Az év eleje a legtöbbünknek a leltározás időszaka. Leltározunk az emlékeink, az élményeink, a sikereink, a kurdarcaink, a nyereségeink és a veszteségeink között. Van olyan év, amikor azt mondjuk, hogy semmi különös nem történt és nem változott, van, amikor azt érezzük, hogy ez volt az eddigi legjobb időszakunk, van, amikor azt, hogy a legrosszabb és hála az égnek, hogy vége, hogy lezárult, mert tovább már nem lehetett volna bírni.
Az is megesik, hogy egyszerre éli az ember a legjobb és a legrosszabb időket. Az én 2018-as évem ilyen volt. Arra jöttem rá, hogy a legnagyobb bukások után, amikor már azt érzi az ember, hogy innen nem fog tudni felállni, jönnek a legnagyobb sikerek.
Ajánlom mindenkinek, hogy készítsen évértékelőt, mérje fel az előző 365 nap tanulságait, akkor is, ha éppenséggel február van, mert a fejlődés nincs dátumhoz kötve, azt viszont észben kell tartanunk, hogy az időnk véges.
Én 2019-et újévi fogadalmak helyett kineveztem a „fejlődés évé”-nek. Eddig azzal magyaráztam az élet minden területén meglévő rendezetlenséget, hogy „csak egy zseni tud uralkodni a káoszon”, de az igazság az, hogy „mielőtt megpróbálnál másokon uralkodni, előbb tanulj meg magadon”.
Van egy parafatáblám, ahová kis cetlikre írva kitűzöm az elérendő célokat. Az idei évre vonatkozó terveim között egyebek mellett olyanok is szerepelnek, hogy megcsinálok több húsz, egy negyven és egy hetven kilométeres túrát. Az a felismerés támadt bennem, hogy az El Caminóról ábrándozom, de még túracipőm sincsen, és jó az úgynevezett szellemi maszturbáció, de meg kell maradnunk a realitás talaján, és nemcsak ahhoz kell tehetség, hogy a céljainkat megálmodjuk, elképzeljük, hanem ahhoz is, hogy azokat kitartással, folyamatos fejlődéssel, az akaraterő és a motiváció fenntartásával valósággá tudjuk tenni.
2018-ban a két legfontosabb dolog, amit megtanultam, az az, hogy folyamatokban kell gondolkodni, mert a változás nem pillanatok alatt megy végbe, és hogy szépek a fekete-fehér képek, de a világ sokkal több színből áll, mint amennyit mi érzékelni tudunk.
Én ezek után arra törekszem, hogy fejlesszem az érzékelőképességem, és a körülöttünk lévő széles palettából minél többet észleljek és elfogadjak.
A világ paradox. Van érzéki és egyben racionális ember. Van, aki a világ legnagyobb lazaságával tartja be a legszigorúbb elvekkel az élet játékszabályait. Van olyan, aki bizonyos területeken példakép és mentor, az élet más területein pedig elrettentő példa.
Mindenki hibázhat, de a jó ízlésnek is van határa, és úgy gondolom, ahhoz, hogy egy emberhez méltóbb világban élhessünk, ideje lenne meghúzni az én-határainkat, gondolkodás nélkül kilépni méltatlan helyzetekből, élni alanyi jogainkkal, és nem azért hálásnak lenni, ha 10-ből egy esetben nem sértik őket.
Nem célom senkinek megmondani az élet értelmét a húszéves fejemmel. A sajátodnak úgy is csak te adhatsz értelmet. Én csak levontam azokat a következtetéseket, amelyek az én 2018-amra vonatkoznak, és meghatároztam magamnak, hogy mely irányba szeretnék megfejlődni 2019-ben.
Nem garantálom, hogy ezek általános és örök érvényű igazságok, annyi alázatot már szereztem a tudás iránt, de nekem bejöttek.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá