Az ezerkilencszázötvenhatos forradalom és szabadságharc olyan értékek mentén zajlott, mint a szabadság, a demokrácia, az igazság, az emberi jogok.

Az akkori társadalmi-politikai rendszer arra törekedett, hogy az állam minél nagyobb mértékben uralkodjon az állampolgárok élete fölött. Ez minden olyan államban így volt, mint amilyen Magyarország volt a forradalom előtti években.

A Rákosi-féle totalitárius államberendezkedés sokaknak nem tetszett. Az emberek életének teljes szabályozását nehezen tűrték a fiatalok, akik általában egyébként is jobban sérelmezik a szabadságuk korlátozását, mint az idősebbek. Nem véletlenül mondják, hogy a forradalmakat a fiatalság vívja. Így volt ez 1956-ban is: előbb a debreceni, majd a budapesti diákok szerveztek békés demonstrációt.

Az embertömegek viselkedésével a szociálpszichológia egyik ága, a tömegpszichológia foglalkozik. Ha sok ember van együtt, előbb-utóbb tömegként kezdenek el viselkedni, vagyis nem egyénként, hanem a tömeg részeként lesznek jelen. Első hallásra ez talán nem jelent nagy különbséget, pedig ez a magyarázat arra a jelenségre, hogy az emberek nagy tömegben olyasmit is elkövetnek, amit egyébként eszük ágában sem lenne. Tömegben az embert a tudattalanja vezérli, az érzelmek befolyásolják, nem racionálisan cselekszik, és megoszlik a felelősség is. Utóbbit a szociálpszichológia felelősségdiffúziónak nevezi. Elfajuló tüntetéseken gyakran megfigyelhető jelenség ez. Legtöbbünknek soha nem jutna eszébe kővel dobálni a rendőrt vagy megrohamozni egy székházat, de ha összegyűlünk és tömeget alkotunk, sokszor gond nélkül megtesszük bármelyiket pusztán azért, mert valaki belekiabálta egy megafonba, hogy mit „kell” csinálni.

A tömegben elvesznek az egyének, és elveszik az egyéni értelem is. A tömeg ezért könnyen befolyásolható. Ebből következően annak, aki egy tüntetés élén áll vagy bármilyen más okból kifolyólag a tömeghez szól, nagy a felelőssége, mert a tömeg jó eséllyel érzelemből, gondolkodás nélkül fog reagálni. Amikor Nagy Imre elvtársaknak szólította a tüntetőket, azzal nem vette figyelembe azt, hogy egy érzelmileg kiszolgáltatott csoportosulással áll szemben. Ha csak egy embert sért meg a megszólítással, az egyén nagy valószínűséggel túllép a sérelmén. De mivel a tömegben elmosódnak a személyiséghatárok, és az én helyett a mi kerül a középpontba, a tüntetők egy emberként zúdultak föl, és indulatosan reagáltak.

Bár a pártvezetés eleve elutasítóan fogadta az eseményeket (például Gerő Ernő pártfőtitkár nacionalistának nevezte a tüntetést), a budapesti Parlament előtt összegyűlt kétszázezer emberből álló tömeg akkor bőszült fel igazán, amikor a tüntetők követeléseire sortűzzel válaszoltak. A békés tüntetés egykettőre átalakult fegyveres felkeléssé. Igaz, mintegy két hét után a forradalmat leverték (az ENSZ elítélte ugyan a szovjet beavatkozást, de valódi segítséget nem nyújtott a felkelőknek), de ez nem jelenti azt, hogy teljes mértékben eredménytelen lett volna. Például többek között a tüntetőkkel való embertelen bánásmód hatására ma Magyarországon a közvélemény határozottan elítéli a rendőri erőszak alkalmazását a békés demonstrálókkal szemben. Nem arról van szó, hogy sosem kerül elő a gumibot vagy a vízágyú, hanem arról, hogy a hatalom óvatosan bánik ezekkel, mert jogosan tart a közvélemény haragjától.

Az akkori hatalom azonban nemcsak addig nem bánt kesztyűs kézzel az emberekkel, amíg zajlottak az események – a forradalom leverése után nem maradt el a megtorlás. Tömegesen börtönözték be a résztvevőket, sokakat közülük kivégeztek. A forradalmat sokáig csak ellenforradalomként volt szabad emlegetni, ami sértette a túlélőket, az áldozatokat és az elmenekülteket is.

A szocialista és a kommunista rendszerek nem sokat törődtek az emberi jogokkal és a demokráciával. A világ számos országában megfigyelhető a demokratikus átmenet: ez az a folyamat, amikor egy többé-kevésbé diktatúraként működő állam feladja a totalitarizmusát, és elmozdul az antidemokratikus berendezkedéstől a demokratikus felé, miközben az emberi jogok sorozatos és rendszerszintű megsértésével is felhagy. Magyarországon ez az 1989-es rendszerváltás során zajlott le, de már az ötvenhatos forradalomban felmerült a többpártrendszer és a szabad ország lehetősége, még ha félig-meddig csak elvi szinten is.

Bár a Ruszkik, haza! kifejezés a forradalom egyik jelmondatává vált, 1956-ban nemcsak a szovjet csapatokat akarták hazaküldeni a felkelők, de a követeléseik között olyan pontok is megtalálhatóak voltak, mint hogy vonják felelősségre Rákosiékat, szervezzenek általános, egyenlő és titkos választásokat, adjanak sztrájkjogot a munkásoknak, ismerjék el és biztosítsák a szólásszabadságot. Vagyis számos olyan követelést fogalmaztak meg, amik az emberi jogok elismerésére vonatkoztak, vagy a demokrácia felé való elmozdulásra törekedtek.

Az antidemokratikus rendszer igazságtalanságai rengeteg kárt okoznak az állampolgároknak. Ilyenek a tömeges bebörtönzések, az erőszakos eltüntetések, a felkelők emberi méltóságának megsértése. Ezeket aztán az új, demokratikus államnak kell jóvátennie, de az áldozatok kárpótlása mellett nyilván az is nagyon fontos, hogy megakadályozzák a további jogsértéseket. A jóvátétel persze sosem lehet teljes; a kivégzetteket semmi nem támasztja fel, és az otthonukból elüldözöttek sem fognak néhány generációváltást követően hazatérni. De a felelősök bebörtönzése, az események ellenforradalom helyett népfelkelésként való elismerése már önmagában is jó irányt jelent.

A politikai alapon elítélteket rehabilitálni kellett, el kellett ismerni a forradalom utáni megtorlás áldozatainak sérelmeit. A rendszerváltás után újratemették Nagy Imrét, törvényekkel semmissé tettek korábbi, politikai alapon meghozott, a felkelőket sújtó ítéleteket, jogi és erkölcsi rehabilitációt egyaránt véghezvittek tehát.

Nemzeti emlékezetünk szerint az 1956-os forradalom a kommunista rendszer elleni lázadás volt, a felkelőkre pedig úgy gondolunk, mint akik a szabadságért, a demokráciáért szólaltak fel, és egy olyan ország megteremtésére tettek kísérletet, ami a mai, modern értékeken alapul. És valóban: évtizedekkel a rendszerváltás előtt ők már magukban hordozták a változás igényét.

Képgaléria: