Egyszóval: Nightwish

A nem is olyan rég megtartott, divatos kifejezéssel élve 3 az 1-ben metálzenei csúcstalálkozót nem lehetett kihagyni. A budapesti Papp László Sportarénában lépett fel közös turnén a két bivaly-, vagy inkább rénszarvaserős finn csapat, az Amorphis és a Nightwish, közéjük ékelődve pedig az ugyancsak skandináv gyökerekkel rendelkező Arch Enemy. Amorphiséknak jutott az elő-előzenekar szerepe, méltánytalanul rövid műsoridővel, de hát ne legyünk telhetetlenek, ők minden évben megjelennek a környékünkön, teljes programmal.

Az Arch Enemy már kissé több lehetőséget kapott, hiszen – legalábbis külsőleg – jobban hasonlít a frontcsajos főzenekarhoz, mivel ebben is egy szépséges énekesnő áll a figyelem középpontjában. Illetve, dehogy áll! Alissa White-Gluz kisasszony Kanadából igazolt át két évvel ezelőtt az akkor is első osztályban szereplő svéd csapathoz, amelyben elődje, Angela Gossow azzal vált népszerűvé, hogy látszólag törékeny szőkeség létére vadmacskához illő arckifejezéseket meg hangokat produkált. Alissa igazi hajszínét ugyan nem tudjuk, mert most éppen a saját hangtartományának megfelelően mélykékben tündökölt, arca pedig egyáltalán nem tűnik vadnak, hörgő előadásmódja azonban tökéletesen beleillik a death-metált sem megvető, bátor legénység stílusába. Az egymagában is kemény amazon, ráadásul nem akármilyen támogatást élvez, hiszen egyik oldalán a Carcasst megjárt Michael Amott, emitt pedig Jeff Loomis, a Nevermore egykori gitárosa penget, fáradságot és húrokat nem kímélve.

Arch Enemyék azért önmaguknak nem esküdt ellenségei, és inkább az újabb dalokat helyezték előtérbe, hiszen a legutóbbi két lemezt már Alissával rögzítették, így az énekesnő többnyire magát adhatta a koncerten. Hát élt is a lehetőséggel. Végig úgy pattogott, mintha a színpad pingpongasztalból készült volna, ő maga meg kaucsukból, néha pedig sportágat váltva, ollózva könnyedén megugrotta a másfél méter magasságot. Eközben persze a mikrofont egy pillanatig sem engedte el, így a torkából is mindvégig áradt az energia a közönség felé. Ilyen módon a mikrofonnal együtt a nézősereget is magával ragadta. Összességében tíz kitűnő dalt kaptunk egy szuszra, pillanatnyi pihenő nélkül.

A rövid szünetben a küzdőtér tisztességesen megtelt, a lelátóknak viszont csak az alsó karéját népesítette be az ülőhelyeket választó, kényelmesebb rajongótábor. Itt kell megjegyeznem, hogy magam körül meglepően sok éltes korú hölgyet és urat véltem felfedezni, akik ugyan nem értek meg nálam több nyarat, ám a két pacsirtalánynak bőven a szülei lehetnének. Másik kellemes meglepetésként gyakran hallottam szerb szót a látogatók körében, bizonyítván, hogy hazánk fiai és leányai közül sokan rendelkeznek jó ízléssel, emellett nem sajnálják a fáradságot meg az időt a minden tekintetben szépséges rockünnepségre.

Azt hittem, itt már nem lehet sokkal forróbbá tenni a hangulatot, de ez nagy tévedésnek bizonyult. A Nightwish zenekar tagjai szinte berobbantak a pódiumra, a vadi új Shudder Before The Beautiful lehengerlő ritmusa által vezérelve. A légteret a zenével összhangban izzították szó szerint magasabb hőfokra a színpad előterében sűrűn felröppenő lángcsóvák meg csillagszórók, és akkor még nem is említettem Floor Jansen – megintcsak szó szerint – ragyogó forrónadrágját, amelyben szinte érintésnyi távolságra feszített, legalábbis azon szerencsések számára, akik az első sorban foglaltak helyet.

Az új album sajnos kevés ilyen fényes epizóddal dicsekedhet, mégis hét teljes fejezetet kaptunk erről az alkotásról élőben. Persze nem haragudtunk emiatt; a lelkes előadók és a sokszínű látvány élvezetessé tette mindegyiket. Ám a közönség érzelmi kitörései egyértelműen jelezték, hogy továbbra is a régebbi keltezésű mestermunkák maradtak a kedvencei. A 2002-es Ever Dreamből csak a bevezető dallamot sikerül Floornak egyedül elénekelnie, pillanatok múlva pedig már végtelenül nagy kórus zengte a bölcsődalnak is beillő sorokat. A népünnepély a Wishmasterbe torkollott, mialatt megint az volt az érzésem, hogy nem egyedül üvöltöm a refrént. Az est homályába kivetített, hosszú szárnyaival tempósan csapkodó hóbagoly látványa pedig még a higgadt szemlélődőt is meghipnotizálta volna, ha a rendfenntartókon kívül lett volna ilyen ember a csarnokban.

Az ötödik számtól kezdve a színtér jobb oldalára is különös figyelmet kellett szentelnünk, ugyanis egy kis emelvényen elfoglalta helyét a brit Troy Donockley, aki azt a nemes feladatot kapta, hogy a vájtfülűeket kényeztesse olyan – az ősrockerek számára egzotikus – szerkezetekkel mint a fuvola, skót duda, mandolin. Az amúgy is felfokozott hangulat a legutóbbi lemez másik erőssége, az Élan dallamaira csapott ismét az egekig, ám a valódi eufória még csak ezután következett. Mindehhez Floornak elegendő volt egyetlen kérdést feltennie:

– Do you like stories? – ebből persze egyértelműen következett, hogy a Storytime fergeteges ütemeire hullámozhatunk az elkövetkező percekben.

A háttérben megjelenő képanyag ugyancsak varázslatos hatást keltett: hópihék, csillagok, fényes világítótornyok, patakok, bércek, madarak, felhők úsztak felénk a vászonról. Különösen az állatvilágról és a természet csodáiról készített festői felvételek kápráztatták el szemünket, ezzel is összhangot teremtve az új album és egyben a koncertkörút címével, amely idézet pedig nem mástól mint Charles Darwintól ered: Endless Forms Most Beautiful. Minderre persze kielégítő magyarázatot ad a társulat mozgatórugója és fő dalszerzője, Tuomas Holopainen, amint elárulja, hogy kiskorában biológusnak készült, de aztán nagy szerencsénkre nem a szívbillentyűket helyezte előtérbe, hanem a zongorán talált hasonló elnevezésű alkatrészeket.

A csapat másik szülőatyja, a nagyszakállú Marco Hietala a korábbi fellépéseken szívesen vállalt háttérdalnoki feladatokat, manapság azonban úriember módjára átengedi Floornak a középpályát, ő pedig jó érzékkel megbújik a basszusgitárja mögött.

A kedélyek akkor csaptak a Sportaréna mennyezetének magasságába, amikor a gitárhúrok a levegőbe hasították az Imaginaerum album ütőkártyája, vagyis az I Want My Tears Back első riffjeit. Ám kedvenceink ezután sem hagytak csillapodni bennünket, ugyanis a 2004-es Nemo első hangjait fedeztük fel Tuomas zongorafutamaiban. Később méltó folytatásként még két „Good old song” lágy dallamaival kényeztetett bennünket Floor, legalábbis ő maga vezette fel ezekkel a jelzőkkel a Stargazers és a Ghost Love Score régebbi sikerszámokat. Floor Jansen ugyan mélyebbre hangolva varázsolta elénk a régi dalokat, de ugyanolyan érzelemdúsan, mint ahogyan elődei is tették. A Nightwishről áradozva ugyanis igazságtalanság volna említés nélkül hagyni Tarját. Klasszikus zenei, operaénekesi képzettségével teljesen új irányzatot indított el heavy metal berkekben, hiszen közreműködésével készítette az együttes az első négy lemezét, amelyekkel hamarosan világhírnévre tett szert. Persze azt sem szabad elhallgatni, hogy a babaarcú, mosolygós Anette Olzon a szomszédos Svédországból 2007 és 2012 között ugyancsak jelentősen hozzájárult a folyamatosan felfelé ívelő népszerűséghez.

A mai koncert valójában audiovizuális showműsorrá nőtte ki magát. Talán nem véletlenül kapta a legutóbbi lemez grandiózusnak szánt, epikus darabja a The Greatest Show on Earth elnevezést, ráadásul ez a mű ugyancsak odaillett a fellépés végére is. Élénk színű, szinte mesebeli animációs filmek tették teljessé a hatást, az időnként felvillanó tűzijátékok pedig már a szédület határára sodorták a gyanútlan látogatót. A számtalan szórakoztató elemnek köszönhetően még ez a nem kevesebb mint 24 perces zárótétel sem hatott olyan unalmasnak, mint a lemezről hallgatva. Ennek végeztével azonban kérlelhetetlenül hátat fordítottak nekünk a művészek, akik eddig elbűvöltek bennünket. A The Greatest Show levezető felvonása már felvételről indult, esélyt sem adva számunkra, hogy visszatapsoljuk a kimerült hősöket. Legvégül természetesen megtisztelték lelkes rajongóikat, felsorakoztak előttünk, és mély meghajlással köszönték meg a folyamatos üdvrivalgást és tapsvihart. Mivel mi szüntelenül integettünk, így búcsúzóul ők is visszaintettek nekünk, majd felerősödtek a fények, és vonulhatott ki-ki nyugalomba.

Képgaléria: