:

Jogi Kar, te drága!

:

DAY 52: KLEMPO ĆUTI

Emlegettek valami olyat, hogy „majd tanít neked a Martinović”. O. K. Nem különösebben érdekelt, hiszen azt sem igazán tudtam, hogy kiről van szó. Talán úgy is volt jó. Aztán egyik kollégám rávett, hogy nézzek meg egy videót, amit csak úgy hívnak, hogy „Klempo ćuti”. Jól kezdődik, mondhatom. Én is olyan vagyok, hogy ha valahol az áll, hogy sose keress rá, első dolgom lesz rákeresni. Ezúttal csak egy kicsit bántam meg. Többször is végignéztem a videót, ami után minden alkalommal hasfájásig nevettem. Ezért érte meg csak részben megnézni.

Tekintettel arra, hogy nálunk az előadások nem kötelezőek, mondanom sem kell, hogy kerültem a parlamentáris jogot, mint macska az udvart, ahol kutyák vannak. Egyszer persze elmentem, kíváncsi voltam, hogy néz ki a professzor. Az előbb említett videó azt pontosan bemutatja.

Az előadáson az ember nézhet a könyvbe, maga elé a füzetbe, vagy akár beszélgethet is a mellette ülővel. Az általam választott megoldás az volt, hogy az utolsó sorba ültem, és levettem a szemüveget. Ez csak az előadáson volt megoldás, amikor volt köztünk vagy öt méter. Így nem láttam elég jól ahhoz, hogy a látottak alapján kezdjek el nevetni. Amit meg hallottam, azt egy kicsit sem találtam sem viccesnek, sem pedig izgalmasnak.

Amikor a vizsga napjára került a sor, megesküdtem, hogy szemüveg nélkül megyek ki felelni. Amikor felszólítottak, annyira meglepődtem, hogy még a nevemet is elfelejtettem. Volt is időm azon gondolkodni, hogy levegyem a szemüvegemet! Indexszel, papírral, örökírókkal és a bejelentőlappal sétáltam ki. A professzor a kezembe nyomott két kérdést, mintha én magam idióta lennék, s ezzel együtt képtelen, hogy elvegyek két kártyát a rakás tetejéről. Előre tudtam, hogy ha olyan kérdést kapok, amire nem tudom tisztán a választ, a professzorra fogom fogni. Szeretem magam választani a kérdéseket, mert ezzel együtt magamra vállalom a felelősséget a rossz döntésekért. Nálam nincs olyan, hogy véletlen.

Az egyik kérdésre álmomban is tudtam volna válaszolni, a másiknál egy kicsit meg kellett erőltetnem magam. Végig a nagyapám szavai kavarogtak a fejemben. Ha a vizsgán beszélni kell, csak legyen szájfosásod. Ki gondolta volna, hogy majd éppen ez ránt ki a mély vízből.

Elkezdtem írni. Már a harmadik lapnál jártam, amikor gondolkodás közben felemeltem a fejemet, és megláttam azokat a füleket. Na, ott szakadt a film. A szám szabad akaratánál fogva húzódott mosolyra, majd hallottam is a videó legviccesebb szavait. Klempo ćuti... Ekkor már késő volt levenni a szemüveget. Ennyit arról az ígéretről, hogy nem fogok ránézni a professzorra, akinek a pökhendisége nem kicsit idegesített. Azt hiszem, hogy még sosem találkoztam olyan emberrel, aki ennyire lenézi a másikat.

Mindenki változásokat akar, változtatni akar valamit a politikában. Mindenki elégedetlen, de senki sem olvassa az alkotmányt. Nem csoda, hogy reggel óta én többet beszélek, mint maguk itt mindannyian együtt.

Ne szólj szám, nem fáj fejem... Gondoltam, amikor ezek a szavak hagyták el a prof ajkait. Pedig igazán lett volna mit mondanom. Nem is tudom, hogy ki az, aki a vizsgaidőszakban csak egyetlenegy időpontot ad, és még akkor sem képes megjelenni, mert a Vučić fontosabb, mint mi. Nem elég egy napot rászánni a beavatásra, hanem még a három nappal későbbi vizsgát is el kell halasztani. És akkor egy ilyen pofázik.

A kérdéseimre koncentráltam, az összes tudásomat beletettem egy kérdésbe, és egy pillanatra sem akartam felemelni a tekintetemet a papírról. Még el sem jutottam a feléig, leintett a professzor, hogy térjek át a másik kérdésre. Még jó, hogy annyi szöveget írtam a papírra, hogy legalább öt percig magyarázhatnék. Ugyanez volt a helyzet a másik kérdéssel is, majd a végén kaptam egy nyolcast. Ember! Tudtam volna tízesre is, csak, mondjuk, végig kellett volna hallgatni... Nem akartam megkockáztatni, hogy még egyszer ki kelljen mennem hozzá vizsgázni. Szerencse, úgyis bevár egy másik tantárggyal...

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Oláh Dóri. Hátsó oldal: Turuc Réka – Topolya a részletekben lakozik
Merüljetek! Semmiben sem lehetünk biztosak. Korábban megdönthetetlennek tűnő téziseket fogalmazunk újra

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Rám talált az írás, és megmentett! Beszélgetés Karapándzsity Kristóffal

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Gólyalét: 1. NAP Ez már élesben megy. 9.50-kor kezdődik az első egyetemi órám.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Jogi Kar, te drága! DAY 52: KLEMPO ĆUTI

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Internetes cenzúra A szabadságjogok a legkorábban kialakult emberi jogok közé tartoznak.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Délutáni csendesülés
A megvilágosodás útjai hangjegyekkel kikövezve 4. Barangolások a szerbiai rock/metál múltjában és jelenében – 4. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Zoli a Vörös-tengert is ilyen ügyesen választaná szét?
Felkiáltójeles buli Phrenia- és Fish!-koncert a zentai Zeppelinben

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
A négy Lovas esete Brixton ágyúival The Clash: London Calling – 1979

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Maffiózók (The Sopranos) A pszichiáteri szoba, amely megváltoztatta a tévésorozatok világát

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Kinőtt ruha, kinőtt város Amikor egy regény túl jó

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Sporhetsztori 46. A gyömbérről – 1. rész

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Október – A lélektükör hónapja A látás érzékszervének evolúciós fejlődése azt eredményezte, hogy az ember gyakorlatilag nem képe...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Improvise.Adapt.Overcome
Világjárás egyszerűen 2. Amikor kitaláltam, hogy elutazom Ázsiába és Kanadába, első lépésként megszámoltam a pénzemet.

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Aki választ: Oláh Dóri Én vagyok az Oláh Dóri. Rajzolok. Elég sokat, például ennek a számnak a borítóját.

0 Hozzászólás | Bővebben +