Take the ball, pass the ball (2018)

A Sportdoku legutóbbi futballtematikájú írásában az FC Barcelona méltán híres magyar triumvirátusáról, illetve a róluk készült, Magyarok a Barcáért című dokumentumfilmről írtam. Czibor, Kocsis és Kubala kitörölhetetlen részei a gránátvörös-kékek történelmének, azon azonban már vitatkozhatunk, hogy vajon az ő megjelenésük hozta-e el a katalánok legsikeresebb időszakát is. Az alapok minden kétséget kizáróan már náluk is jelen voltak, de a szakírók szerint a totális futball filozófiájára építő Barcelona legjobb szereplése 2008 és 2012 közé tehető. A Barcelona felnőtt labdarúgócsapatát ekkor egy bizonyos Pep Guardiola irányította, aki a Johan Cruyfftól tanultakat ültette át a zöld gyepszőnyegre. Guardiolának pedig volt olyan szerencséje, hogy a Katalónia fővárosában helyet kapó utánpótlás-nevelés, a La Masia arany generációja segítette őt az útján.

A Take the ball, pass the ball című dokumentumfilm Graham Hunter könyve alapján készült, és pont annyit tett hozzá a történethez, ami a papír alapon hiányzott: az érzelmek kavalkádját. A film gyakorlatilag in medias res kezdődik, hiszen nem azt látjuk, hogy Pep Guardiola hogyan lesz a Barcelona vezetőedzője, hanem azt a pillanatot, amikor Messiék 2011-ben legyőzik a Sir Alex Ferguson irányította Manchester Unitedet. Sokat elmond a 2008 és 2012 közötti időszakról, hogy Ferguson önéletrajzi könyvében úgy vélekedett erről a Barcelonáról, mint a legjobb csapatról, amellyel valaha is szembenézett.

Aki jártas a foci világában, valószínűleg nem lepődik meg ezen a kijelentésen, hiszen a főszerepbe kerülő együttes négy éven át egyértelműen uralta a futball folyton változó rendszerét, csúcsra járatva a taktikai tökéletességet és az egyéni kvalitások egyvelegét. A film nem szűkölködik személyes interjúkban: a kulcsjátékosok, a stáb és maga a vezetőedző is megszólal a dokuban. Az interjúk mellett azonban olyan ikonikus jelenetek is helyet kapnak, mint amilyen például Guardiola sajtótájékoztatója, amikor levetkőzve kimért stílusát, kikel magából, és a sajtótájékoztatók BL-győztesének nevezi nemezisét, José Mourinhót; a már említett 2011-es BL-döntő az MU ellen; a vesztes Spanyol Király-kupa döntő az ősi rivális Real Madrid ellen; az út, ahogyan egy utánpótlásedző az első csapathoz kerül.

A film viszont nem hibátlan, érezhető egyfajta nosztalgia a Pep-csapat irányába, de az a megelőlegezett bizalom, ami Xavi Hernández mellé társul, talán egy kicsit korai. (Még akkor is, ha most, három évvel később reálisnak tűnik az elképzelés, hogy az egykori középpályás tényleg leülhet a katalánok kispadjára.)

Arról sokáig vitatkozhatunk, hogy valóban ez a Pep Guardiola-féle Barcelona-e a futballtörténelem legjobbja, hiszen a korszak óta már csaknem egy évtized eltelt, s születtek újabb, soha nem látott sikerek. Az viszont kétségtelen, hogy a Take the ball, pass the ball című dokumentumfilm hűen bemutatja a háttérvilágot és azt a filozófiát, ami az akkori Barcát a világ csúcsára emelte, és lehetővé tette, hogy rövid időn belül kétszer is triplázzanak a gránátvörös-kékek.

A film több internetes portálon, így a Netflix streaming szolgáltatóján is elérhető, egy kis kutakodás után pedig még magyar feliratot is találhatunk hozzá.