Serfőző Rékának hívnak. Zentai vagyok. 1996. december 31-én születtem. Makacs, eltökélt, rögeszmés, impulzív, együttérző, türelmetlen, töprengő, alapos, figyelmes, introvertált.
Mesélj a középiskolás éveidről!
– A középiskolás éveim, amiket Szabadkán töltöttem a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban, több szempontból is meghatározóak számomra. Mivel Zentáról származom, életemben ekkor szakadtam ki először az otthoni közegből és költöztem kollégiumba, ahol a szigorú szabályok betartása mellett azt is meg kellett tanulnom, milyen más emberekkel együtt élni. Ez rengeteg dologra megtanított, mint például a kompromisszumkészség és az önállóság. Másrészt a KDTG-ben kinyílt számomra a világ. Nemcsak a tudásom bővült, de olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai napig meghatározóak számomra. Olyan közösségre és szellemiségre találtam ott, ami biztos, hogy egyedülálló. Nem véletlen, hogy a volt diákok még sok év után is szeretnek visszajárni az iskolába; a miénk egy nagyon összetartó és szűk körű klub.
Voltak elvárásaid az egyetemmel kapcsolatban?
– Őszintén szólva, nem igazán. Azt korán eldöntöttem, hogy az angol szak érdekel, de végül azért iratkoztam Újvidékre, mert a barátaim is oda jelentkeztek. Arra jóval később eszméltem rá, hogy ennek a döntésnek megvannak a maga nehézségei, mint például a szerb nyelv ismeretének a szükségessége. Ez az elején megrémített, mivel a nyelvtudásom hagyott némi kívánnivalót maga után, ugyanakkor kihívásként éltem meg. Utólag büszke vagyok rá, hogy sikerült megugranom ezt az akadályt, szeptember végén ugyanis befejeztem az alapképzést, így ma már diplomás nyelvész vagyok.
Hogyan készültél fel egy-egy vizsgaidőszakra?
– Habár minden alkalommal eldöntöttem, hogy felelősségteljesen, idejében elkezdek készülni, ehhez ritkán sikerült tartanom magam. Gyakorlatilag a vizsgaidőszak első napján leültem tanulni, meghatározott időközönként főztem egy nagy adag kávét, és a vizsgaidőszak végéig melegítettem a széket. Vannak emlékeim arról (igaz, többnyire az utolsó évből, amikor már dolgoztam), hogy egész éjszakákat áttanultam, egészen este tíztől hajnali ötig. Napkelte környékén általában elmentem sétálni egyet, majd kezdtem az egészet elölről. Persze tanultam év közben is, mert egy szemeszter anyagát nem lehet pár éjszaka alatt elsajátítani, de a vége valahogy mindig így alakult.
Egyetemi éveid alatt dolgoztál is. Hogyan tudtad összehangolni a kettőt?
– Helyettesíteni hívtak a középiskolába, ahova jártam, én pedig gondolkodás nélkül igent mondtam. Motivált a tapasztalatszerzés lehetősége, és az is, hogy visszamehetek a volt iskolámba. Az egyetem és a munka összehangolása elég érdekes volt, heti kétszer utaztam Szabadkára. Előre el kellett döntenem, mikor szeretnék menni, még mielőtt kijött volna az órarend az egyetemen. Hatalmas szerencsém volt, mivel az általam választott napokon alig voltak előadásaim, de még így is sok nehézséggel járt az egész. Folyton siettem mindenhova, úgy éreztem, le vagyok maradva, és nagyon fáradt is voltam. Nagy kihívás volt, de nagyon élveztem. Rengeteg dolgot tanultam, és megszerettem a diákokat is. Ezért is örültem annyira, amikor pár hete megtudtam, hogy megint úgy alakult, hogy visszamehetek a KDTG-be dolgozni.
Hogyan élted meg a kollégiumi bentlakást?
– A kollégiumot mindig is egy nagyon jó helynek tartottam, nem csupán azért, mert kiváló körülményeket nyújt az ott lakóknak, hanem mert közösséget is teremt, amire szerintem a legtöbb egyetemistának szüksége van. Ha tudnék, én is azon változtatnék, amin a legtöbben, de a kötelező elemek, mint a kollégiumi dolgozat és a tanfolyamok, a szakkollégium részét képezik. Ha több szabadidőm lett volna az egyetem és a munka mellett, szívesebben foglalkoztam volna ezekkel a dolgokkal is.
Hogyan kezdtél fordítással foglalkozni? Miket fordítottál eddig?
– Fordítással a középiskolában kezdtem el foglalkozni, másodikos koromtól jártam KMV-re, harmadikban és negyedikben sikerült nyernem is a munkáimmal. Az egyetemen fordítás órákon az első sorban ültem, még úgy is, hogy ott szerbről fordítottunk angolra és fordítva. Az első komolyabb fordításom tavaly jelent meg egy novelláskötetben. A kötet címe Old Age, és kortárs szerb szerzők írásait tartalmazza. Erre egyébként az egyetemi fordítás tanárom kért fel, és nagy megtiszteltetés volt számomra, hisz a munkám más professzoraimé mellett kapott helyet. Emellett jelentek meg már fordításaim különböző folyóiratokban is. Ennek, persze, mindig örülök, de a legnagyobb motivációs erő számomra a munka öröme.
Hogyan készülsz a mesterképzésre?
– A szeptember egy kicsit kaotikus volt, és féltem, hogy le fogok csúszni a pályázási határidőről, de végül sikerült idejében összeszednem minden szükséges dokumentumot. Az a tervem, hogy egy kicsit pihenek, elolvasok pár jó könyvet, és talán még el is utazom pár napra valahova, aztán mindent bele.
Mit csinálsz szabadidődben?
– Szabadidőmben viszonylag sokat olvasok, nagyon szeretem a posztmodern irodalmat, a sciencefictiont, illetve a jó filmeket és sorozatokat is. Amikor lehetőségem adódik rá, utazni is szoktam. Tavaly nyáron például Észak-Amerikában voltam (az USA-ban és Kanadában), de a kedvenc helyem, ahol eddig jártam, Törökország. Emellett franciaórákat veszek, sportolok, elfoglalom magam. Régebben önkénteskedtem egy zentai állatvédő egyesületben, de aztán ezt az egyetemi kötelezettségeim miatt nem tudtam folytatni, de mindenképpen szeretnék újra bekapcsolódni a munkájukba.
Hogyan látod magad öt év múlva?
– Nehéz kérdés. Idealista vagyok, szeretnék boldog lenni.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá