Középiskolások Művészeti Vetélkedője 2021. Publicisztika, a Képes Ifjúság különdíja

…egy barátunk lakásában voltunk egy hűvös márciusi estén, és a koronavírusról beszélgettünk...

Ez a kis társaság eszembe juttatta Boccacciónak a pestisjárvány idején játszódó Dekameronját. Az itáliai író művében tíz fiatal vonul ki a városból a járvány miatt. Boccaccióhoz hasonlóan én is tíz embert szeretnék megszólaltatni a koronavírus kapcsán. Nekem már rendelkezésemre áll egy olyan eszköz, ami megkönnyíti a dolgomat. Ez a mágikus eszköz pedig az internet és a közösségi platformok. Mi nem választunk királyokat, királynőket, és nem novellákat mesélünk, hanem a valóságot. Sikerült beszélnem még iskolába járókkal, most érettségizőkkel, itteni és külföldi egyetemistákkal és dolgozó fiatalokkal is. Több szemszögből szerettem volna bemutatni a járvány hatásait és azt, hogy ki mit gondol a jelenlegi helyzetről. Azt, hogy hogyan is tudunk most élni, milyen nehézségekkel kell nap mint nap megküzdeniük a fiataloknak.

Mint már említettem, a riportomat egy márciusi éjszakán kezdtem egy barátom lakásában. Most nincsenek nyitva a szórakozóhelyek, ezért ilyen összeülős, dumálgatós együttlétezéseket tartunk.

Először arra voltam kíváncsi, hogy a velem egykorúaknak mi volt a legnehezebb az elmúlt időszakban. Ifjú Ármin kezdi meg történetünket, aki az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium harmadikos tanulója. Számára a legnagyobb gondot az okozza, hogy a tananyagot nem magyarázzák el rendesen, csak elküldik. „Az, hogy száraz szöveget kell bemagolnom, nem az én világom. Leginkább az órán való odafigyeléssel tanultam.” A másik nehézség az, hogy a fiatalság nem tud bulizni. Lehet, hogy ez most az idősebbek számára nem tűnik olyan nagyon nagy gondnak, de igaz, ami igaz, elég rossz, hogy sehol sem tudjuk elengedni magunkat és kikapcsolódni. Már saját magunkon érezhetjük, hogy feszültebbek vagyunk.

Hasznosi Tóth Karolina szintén gimnazista, csak ő Óbecsén. Kifejtette, hogy neki a klasszikus tantermi oktatás nagyon hiányzik. Azt mondja, az ellenőrzőkkel nincs túl sok gond, mivel az osztály együtt dolgozik, de nem sok minden marad meg a tananyagból. „A távoktatás során csak az tanulhat meg valamit, aki nagyon akar. A jegy mindig megvan, de a mögötte lévő tudás sokszor a nullát közelíti meg.” Az érettségire is nehezebb így készülni, mert egy jó félévnyi anyagnak csak a töredéke van meg elég sok tantárgyból. Ami még nagyon hiányzik neki, az az, hogy nincsenek bulik nagyobb társasággal. Ez az, ami szerintem mindenkinél közös. Hiszen Karolina sem tartja magát nagyon bulizós embernek, de azért lássuk be, 18-19 évesen van itt az ideje annak, hogy kiéljük ezeket a vágyakat...

Bűn Réka a telefon mögül is osztja ezeket a véleményeket. Ő is ebben az évben érettségizik, ezért bele kell húznia. Szerinte sokan azt hiszik, otthonról tanulni könnyebb, pedig ez nem igaz. Az, hogy nincs ott helyben valaki, akinek fel lehetne tenni a kérdéseket, nagyon megnehezíti a dolgokat. „Természetesen nem lehetetlen így tanulni és felkészülni az egyetemre vagy az érettségire, de sokkal nagyobb lelki erő kell hozzá. Hisz itt én osztom be az időmet, és az jóval nehezebb.” Arra, hogy mennyire hisz a vírus létezésében, nem tudott konkrét választ adni. Kezdetben ő is félt, de az egész hitelét vesztette azzal, hogy egyszer szigorítanak, másszor lazítanak az óvintézkedéseken. „Iskolába nem megyünk, de azért a kávézók, kozmetikusok dolgoznak. Mindenképpen az a legrosszabb, amikor nem mehetünk oda, ahová akarunk, akkor, amikor akarunk” – mondta az Óbecsei Gimnázium végzős tanulója.

A gimnazisták után Pásztor Beatrix a fehér köpeny mögül beszélt egy picit arról, mennyi nehézséget okoz a vírus egy egészségügyi iskolába járó diáknak. A Covid–19 megjelenése előtt a gyakorlati oktatás hetente kétszer az újvidéki kórházban zajlott. „Egészségügyire mentem, ezt a szakot választottam, minden nehézségével együtt. Tavaly óta azonban már csak az iskolában vagyunk, ha vagyunk egyáltalán, és bábukon tanulunk. Ez nagyon rossz. Nem érzem azt, hogy így fel lennék készülve a későbbiekre.” Tőle azt is megkérdeztem, hogy mit gondol a védőoltásról. A válasza az volt, hogy ez egy vírus, és a vírusokhoz hűen mutálódni fog. Ha ki is fejlesztenek erre védőoltást, akkor sem lehet hosszú távú, hiszen minden variánsra úgysem fog hatni. Szerinte azért nem rossz, hogy van, mert valamilyen védelmet tud nyújtani, de az, hogy az országok „versenyeznek”, hogy kié lesz a hatásosabb, nagy hülyeség. Ha másra nem, a védőoltás legalább arra jó lesz, hogy picit megnyugtassa az embereket.

Ha már a szakiskoláknál tartunk, ül itt velem szemben egy állategészségügyi technikus is, aki tavaly érettségizett a szakon, amit mindennél jobban szeret. Az ő neve Király Szimonetta. Az itt ülő barátaim közül ő volt az, aki talán a legbizonytalanabb helyzetben érettségizett, hiszen tavaly még tényleg semmit nem tudtunk a vírusról. Szimonetta azt mondja, hogy nem a jegyekkel volt a probléma, mert az nagyon szépen lement. Akkor jöttek a gondok, amikor a gyakorlati érettségire kellett felkészülni. Otthon, egy állategészségügyi technikusnak. Elmondása szerint az osztályfőnöke sokat segített neki a felkészülésben, de azért telefonon keresztül nem olyan könnyű elmondani azt, hogy hogyan is kell vért venni egy kutyustól. Az érettségi vizsgát mégis letette, és utána rögtön kapott is munkát. A legjobban az érdekelt, hogy a vírushelyzet kihatott-e arra, hogy nem ment egyetemre. A válasza erre az volt, hogy az is egy picit, de annyira sosem tervezte a doktorátus megszerzését. „Ha a helyzet máshogy alakult volna, talán...”

A többi riportalanyom közösségi platformon folytatott beszélgetést velem. Búzási Annamária és Vörös Euridiké egyetemisták. Közöttük az a különbség, hogy egyikük Vajdaságban maradt, másikuk pedig budapesti lány lett. No akkor virtuálisan Szabadkára ugrom a tollammal, és megkérem Annamarit, hogy vegye fel a képzeletbeli koronát, és meséljen nekem. „Kollégiumban lakom Szabadkán, mert itt járok a Közgazdasági Egyetemre. Valahogy azt érzem, hogy az itt lakókkal most egymásra vagyunk utalva. Sokan mondják, hogy új kapcsolatokat nehezebb teremteni, de én itt ezt nem úgy érzem.” Most, hogy az egyetemi tanítás is online folyik, az oktatás és a felkészülés a vizsgákra neki is nehezebb. Annamari kitért arra is, hogy szerinte a most érettségizők rosszabb helyzetben vannak, mint ők a tavalyi évben. Most már az oktatás egy éve online megy, és a fiataloknál nagyobb az űr, valamint szerinte az életre sincsenek annyira felkészülve, hisz az ember leginkább a tapasztalatokból tanul, és úgy, hogy külön vagyunk, elég nehéz tapasztalatot szerezni. Az időbeosztás nagyon nagy gond. Nincs meg az, hogy most tanulok, barátkozok, vagy akár megcsinálom a házimunkát – fejtette ki az egyetemista.

Kíváncsiságom Budapest felé repített néhány kérdést. Euridikét metafizikázás közben megzavarjuk, és visszarántjuk a vírussal teli világba. Ő a tavalyi ballagással kezdte. Nekik az utolsó pillanatban szóltak, hogy mégis lesz ballagás. Természetes, hogy ennek örültek, de akkor is akadt egy icipici baj. Ruhát kellett választani. No azért ez sem úgy ment, mint a régi szép időkben, amikor még tolongani lehetett a boltokban. Szerencsére azért ezt is sikerült megoldani. Majd szeptemberben következett a várva várt egyetemista élet. No de ez most nem olyan volt, mint az amerikai filmekben. Bummm! Ősszel beköszöntött a második hullám. Később, amikor megint online oktatással rohamozták meg a diákokat, visszaköltözött Vajdaságba. Idén azonban az egyetemi oktatás könnyebb, mert minden órát rendesen megtartanak Teams applikációval. A vizsgákra így elég jól sikerül felkészülnie.

Picit még az országhatáron kívül maradunk, és Szőke Zita történetét hallgatom meg. Zita sportoló, és jelenleg Hódmezővásárhelyen él. Úgy, ahogyan sokaknak, neki is meghatározó volt az elmúlt év. Bezártak a medencék, ezért nem lehetett edzeni. „Elég nehéz volt, mert nekem a tavalyi év volt az utolsó évem ifiként, és minden verseny elmaradt. Az ifjúsági Európa-bajnokságot is lemondták, és nekem így konkrétan nem volt EB az utolsó évben, hanem rögtön átmentem a felnőttekhez. Utána elkaptam a koronavírust, és kimaradt még hat hét edzés, ami miatt elég rosszul úsztam a következő versenyen.” Nemcsak neki, de minden sportolónak sok versenye elmaradt, külföldre sem lehetett menni, és edzőtáborok sem voltak. Természetesen ez mindenkinek hátrányt okoz, és a sportban az idő is sokat számít. Mind abban reménykedünk, hogy ennek az egésznek minél előbb vége lesz, és úszónk visszatérhet a vízbe.

Vissza a szép Vajdaságba! Méghozzá a Tisza mentére. Egy fiatal matematikatanár mondja el, hogy mit is gondol a jelenlegi helyzetről. Kiss Csaba 2017-ben kezdett el matematikát tanítani Péterrévén. Az első dolog, ami érdekelt, hogy ez a bonyolult oktatási módszer nem vette-e el a kedvét a tanári pályától már így a legelején? „Valamit elvett... no nem a kedvemet, mert az mindig is volt. Szeretek tanítani. Nincs jobb érzés, mint amikor látom a tudást, amit sikerült megszerezniük a diákoknak. Mégis túl sok a nehézség...” Csaba szerint a tanároknak nemcsak tanítani, hanem nevelni is kell, és az, hogy nem találkoznak a diákokkal, megnehezíti a dolgot. „Sok gyereket ismer egy tanár, rengeteg érzelmi reakcióval találkozunk nap mint nap. Az ezekre adott válasz az egyik legnehezebb dolog. A nap bármely pillanatában, akár órán vagy szünetben, mindig készen kell állni, hogy megfelelő választ és reakciót adjunk. Ezt a személyes találkozások hiánya megnehezíti.” Tanárként osztja a diákok véleményét abból a szempontból, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben sok a hiányosság. Szerinte a társadalmunk nem elég felkészült erre az oktatási módszerre, és természetesen a tantárgyak sem egyformán taníthatóak személyes találkozás nélkül. Már maga a rendszer rengeteg adminisztratív munkát jelent, ami miatt nem lehet kellően összpontosítani az oktatásra. Működni valamilyen szinten működik, a matematikatanár mégis azt veszi észre, hogy a tanulók egyre jobban polarizálódnak, egyre nagyobb a szakadék azok között, akik előre haladnak, és azok között, akik egy helyben toporognak. Ez ellen pedig nem nagyon lehet semmit tenni.

Móricz Lúcián a kis társaságunk utolsó mesélőjeként jelenik meg. Mégsem mindennapi, amit mondani fog. Ő is fiatal pályakezdő. A vírus előtt kezdett dolgozni egy videojáték-készítő cégnél. Sajnálatos módon ők is áttértek az otthoni munkára 2020 márciusában, és azóta is otthonról dolgoznak. Azt mondja, ebbe a helyzetbe nem lehet belenyugodni, persze otthonról is meg tud csinálni mindent, de azért a munkatársak, a közös kávészünetek hiányoznak neki. Mivel fotográfusként is dolgozik, és ez az, amit igazán szeret, szembesülnie kell egy másik nagy problémával: nincs szükség fényképészre, mert nincsenek megörökítendő események. „Szerintem az embereknek nehezebb kapcsolatokat teremteniük, nemcsak azért, mert a szórakozóhelyek nem működnek, hanem azért is, mert egyszerűen tartunk attól, hogy elkaphatjuk a betegséget vagy továbbadhatjuk. A szorongás »természetes« ilyenkor, de ezt csak úgy tudjuk korrigálni, hogy elfoglaljuk és egy kicsit jobban megismerjük önmagunkat. Emellett az egész szituáció kiismerhetetlen, nem tudni, hogy meddig fog tartani az epidémia, így a szorongás csak fokozódik. Ha néha el kell hagyni a házat, szorongás fog el minket, mivel annyira a négy fal közé szoktunk. Két és fél év különélés után visszaköltöztem a családi házba, mivel megbetegített a vírus, de az idén már vissza akartam költözni Újvidékre. Viszont annyira elkapott a szorongás, hogy még enni sem voltam képes. Szóval igen, az egész szituáció teljesen kihat a mentális egészségünkre, ezért az ilyen dolgokról szükséges az embereknek beszélni, és nem kell egyedül megoldanunk a helyzetet.” Lúciánnál fejfájással, hányással, végtagfájdalommal és a szaglás, ízlelés elvesztésével járt a betegség. Az első 2-3 hét volt nagyon nehéz, de a tüneteket még most is érzi. Fáradékonyabb, a vírusfertőzés óta pedig folyamatos gyomorproblémai vannak. Valójában a szervezet legyengül, és kialakul más betegség. Ez azért ijesztő, mert mindegy, ki hány éves, hisz ha a szervezet legyengül, akkor könnyen megtámadható. „Annyi biztos, hogy ezt a vírust a legnagyobb ellenségeimnek sem kívánom.”

Hogy ennek az egésznek mikor lesz vége, megjósolhatatlan. De nagyon úgy tűnik, hogy egy ideig még játszhatunk dekameronosat.

Képgaléria: