Murmanszkból, az északnyugati csücsökből még elhagyni sem annyira könnyű Oroszországot. Pár nap alatt azért találtam egy fuvarost, aki Finnországba tart, nekem pedig ez pont ideális, mert az északi túrám végcélja Stockholm, meg azért bármilyen jól szórakoztam is a panelek és a gyárkémények között, azért hiányzott már egy kis színes-illatos környezet. Dél felé indultunk, bele a karéliai erdők és tavak alig lakott rengetegébe. A sallai határátkelőn már rutinosan fogadtam a kezdeti tanácstalanságot az útlevelem láttán, de azt azért egy kicsit túlzásnak éreztem, hogy öt különböző ponton álltunk meg szemrevételezésre, mielőtt átengedtek a finn oldalra – 2018 nyarát írjuk, s útitársaim azt mondják, a foci-vb miatt ez a fokozott szigor.

Túrám során most ültem másodszor hosszabb időre autóban, és ez is defektet kapott – a Kemiben élő nénikéjüknek ipari mennyiségű krumplit szállító orosz fuvarosok szerencsére fel voltak készülve erre a forgatókönyvre, és gyorsabban elvégezték a kerékcserét, mint hogy másik utastársam lelkes koncertbeszámolójából értelmezni tudtam volna kedvenc finn metálegyüttesének a nevét.

Én is Kemibe tartottam, de előtte még tettem egy megállót a Lappföld központjának számító Rovaniemiben, hátha a városnak sikerül helyrehoznia előttem a renoméját azt követően, hogy 2010-ben véglegesen összedőlt bennem a gyerekkori világkép, amikor kiderült, hogy az egyébként itt állomásozó igazi Télapó nem is olyan önzetlen és nagylelkű, mint azt a legendák mondják, hiszen 25 eurót kért egy közös fényképért. Másnap, Kemibe érve tudtam meg, hogy a Télapónak nyári rezidenciája is van itt a Botteni-öböl partján, ahol egynapos téli fáradalmait piheni ki.

A következő pillanatban már megint egy autóban ülök, ölemben egy akkora dobbal, hogy ki sem látok mögüle, miután belecsöppentem új szállásadóm, Ville rockbandájának költözködésébe. Fél óra sem kellett, hogy minden érzékszervem számára tudatosuljon, egy ízig-vérig finn közegben vagyok, megszimatoltam ugyanis az ország függetlenségének századik évfordulójára készült whiskyt, beleharaptam a salmiakki-cukorkába, aminek létjogosultságát egy külföldi sohasem fogja megérteni, szemügyre vettem Ville szaunává alakított fürdőszobáját, és meghallgattam, ahogy összetéveszthetetlenül monoton hangszínével meséli az élettörténetét.

Innen már csak néhány kilométerre van a finn–svéd határ Tornio és Haparanda összenőtt városával, amelyek között a válaszvonalat csak egy eltérő színű téglasor jelzi a sétányon, no meg egy hatalmas IKEA a svéd oldal legelső épületeként, beadva a derekát a sztereotípiáknak. Emellett mindenki, akivel beszéltem, fontosnak tartotta velem ismertetni azt a paranormális jelenséget, hogy nem messze innen a két ország egy golfpályán is osztozik, ahol, ha valaki elég erősen üti meg a labdát, az időzónahatár miatt az akár egy órán át is repülhet.

Az öböl partján Stockholm felé tartó utam a korábbiakhoz képest gyors és zökkenőmentes volt, legalábbis ha nem számítjuk azt az éjszakát, amikor Umeåban szállás nélkül maradtam, miután csak éjfélkor fújták le véglegesen a baleset miatt órák óta késlekedő vonat érkezését. Nem mondom, hogy az állomáson való ücsörgés vagy a fagyos pázsiton való heverészés ne lett volna vonzó opció, mégis bepróbálkoztam egy hostelnél, ahol éjnek idején már hiába csengettem, de végül így jártam igazán jól. Életemben először hálát adhattam az égnek a dohányzó ember megteremtéséért, amikor ugyanis egy álmatlan lakó ezen tevékenység céljából kijött az épületből, én olyan természetességgel léptem be a kinyíló ajtón, mintha itt laknék, és nem ácsorogtam volna az épület előtt már tíz perce. A recepciónál nem találtam senkit, mint ahogy az egyetlen közös helyiségben sem, a szobák felé pedig csend honolt. Úgyhogy eldöntöttem, hogy akkor én most ide beköltözök, felidézve a Fantomlakó című film legjobb jeleneteit. Fél órát ejtőztem a fürdőszobában, összetolt székekből ágyat építettem a konyhában, hajnalban pedig távoztam, mielőtt bárki betoppant volna. Semmi nyomot nem hagytam magam után, és senkit nem károsítottam meg ingyenélésemmel. Legfeljebb azokat, akik 8 órakor reggelizni érkeztek, és üdítőt fröccsentettek volna maguknak az automatából, mert azt valaki kiitta belőle, fittyet hányva a feliratra, hogy csak bejelentkezett, és reggelire is befizető vendégek használhatják…

Képgaléria: