„Az interview igazság-műforma, de abban az alakban, ahogy használatos, áldialógus, és mint a sajtó természetéből következik, ügyefogyott és indiszkrét. Az újságíró nemlétező kérdéseket tesz fel. A válasz néha előbb van, mint a kérdés, a kérdés előbb, mint a válasz. Az újságíró oda néz, ahol a festék a legvastagabb. Pedig komolysága csak annak van, amikor valaki érzékeny helyen érint, ahol az ember magát a legkevésbé biztosította” – írja Hamvas Béla az Interview című művében, ahol önmagát interjúvolja. Úgy gondolja, magának feltett kérdései sokkal reálisabbak, mintha azt újságíró tette volna fel.

Én is próbálkoztam már interjút készíteni és kérdezni, érzékeny helyen érinteni, nem ott, ahol legvastagabb a festék, de több ízben megtapasztaltam már a fordítottját is, amikor a hóhért akasztják. Első és legkellemesebb hóhérakasztásomat Turi Orsolya végezte, aki a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére tálalt engem mint olyat, aki világjáró, backpacker lesz, ha nagy lesz, digitális nomádnak készülő egyedet. Szeretek beszélni és írni is, arról pedig, amit szeretek csinálni, még jobban szeretek, szóval ez elég élvezetes akasztás volt, és, bevallom, még az egóm is dagadt egy picikét.

A második valami olyan volt, amit tizenkilenc éves fejjel félelemmel és hitetlenkedéssel mondok ki. A mumus az állásinterjú.

Ez valami olyasmit sejtet, hogy az ember felnőtt, fehér inget, fekete szoknyát és elegáns cipőt visel, ha tud benne menni, akkor magas sarkút is, ha nem, akkor így járt, valamit, amitől csinos, okos, értelmiségi nőnek próbálja magát láttatni. Munkát keres. Felelősséget vállal magáért, hogy legyen miből etetni a csillámpónit, ami otthon várja. Belibben az első üvegpalota-szerű irodaházba, és másnap már az övé is álmai állása.

De a valóság korántsem olyan gyönyörű lilás-rózsaszínes, mint amilyen a Frei Caféban a díszflamingó, ahol most ezt írom.

2018. 08. 02.

Elhatároztam, hogy az egyetem mellett keresek egy gyakornoki állást, ami lehetőleg fizet is, és nem több heti húsz óránál.

2018. 08. 09.

Összeszámoltam. Különböző állásközvetítő és iskolaszövetkezeti oldalakon hetvenhat helyre küldtem el a jelentkezésem és az önéletrajzom, amivel egy egész napot szenvedtem, mire tartalmilag, nyelvileg és formailag is hasonlított valamire (bár Julie Gray A tökéletes önéletrajz című könyvében azt mondja, hogy annyi idő se sok rá, mint amennyit az író egy regényre szán). Ha másra nem is, egy zöldfülű álfelnőtt jól festő CV-jére. Eddig semmi.

2018. 08. 11. 15.40

– Jó napot! Váradi Ibolya? Aktuális még a bankunkhoz benyújtott pénzügy-számviteli gyakornok állásra a jelentkezése? Rendben. Holnap délután öt órára várjuk központi fiókunkban egy személyes találkozóra. Viszonthallásra.

A helyzet a következő. A bank Budapesten. Én Topolyán. Vonat naponta kétszer van, reggel tizenegykor, illetve hajnali egykor. Ha a holnap reggelivel megyek, lehet, lekésem életem első fehéring-feketeszoknyás komoly állásinterjúját. Marad az éjszakai. Juhé.

2018. 08. 12.

A nagy nap. Hajnali háromnegyed egykor már a vonatállomáson, le ne késsem. Hajnali egy óra harmincöt perc, a vonat még sehol. Megkérdezem. Késés. Négyórás. Hajnali öt óra tizennégy perckor nagy nehezen el is indul Budapestre az áhított és többórás, teljes magyar, szerb, angol és német szókincsemet igénybe vevő szidalmazással várt vonatocska, aminek lassan már a fővárosban kellene lennie, de sebaj, délután ötig időm, mint a tenger. Odaérek. Max kicsit fáradtan, de azt némi alapozó és egy jó kávé gyorsan helyrehozza. Fél tizenkettőkor ért be a Keletibe a „nemzetközi gyorsvonat”.

15.30

Vasalt hajjal, elegáns öltözetben, apró fekete levéltáskával elindulok a hőn áhított kávémért, majd észreveszem, hogy a telefonom otthon hagytam. Nem baj, majd megkérdezek valakit, hogy hány óra van. Amúgy is időben vagyok még.

16.45

Megérkezek a hétemeletes épülethez. A recepción elkérik a személyimet. Beléptetőkártyát kapok. Mosolygós, alig huszonötnek kinéző fiatal nő vár. Felliftezünk a harmadikra. Bevezet egy tárgyalóba, majd bejön még egy kihallgatófiú is a kihallgatólány mellé, ő sem tűnik idősebbnek. Kéri, hogy tegeződjünk, és megkezdődik életem első interjúja. Azt mondja, alaposan előszűrték az önéletrajzokat, az enyém tetszett. Mindenről kérdez. Meséljek. Mesélek. Profik. Látszik rajtuk, hogy nem először csinálnak ilyet, és ennél a nemzetközi vállalatnál, ahol már egyetemistakorukban elkezdtek dolgozni, jól kiképzik az embereket. Két-három nap múlva visszajeleznek.

2018. 08. 15.

Ez már a harmadik nap, és még semmi. Este hatkor hívott a lány, aki az egyik kihallgatóm volt. Sajnos nem én lettem a kiválasztott. Egy egy évvel idősebbet vettek fel, akinek már van tapasztalata. Az álláshoz szakmai tapasztalat kell, a szakmai tapasztalathoz meg állás, ahhoz meg, ugye, szakmai tapasztalat.

Kicsit elszomorodok, de ez volt az első próbálkozásom, úgyhogy nem tör le túlságosan. Legalább interjúalanyként van tapasztalatom. A következőnél profibb leszek.

Másnap délután újra csöng a telefon. Másik bank. Mikor tudok bemenni egy élő találkozóra?

Képgaléria: