A maffia elől menekülve

Nem is olyan régen került filmvászonra a magyarul Vérmesék címen ismert, eredetileg The Family című amerikai akcióvígjáték, Robert De Niróval a főszerepben. Habár az IMDb 6,4-re értékelte a 2013-as filmet, mégis megéri megnézni a Tonino Benacquista Malavita című regényén alapuló filmet.

A filmben szereplő, tanúvédelem alatt álló négytagú család a kutyájukkal együtt a maffia elől menekül. Egy hirtelen haragú, „visszavonult” maffiózó (Robert De Niro) – aki papírra szeretné vetni életét és a vele történteket – és a szintén hirtelen haragú felesége (Michelle Pfeiffer), valamint két gyermekük, egy harcias, szőke lány (Dianna Agron) és öccse (John D’Leo).

A gyerekeknek csak néhány napra van szükségük – jobban mondva csak egyre –, hogy kiderítsék, kivel érdemes barátkozni, és ahogy mondják, hogy rájöjjenek, hogy mi a dörgés új, franciaországi otthonukban.

Gyilkolással és néhány ütéssel szinte minden megoldható. Ezt mutatja be profin a család négy tagja. Hulla a kocsi csomagtartójában, félholtra vert szerelő, aki nem tudta megoldani a problémát, felrobbantott üzlet, ahol arrogáns volt az eladó, és elnáspángolt fiatalok, akik egy ujjal is bántották a két tinit. Senki sem gondolta volna, hogy egy ártalmatlan „író”, aki a normandiai partraszállásról ír, képes lesz a kocsijához kötve végighúzni az úton azt az embert, aki a csapon folyó barna vízért a felelős. Azt meg pláne senki sem képzeli, hogy mire képes egy törékeny kislány, ha valaki elveszi a tolltartóját. A rámenős pasik esetéről meg ne is beszéljünk…

A film igazán vicces, és újra csak emlékeztet minket az angol nyelv csodálatosságára, ugyanis egyetlen szóval mindent ki lehet fejezni. Ha körül akarjuk írni, hogy milyen rossz a helyzetünk, és már nincs mit tenni, mondhatunk akár csak annyit is, hogy: „Fuck!” Ez a szó lenne tulajdonképpen az „izé” angol megfelelője. Bármi helyettesíthető vele. S olyan, mint a Raffaello. Többet mond minden szónál.

Lövöldözés, akció, nevetés, szerelem, maffia. Keverednek a szálak, feltűnik a maffia, a helyzet egyre csak forrósodik, a film pedig percről percre érdekesebb, és a várt happy end sem marad el. Érdemes megnézni a filmet, de a könyvet is ugyanúgy érdemes elolvasni.

Tegek:

Patarica Ildikó vagyok, jogász, állatorvosi technikus, talán egy kicsit újságíró is, de mindenekelőtt az állatok kiábrándíthatatlan rajongója és a nyelvek szerelmese. Vallom, hogy a jó pap holtig tanul, de igazából még nem döntöttem el, hogy mi leszek, ha nagy leszek.

Annak idején tettem egy próbát és elküldtem egy írásom a szerkesztőségnek. Ennek már több mint tíz éve. Azóta a Kifi csapatának egyik állandó tagja vagyok, írásaim pedig rendszeresen olvashatóak a lapban.

Hosszas keresés után a saját élménybeszámolóim írásában találtam meg igazán a hangom. Jobb sztorikat akarva sem tudtam volna kitalálni. Így születtek írások utazásról, színházról, egyetemről, a mindennapok szürkeségéről, vagy éppen napos oldaláról, de a történetnek még közel sincs vége.

Viszonyomat az írással, és annak fontosságát talán Bukowski szavaival tudnám a legjobban érzékeltetni: Vagy papírra veted, vagy leugrasz a hídról.

Galéria