:

Új fellépők a Brutal Assaulton

:

Egyre nagyobb lendülettel szerveződik az idei nyár. Sokan igen optimistán már tervezik, hogy mikor, melyik fesztivál idejére vegyék ki szabadságukat. Ennek a koronavírus, vagy akár Oroszország, illetve egy nukleáris robbanás Ukrajna felől még mindig útját állhatja.

De legyünk mi is optimisták. Tegyünk úgy, mintha nem vennénk figyelembe a leselkedő veszélyeket.

A cseh metál-orgia szervezése már harmadik évben a nagy „lehet”-ekre épül. Április első hetében is új nevek bukkantak fel, amelyek között vannak régi ismerősök, meg pár banda, amiknek éppen most nézek utána.

A legjobb hír természetesen a kanadai Voivod fellépése, amely az év elején egy fantasztikus új albummal jelentkezett. Visszatér New York egyik legjobb hardcore bandája, a Sick of It All, akárcsak a Vio-Lence egyeneset San-Francisco utcáiról. Aki nem tudná, Robb Flynn mielőtt a gépfejekkel zenélt volna itt kezdte a pályafutását.

Ami a legendákat illeti, talán idén már el is jön a D.R.I., az egykori thrash-punk-core együttes, és a világ kb. húsz Avatar nevű zenekara közül a svédországi teszi tiszteletét a fesztiválon. A oroszlán szigetről érkezik a tört ritmusokkal operáló Aviana, de még Japánból is lesz muzsika, amit a Sable Hills hozza el, egy kis screamo-metalcore-ral idegesíti azokat, akik nem szeretik ezt a zenét – mint például jómagam.

Nem túl gyakran vannak fehérorosz vendégek (vagy csak az én figyelmem kerülték el eddig?), de idén a Extermination Dismembermentet láthatjuk a diktatúra birodalmából. Emellett fellép a holland Korpse, az amerikai Pathology, és még a Devourment is, amit én is ismerek is, még ha óvatosan is hallgatom és ötévente egyszer, véletlenül. Szintén a tengerentúlról érkezik az melodikus hardcore-punk Evergreen Terrace, amely remélhetőleg nem okoz csalódást.

Persze vannak koncertek amiket mégsem láthatunk idén a fesztiválon. Ilyen a Bell Witch, Evil Dead, Tallah, Static-X. Majd legközelebb.

Aki még régi áron szeretne vásárolni jegyet, jobb ha igyekszik, mert ez csak április végéig lehetséges. Nem azt mondom, megtörténhet idén is, hogy hiába a nagy cécó, mert lópikula lesz a négy fal között, de ki tudja. Csináljunk úgy, mintha semmi akadálya nem lenne a rendezvénynek.

Cikk értékelése:

értékelés(ek).

0 Hozzászólás

Szólj hozzá

: Címoldal: Mark Rothko: No.7 (1960)
Hátsó oldal: www.thetimes.co.uk
Beszéljünk a koronáról, please! Két évvel ezelőtt nehéz időszak köszöntött ránk. Egy furcsa katasztrófafilmben (vagy inkább sci-f...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Hulló Zsófia
Szabad teret a fiataloknak! Egy közösségi tér lehetőségei – Milyenek a mai tinédzserek?

0 Hozzászólás | Bővebben +
: Bognár Emese
„Szeretnék maradandó nyomot hagyni magam után” A nevem Bognár Emese. 2002. augusztus harmadikán láttam meg a napvilágot Szabadkán, Vajdaság észa...

0 Hozzászólás | Bővebben +
: www.nytimes.com
Jogi Kar, te drága! DAY 333: DIAGNOSIS INSANIA

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Nick Cave ismét eljön Újvidékre?

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Új fellépők a Brutal Assaulton

0 Hozzászólás | Bővebben +
: A törökbálinti várakozás eredménye a Großturwaller Muzikanten
Élveboncolás Újvidéken IV. Tiszta lappal – Élet a VIVIsect után immár külföldön

0 Hozzászólás | Bővebben +
:
Északi glória Halo címmel megjelent az Amorphis új albuma

0 Hozzászólás | Bővebben +