Az apokalipszis a keresztény kultúrában a végítélet szinonimája. Pedig az eredeti görög jelentése ennél sokkal visszafogottabb, egyszerűen csak annyit jelent: a lepel lehullása.
A londoni Killing Joke több évtizeden átívelő karrierje során mindkét nézetből igyekezett ihletett meríteni. A Jaz Coleman énekes/agytröszt által vezetett bagázs a sötét jövő hírnöke, amely sosem félt kendőzetlenül beszélni az emberi gyarlóságról, a világ képmutatásáról és a halálról.

Nincs ez másként a sorban tizenötödik stúdióalbumukon sem. A Killing Joke legénysége talán még sosem volt ilyen jó formában, hallhatóan rengeteg mondanivalójuk van. Erre a legjobb bizonyíték, hogy 2010 óta már a harmadik albumot jegyzik. Persze a mennyiség nem lehet a minőség fokmérője, de emiatt szerencsére nem kell aggódnunk, a Pylon a brit csapat egyik legjobb munkája.

A legutóbbi lemezek vonalát folytatva továbbra is ólomsúlyú, tömény dalcsokrot kapunk, poszt punk és metál ötvözetét, sötét, látnoki szövegekkel vegyítve. Úgy tűnik, Jaz Coleman az évtizedek során cseppet sem lett optimistább, sőt! A lemez első három tétele, a New Cold Warral az élen alá is támasztja azt, hogy a brit legendák nem túl sok reménykeltő dolgot jósolnak az emberiség számára. Az Autonomus Zone és a Dawn Of The Hive gépies lüktetése és mantrázó ritmusa könnyen eléri, hogy mielőbb magával ragadjon a lemez hangulata. Ez a szorítás később sem enged, csak a formája változik. A lemez elsőszámú slágere, az Euphoria nyújt némi feloldozást, de aljas módon a bőrünk alá férkőzik, és képtelenek vagyunk megszabadulni tőle. Igazi sláger. A lemez központi tétele a New Jerusalem. A könnyed, szellős dobalapokat vasüllőszerű riffek kerülgetik. A kettő találkozásából forgószél erejű refrén születik, sodrása mindent magával ragad. A Killing Joke lenyűgözően tudja közös nevezőre hozni a slágerességet a nyers erővel. Ahogy a tonnás súlyú dalfolyam átmasírozik rajtunk, az felér egy szőnyegbombázással, mégsem fájdalmas, sokkal inkább parádésan fülbemászó. Remek példája ennek a War On Freedom, Delet, vagy akár a Big Buzz című dal is. A klipesített I Am The Virus sem kivétel, igazi apokaliptikus látomás vasköntösbe bújtatva. A zárás nem is lehetne találóbb, az Into The Unknow igazi valcer az ismeretlenbe, olyan csillagok peremére, amelyek talán sosem léteztek.

A legvérfagyasztóbb az egészben, hogy a Killing Joke csaknem négy évtizede ugyanazt mondja, ám aktualitása sosem volt még ennyire megkérdőjelezhetetlen. Ha a világ nem is, de bolygónk – élén az emberiséggel – szép lassan a halálba táncol. Jaz Coleman és társai ezt próbálják észrevetetni velünk, több-kevesebb sikerrel.

A Pylon igazi mestermunka, önmagát megidéző, aktuális témákat feszegető, ugyanakkor minden porcikájával a jövő kietlen tájaiba tekintő, csaknem tökéletes lemez. Egy biztos, ők mindent megtettek az a bizonyos lepel lehullása érdekében.

Képgaléria: