D.-nek
A kémiaterem felé loholva azon gondolkodom, hogy Svájc mindig is karnyújtásnyira állt tőlem a tolltartómban kabalaként tárolt svájcibicska képében, amelyet egyik ismerősöm hozott ajándékba az országból, évekkel ezelőtt. Akkor még csak távoli álomnak tűnt, hogy majd egyszer Zürichben én emelhetem le a polcról a minőségi csokikat, amikből természetesen van most is az iskolatáskámban agyserkentő és vigasztalás gyanánt, ahogy lépésről lépésre közeledek a dolgozat felé. Közben utolsó utáni pillanati ismétlésként kántálom magamban:
Erjedés (fermentáció): a sejtben általában oxigénhiányos (anaerob) környezetben lezajló lebontó anyagcsere-folyamat, melynek végterméke alkohol, vagy szerves sav.
Mert aki nem tud pálinkát főzni, az ne is menjen orvosira!
Ha az ember be akarja gurítani a négy kerekét az országba (már akinek ki van mind a négy), megvetetik vele az éves matricát, nincs másmilyen. Úgy vannak vele, hogy biztos olyan jól fogja magát érezni az ember, hogy minimum egy évig eszébe sem jut hazamenni, viszont haszon szempontjából sem rossz egy napért egy évet fizettetni. Mikor beértünk a városba az odatalálás után (halelulja, GPS!), a második nagy feladat a parkoló keresése volt. Aki keres, az talál, de akkor is csak maximum három órát lehetséges egy helyben lazsáltatni a kocsit, kell neki is a mozgás. Szokja csak az ottani a munkamorált!
Tirolból öt óra zötykölődést követően, amikor végre a saját lábunkra álltunk, sorra jártuk a csokiboltokat, a sima boltokat, és az összes üzletet a Bahnhofon is. Legeltettük szemeinket, tömtük a hasunkat, és még mindig volt két nap a sretenjei hosszú hétvégéből. A turistalátványosságok mellett az embereket is mindig figyelem: milyen viszonyulása lehet annak a járókelőnek a városhoz, aki ott él, hogy érzi ott magát, milyenek lehetnek a mindennapjai? Aztán aki nem lakik ott, az miért jár vissza? Üzlet. Ez az első számú indok Zürichben. Például a harminckettedik businessman, aki elment mellettem, megfordult a rikítós ciklámen szövetkabátom, a fekete magassarkú csizmám és a vérvörös rúzsom után. Nem sietett, mint a többi. A szőke szeretőjétől jöhetett. Svájci mintacsaládanya, modellalkat, aki élőben is praktizálja Coelho Házasságtörését.
Fantáza. Monogámia. Rossz példára mindig több van. Nekem meg az jut eszembe, hogy „én nem leszek ilyen”, de ha azt mondanám valami más miatt valakire, hogy „ilyen leszek én is”, ez sem lenne igaz, mert az embereket soha nem teljes egészében irigyeljük, hanem egy-egy kis szeletet az életükből, ha meglátnánk az egészet, bizony elrettennénk. A szerelmetes dolgokra visszatérve így, valentinok napja után nem sokkal én még mindig „one life, one love” alapon működök. Ez D. hibája, ha nem lenne ilyen, valószínű én sem. Nem így terveztem, de már nem is tervezek.
Fiatal az, aki nem tudja, hogy a régi szép idők most vannak. De barátaim! Négy nappal ezelőtt volt. Most pedig itt vagyok, alig néhány méterre a gimi rám zúduló falaitól, az iskola előtti parkban. Színek, tárgyak, elmosódott emberalakok, lehet, hogy csak a fáradtság az.
Egy biztos: svájci óra nem leszek. Öt perce becsöngettek.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá