabb, A majmok bolygója – Forradalom című epizódjára, amely a nyár egyik kellemes meglepetéseként robbant be világszerte a filmszínházakba.

A filmes berkekben a Cloverfield című áldokumentarista horror/sci-fivel kasszát robbantó Matt Rewees tíz évvel az első rész után kezdi el történetének a mesélését: az emberiség kifejezetten szopóágon van, ugyanis túlnyomó része elpusztult az általa létrehozott majominfluenza-járványban, illetve az ezt követő csatározásokban. A túlélők egy csapata San Francisco romjai között tengeti napjait, s mivel fogytán az energiaforrásuk, időnként bemerészkednek a majmok területére, hogy felmérjék egy elhagyatott vízerőmű állapotát. Ezt rendbe téve ugyanis visszatérhetnének régi életvitelükhöz. Csak hát ott vannak azok a fránya majmok, akik még jól emlékeznek a fogva tartóik kegyetlenségére, ezért minden sápadt és sima bőrűhöz igencsak gyanakvóan és ellenségesen viszonyulnak. Ezt leszámítva, köszönik, jól vannak. A film elején megismerkedhetünk kezdetleges, de fejlődőképes társadalmukkal. Egymással jelbeszéddel kommunikáló majmokkal találkozunk, akiknek közössége az emberek érkezéséig egy békés, de leleményes hippikommunára hasonlít.

A film egyik legerősebb jelenete éppenséggel az, amikor Maurice, a békés orangután a majomkölyköket a betűvetés fortélyaira és a majomközösség törvényeire okítja. Nemhiába, a film legárnyaltabb s legjobban bemutatott szereplői éppen ezek az első látásra (és a másodikra is) csodás teremtmények.

Természetesen feltűnik az első részben is főszerepet játszó, de azóta a majmok vezérévé avanzsált Ceasar is, aki cimbijével, Kobával ellentétben bízik az emberekkel való egymás mellett élésben, és védelme alá veszi az emberek egy piciny csapatát, akik Malcolmmal az élen meg szeretnék javítani a majmok területén lévő erőművet. Ez a csipet-csapat, westernes párhuzammal élve, betekintést nyer az indiánok, jelen esetben a majmok közösségének életébe, s el is kezdi azt becsülni, a vezetőjük pedig egyfajta közvetítő lesz, aki úgyszintén lehetségesnek tartja két civilizáció békés egymás mellett élését. A bibi csupán az, hogy mindkét oldalon vannak, akik továbbra is ellenségként tekintenek a másik oldalra. Az emberek közül Dreyfus az, aki az emberek fegyverarzenáljában hisz inkább, a majmok oldalán pedig a már említett Koba az, aki képtelen túltenni magát azon, hogy az emberek egykoron ketrecben tartották, és meg is kínozták. A feleségét majominfluenzában elvesztett Dreyfusnak pedig úgyszintén rossz tapasztalatai vannak a másikkal szemben, így elkerülhetetlen az összecsapás. Koba Ceasar „majomságát” megkérdőjelezve cselt sző egykori cimborája ellen, ezzel megsértve a majomközösség fő szabályát, miszerint majom nem öl majmot, s abban a hiszemben, hogy sikeresen eltávolította vetélytársát, a majmok új vezéreként, az emberektől ellopott modern fegyverek birtokában harcba szólítja a törzsét, Mat Reewes pedig a hosszas karakterábrázolás és lélekben turkálás után egy olyan akciótornádót indít el, amelyet már régen látott a filmes világ…

A majmok bolygója – Forradalom egyike azon ritka alkotásoknak, amelyek sokkal jobbak, mint az újraélesztett sorozat első része, emellett méltóképpen sorakozik fel az 1968-ban bemutatott első és eredeti film mellé, amely nagyban meghatározta az adott korszak sci-fi filmtermését. Ennek ellenére az sztori korántsem mentes a fogyatékosságoktól. Ugyanis míg a rendező oly nagy gondot fordított a majomkarakterek élethű és végletekig árnyalt ábrázolására, addig a filmben feltűnő embereket alakító színészek játéka lapos és kidolgozatlan.

Úgyszintén túl hollywoodiasra sikeredett az epizód lezárása is. Gondolok itt egyrészt a Koba és Ceasar közötti végső leszámolásra, amelyből láttunk már eleget az amerikai filmekben, de a rendező legnagyobb vétke az, hogy az emberek és a majmok közötti véres sakkjátékban csupán remire vitte a mérkőzést, ezzel ahelyett, hogy tisztességes módon lezárta volna a majmok és az emberek közötti (v)iszonyt ecsetelő CGI-eposzt, előrevetítette egy újabb epizód bemutatását, amivel egy újabb bőrt lehet majd lehúzni a termékké degradált sorozatról.

Ettől függetlenül nemcsak a nyár, hanem Christopher Nolan Csillagok között című filmje mellett az év egyik legjobb sci-fijéről van szó. Egy olyan epikus moziról, amely a látvány és az akció mellett el is gondolkodtat, és fontos tanulságokkal is szolgál.