Halo címmel megjelent az Amorphis új albuma

Az ember azt hinné, hogy egy olyan zenekar, amelyik több mint harminc éve a pályán van, már kezd kiégni és elfásulni. Nos, a finn Amorphis esetében ez messze jár a valóságtól. Február 11-én jelent meg tizennegyedik nagylemezük, a Halo, az Atomic Fire lemezkiadó gondozásában.

Ha valaki nem ismerné a zenekart, röviden elmondható róla, hogy az északi progresszív, melodeath meghatározó formációja. 1990-ben alakult, azóta több, alapműnek számító lemezt adtak ki. Ilyenek például a jellegzetes hangzás alapkövét lerakó, 1994-ben kiadott Tales From The Thousand Lakes album vagy az 1996-ban kiadott Elegy, amelyek dalszövegeit a finn nemzeti eposzból, a Kalevalából merítették. A zenekar kiforrott hangzásvilágának elérését végül Tomi Joutsen énekes érkezése hozta meg, 2006-ban vele a mikrofon mögött jelenhetett meg az Eclipse album. Ez a lemez hozta meg a nemzetközi hírnevet a zenekarnak. Ezek után sorra érkeztek a jobbnál jobb zenék a zenekartól, de eléggé kiszámíthatóvá is vált.

2015-ben azonban az Under The Red Clouds album készítésekor elkezdtek együtt dolgozni a már-már legendának számító svéd zenei producerrel, Jens Bogrennel. Ennek az lett az eredménye, hogy a zenekar lemezeinek a minősége egy új szintre lépett. Mondjuk, ez nem nagy meglepetés, hisz Jens keze 2001-től benne van szinte a legtöbb és legmeghatározóbb metálzenei megjelenésekben. Olyan bandákkal dolgozott együtt, mint az Opeth, Dimmu Borgir, Sepultura, Arch Enemy, Amon Amarth, Dragonforce és még sorolhatnám. Ezek fényében szinte biztosra lehetett venni, hogy az új lemez nem fog csalódást okozni.

A Halo folytatja a hagyományt, így a dalok szövegeit továbbra is a finn nemzeti eposz ihlette. Kissé sötétebb, komorabb hangulata van az albumnak, mint elődjének, a 2018-ban kiadott Queen Of Timenak. Tizenegy dal került fel a lemezre, amelyeken hallhatjuk Tomi Joutsen tiszta és hörgős énekét, valamint Esa Holopainen és Tomi Koivusaari remek gitármunkáit. A dobok mögött Jan Rechberger ül, a billentyűkért Santeri Kallio a felelős, a basszusgitáros pedig a 2017-ben visszatért Olli-Pekka Laine.

Az album nyitódala a Northwards, ami nagyon energikusan vezeti fel a lemezt. Már ebből a dalból hallható, hogy egy bombasztikus zenei túrára indulunk. Ezt követi az On The Dark Waters, valamint a The Moon, amelyek rendkívül igényes, egyszerűnek tűnő, mégis összetett számok. Míg az előzőn Tomi éneke agresszívabb, ez utóbbin inkább lágyabb, andalítóbb, de mindig tökéletesen igazodik a szám stílusához. A Windmane egy progresszív agymenés, egy briliáns zenei kompozíció. A When The Gods Came ritmusa klasszikus, menetelős, a Halo című dal pedig inkább szimfonikusabb, mesésebb, a hangszerelésnek és a női háttéréneknek köszönhetően. A Seven Roads Come Together vagy a The Wolf pedig igazi északi melodikus death metál szerzemény. A remekre sikerült albumot egy visszafogott hangszerelésű ballada zárja le, amin Tomi Joutsen és Petronella Nettermalm, a svéd Paatos énekesnőjének duettje hallható.

Összességében ez az album egy zenei remekmű, remek dallamokkal, tele zenei sokszínűséggel, progresszív elemekkel, ritmusváltásokkal.