: A strand, ahol sűrűn fürdőztünk
A strand, ahol sűrűn fürdőztünk

Sporhetsztori 103.

: A strand, ahol sűrűn fürdőztünk
A strand, ahol sűrűn fürdőztünk

103. rész – Reggeliztető munkagép

Hol volt, hol nem volt… egyszer volt, talán igaz sem volt… kezdődhetne így is a történetem, mert amióta elhagytuk Horvátországot, amióta nem látom a tengert, kitekintve a balkonról, magam sem vagyok biztos abban, hogy szinte az egész nyarat a tenger mellett töltöttem. Homályos, álomképszerű emlék. 

Az elején féltem a tojásból készült ételek készítésétől, üzemi mennyiségben nem hasonlítható az otthon megsütött pár darab omletthez. Azelőtt sosem dolgoztam reggeliztető szakácsként, ha nem számolom a gyakorlati éveket a Forrásban, ami csupán egy kis betekintést engedett a rendszerbe. 

Rohadt nehéz volt a hajnalban kelés, a négy óra körüli ébredés nem piskóta. Aztán észen is kell lenni, ami valóban nehéz, ha az ember kialvatlan (sűrűn megesett, hogy csak 4-5 órát sikerült aludnom több napon keresztül, majd amikor válaszolnom kellett volna valami kérdésre, nem tudtam megfogalmazni a gondolataimat). Koordinálnom kellett a reggelit, az ételek minőségét ellenőrizni, figyelni, hogy rendben menjen minden, és közben persze nagyüzemi tempóban készíteni a büféhez szükséges ételeket. Jó lett volna, ha a munkatársaimnak lett volna kedvük dolgozni, együttműködni, és nem csak nyafogni meg paffogni egymásra, a munkakörülményekre és az alacsony fizetésre. Jó lett volna az is, ha a konyhát és a büfét funkcionálisabbra tervezik. Mellesleg az öt csillagból hármat nem adnék neki. De így is igyekeztünk a lehető legjobbat kihozni abból, amink van. 

A délelőtti munka után jött a nehezebb műszak otthon a gyerkőcökkel. Nekik is jó lett volna, ha nem idegbeteg és hullafáradt az apjuk meg az anyjuk. Pár óra sikertelen lazulás után vonultunk a strandra. Pancsi, szaladgálás, lélek relax – ezekért a pillanatokért érdemes volt élni. Folyamatosan az a vágyam, hogy a tengeren éljek. Remélem, egy nap majd eljön annak is az ideje. Addig lehetőleg szakmát váltok. A mindent felőrlő, hálátlan konyhai robotból teljesen elegem van. Slusszpassz. Ennek ellenére továbbra is folyamatosan főzök valamit itthon. Azon agyalok, mit és mikor kellene készíteni (pedig takarékra tehetném magam, és foglalkozhatnék többet a picúrokkal). A gyerekekkel vadalmát szedünk pár naponta – először életemben almaecetet próbálok készíteni, és szeretnék teának és rágcsálnivalónak is szárítani belőle télire. Jócskán időigényes feladat: a tökömnyi almácskák szinte mindegyike kukacos… egy örökkévalóság megtisztítani. Szedret is szoktunk szedni a közeli legelőtől nem messze, az erdő szélén. Készült már belőle szörpi és lekvár is, igaz, csak pici adag. A legtöbbet szedés közben falták fel a Kicsinyeim, örömmel töltött el az állig majzos, fülig érően mosolygó szájacskájuk. Szilvalekvárt is készítettünk – a háziaknak sok szép szilvájuk termett idén a birtokon, legalább háromféle. Tervben van még különböző füvek begyűjtése, habár nem éppen optimális az idő rá, de reményeim szerint sikerül szép kakukkfüvet szednem valahol a hegy lábánál és vadmentát, valamint zsályát is a patak melletti bokrok között. Nemsokára beérik a csipkebogyó is… sok a tennivaló. Idő sosincs elég. Beindult az iskola is, komolyabban rá kell feküdnünk a nagylánnyal. Közben főzni valamit állandóan, naponta többször… A mit csomagoljak reggelire kérdés is folyamatosan aktuális. Pontosabban a mit csomagoljak reggelire, ami el is fogy?! Nehéz dolog válogatósnak készíteni. De majd csak belejövünk ebbe is. Egyelőre a tejfölös-sonkás szendvics ment a legjobban, emellett a pogácsa és az almás pite (utóbbit kimondottan imádja!, sokféle almával készítem, vad is van benne), de készítettem már többféle rétegezett gyümölcsös zabkását – amit egyébként imád, de most bele sem kóstolt –, pástétomos kenyeret, zöldségfasírtot, virslis szendvicset, mert a kiflire nem volt se időm, se erőm, se idegrendszerem. Igyekszem inkább sós ételeket pakolni, pedig az édesre nagyobb a kereslet (evidens) – a csokis-banános muffin és az almás pite a bizonyíték rá, ezekből sose marad semmi, a többiből pedig van, hogy egy falat sem fogy… 

Jövő héten megpróbálkozom valamiféle sós pitével, palacsintával, meg a fene tudja…

Addig is naponta egyszer kevergetem az almaecet alapot, és imádkozom, hogy ne rohadjon meg, míg el nem készül.

 

 

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Fábián Bálint
„A sorsom választotta ezt a szakot” Fábián Bálint vagyok Magyarkanizsáról. Szociálismunkás-hallgató. Vízimentő. Zenész. Pálinkafőző.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.simonstapleton.com
Jogi Kar, te drága! DAY 304: MEKK, EGYEM IS AZ OKOS FEJEMET MEG!

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Stratégia és taktika Megjelent az Iron Maiden új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A strand, ahol sűrűn fürdőztünk
Sporhetsztori 103. 103. rész – Reggeliztető munkagép

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Szúnyogok – az „új” betegség terjesztői A nyár és a kora tavasz az az időszak, amikor több időt töltünk kinn a szabadban.

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A Fenella Beach, vagyis a kagylóstrand
Kagylóstrand a farkatlan macskák szigetén Utazós élményeim egy részét a munkámnak köszönhetem, autósport-újságíróként ugyanis békeidőben mé...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Torok Orsolya (fotó: Roncsák Alexander)
Aki választ: Torok Orsolya Torok Orsolya néven 1992 júliusában láttam meg a napvilágot a szabadkai kórházban, a Rák csillagj...

0 Hozzászólás | Bővebben +