A csantavéri Csákány Krisztina a modellkarrierjéről

A fiatal, mindössze huszonkét éves Csákány Krisztina saját történetén keresztül meséli el a buktatókat, a sikereket és az értékes tudnivalókat a modellszakma rejtelmeiről. Csákány Krisztina négy évvel ezelőtt kezdte pályafutását, megjárta Kínát, Bangkokot, Olaszországot, Lengyelországot, és mégis úgy döntött, hogy szülőfalujában fodrászként szeretné tovább folytatni az életét. Egy érdekes, ám nem könnyű karrier kezdetéről és végéről mesél nekünk.

Hogyan indult a modellkarriered?

– Talán furcsának fog tűnni, amit most mondok, de a modellkedés korábban meg sem fordult a fejemben. Talán azért, mert mindig is félénk és szégyenlős lány voltam, kevés önbizalommal. Már általános iskolában eldöntöttem, hogy fodrász szeretnék lenni, így beiratkoztam az Egészségügyi Középiskolába, fodrász szakra. Amikor megismerkedtem az osztálytársaimmal, többen is javasolták, hogy menjek el egy castingra, és próbálkozzak meg a modellkedéssel, szerintük ugyanis minden adottságom megvan hozzá. Ekkor, bevallom, eljátszottam a gondolattal, de csak akkor tudatosult bennem, amikor kaptam egy felkérést Szabadkán. Nem gondoltam túl a dolgokat, úgy éreztem, egy próbát megér. Elmentem életem első castingjára, és láttak bennem fantáziát. Sosem felejtem el azt a napot. Végtelenül boldog és egyben izgatott is voltam.

Mennyire volt nehéz a kezdet?

– Minden kezdet nehéz. Elküldtek bennünket egy tanfolyamra, ahol részletesen megismerhettük a modellkedés csínját-bínját. Megtanultuk a helyes testtartást, a kifutón való magabiztos járást, különféle pózokat sajátítottunk el, és persze el kellett kezdenünk angolul tanulni. Kezdetben visszahúzódó voltam, nehezen tudtam megnyílni. Szokatlan és idegen volt számomra, hogy egy egész stáb dolgozik velem, és figyelik minden lépésemet. Folyamatosan fejlesztettem magam, videókat néztem, otthon is pózolgattam a tükör előtt, igyekeztem kihozni magamból a maximumot. Nagyon sok időt vett igénybe, mire határozottan álltam a feladatok elé, de végül sikerült.

Mely országokban jártál, és hogyan tudtad egyedül feltalálni magad?

– Legelőször Kínába utaztam. Akkor repültem életemben először egy idegen országba, idegen emberekkel körülvéve, alapszintű angol nyelvtudással. A mai napig csodálkozom magamon, és alig fogom fel, hogy mertem belevágni. Az ott eltöltött két hónap egy igazán meghatározó időszak volt az életemben. Az elején rengeteg nehézségbe ütköztem. Rendesen bedobtak a mélyvízbe, de kénytelen voltam feltalálni magam. Talán akkor rémültem meg legjobban, amikor önállóan kellett eljutnom A pontból B-be egy castingra, de nem sok idő elteltével már megszoktam a helyet, a közlekedést, az embereket és a kultúrát is. A következő utam Bangkokba vezetett. Álmomban sem láttam gyönyörűbb helyet. Azonnal a szívembe lopta magát. Azt mondom, akinek lehetősége van, mindenképp látogasson el abba a városba. Három hónapot töltöttem ott, nagyon élveztem. Rengeteg emberrel megismerkedtem, barátságok szövődtek, és akkor már az angol nyelv is gördülékenyebben ment. Bangkok után Milánóban is jártam két alkalommal pár hónapot. Az olasz nyelv és a stílus azon nyomban megragadott, a castingok már kevésbé. Volt alkalom, mikor több órán keresztül várakoztam 150 lánnyal egy interjúra. Milánóban óriások az elvárások, nem hiába mondják, hogy a divat fővárosa. Ezek mellett részt vettem fashion show-kon is mint modell Lengyelországban és Budapesten is.

Hogy folyik le egy casting, és milyenek az elvárások?

– Egy casting tulajdonképpen nem nagy ördöngösség. Az ott tartózkodó szakértők lemérnek, készítenek néhány fotót, megnézik, hogyan vonulsz a kifutón, és ha megfelelőnek tartanak egy munkára, pár nappal később értesítenek. Vannak természetesen kritériumok, amiknek eleget kell tenni, ha valaki modell szeretne lenni. Minden országban mások az elvárások. Úgy vettem észre, hogy Európában szigorúbbak és magasabbak a követelmények, mint például Ázsiában.

Milyen érzés volt a kifutón lenni? Izgultál?

– Eleinte igen. Megrémültem a rengeteg tekintettől, a kamerák tömkelegétől, de néhány alkalom után már merészebben léptem a kifutóra, és megszűnt körülöttem a világ. A magabiztos kiálláshoz ugyanúgy idő kellett, mint minden máshoz.

Milyen előnyei vannak ennek a szakmának?

– A rengeteg utazáson kívül megtanít, hogyan legyél magabiztos és önálló, illetve küzdeni is. Ez az élet minden területén hatalmas segítséget nyújthat, főleg a fiatal lányoknak és fiúknak. Valamint nagyon nagy fegyelemre is tanított az, hogy sok embernek és sok igénynek, elvárásnak kell megfelelnem, és ezt az élet más területein is sikerrel kamatoztathatom.

Hátrányai?

– Az ember nem is gondolná, milyen nehéz egy fotózás lebonyolítása. Néha több órán keresztül tartó folyamat. Figyelni a helyes pózokra, a megfelelő beállásokra, a munkáltató igényeire, amellett mindvégig ébernek kell maradni. Tudatosan kellett étkeznem is, mert volt egy mérce, amit be kellett tartani.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

– Bangkokban volt egy fotózásunk, amely örök élmény marad. Ezt csak az múlta felül, amikor munkám gyümölcsét egy bevásárlóközpont plakátján láttam meg. Fantasztikus érzés volt. Emellett szintén Bangkokban reklámfilmekben is szerepelhettem, erre úgyszintén büszke vagyok.

Mire tanított a modellkedés? Milyen tapasztalatokat szereznél?

– A négy év alatt nagyon sok castingon jártam. Rengeteg fotózást és rendezvényt tudhatok magam mögött. A nehézségek tanító célzatúak voltak, és a tanulságokat mind a mai napig fel tudom használni. Mint említettem, nagy magabiztosságot adott. Ahhoz képest, hogy milyen félős és visszahúzódó lány voltam, rejtettem az alakomat, féltem magamat megmutatni, óriási változást hozott az életembe. Megtanultam elfogadni magam, és ugyanezt tanácsolom másoknak is. Emellett elsajátítottam a sminkelés és a fotózás, a helyes póz csínját-bínját is, ez talán a későbbiekben még nagy hasznomra válhat, imádok ugyanis fényképezni.

Miért intettél búcsút a modellkedésnek?

– A koronavírus nagyon megnehezítette volna az utazásaimat. Emellett egyszerűen csak jött egy érzés, hogy valami mást kell csinálnom. Mivel fodrász szakon végeztem, így efelé fordultam. Néha-néha segédkeztem a csantavéri fodrászszalonban, és már kezdtem hozzászokni, így nehéz volt újból útra kelni és itthagyni a családomat. Jobbnak láttam, ha itthon maradok. A modellkedés sem habos torta, rengeteg stresszel jár. Egy-egy hosszabb út után mindig úgy éreztem, hogy haza kell jönnöm feltöltődni. Lehangolt voltam, ha nem láthattam a szeretteimet. Mindennek ellenére örülök, hogy betekintést nyerhettem a modell szakma világába, de én már itthon látom a jövőmet.

Képgaléria: