Az egész országot átszelő fém-invázió

A tavalyi fesztiválidény egy leheletnyivel jobban sikerült a tavalyelőttinél. Minden a lehetőségekhez mérten történt, ami nem volt éppenséggel túl tág. Az EXIT fesztivál Explosive színpad egy kocsma jellegű helyre szűkült, és 1-2 kivételtől eltekintve kizárólag hazai előadókat vonultatott fel. A zárónap egyik legerősebb fellépését a Mud Factory zenekar nyújtotta, amely átszelte az országot a fém-invázió érdekében. A vranjei együttes tagjaival a koncertet követően beszélgettünk, jó nagy zaj mellett. A beszélgetőtársam Stefan Milanović énekes, valamint Vanja Seneši dobos volt.

Stefan: Amikor megalapítottuk a zenekart, még stoner-doom vonalon szerettünk volna zenélni. Ezért is lett az első bemutatkozó kiadványunk címe Born for Doom. Idővel aztán a tagcseréknek, vagyis Vanja érkezésének köszönhetően fokozatosan technikásabb lett a zenénk, és már inkább valami groove-death metál szerű dolgot játszunk. Legalábbis ezt mondják ránk a szakértők. (Röhögés)

Pedig ez a stoner zene most működik. Üzleti szempontokat egyáltalán nem vettetek figyelembe?
S: Nem!!!
Vanja: A legkevésbé sem. Nem szégyenítenénk magunkat ilyesmivel. Nem lehet ezzel üzletileg tervezni. Természetesen száz százalékot beleadunk, és talán ez egy napon anyagilag is megtérül. Időre azért szükség volt, hogy a kockák a helyükre kerüljenek. Főleg, hogy a zenekar vranjei, én pedig pancsovai vagyok. Ez jó 400 kilométer távolság.

Azért ez nem semmi. Hogyan találtatok egymásra ekkora távolságból?
S: Hirtelen dobos nélkül maradtunk, de fel kellett volna lépnünk a Metal Battle tehetségkutatón, amit ha megnyersz, akkor felléphetsz a Wackenen. Szerintem felkerestük az ország összes dobosát, de mindenki foglalt volt. A nagy keresgélés során a megkérdezettek általában javasoltak is személyeket, hogy kit kérdezzünk meg, és így kerültünk kapcsolatba Vanjával. Ő sem ismert bennünket, mi sem őt, de megbeszéltük, hogy leutazik hozzánk Vranjéba, és megnézzük, mire jutunk. Az autóbuszban hallgatta a dalokat, amiket meg kellett tanulnia, gyakorlatilag azt sem tudta, hova jön.

Ekkora távolságra utazni a próbák kedvéért azért elég költséges…
V: Mindenki elkölti a pénzét valamire, úgy látszik én az utazásra. (Röhögés) Sokat javít a körülményeken, hogy idővel nagyon jó barátok lettünk, és ma már ez az alapvető motiváció az együtt zenéléshez.

Visszatérve a Metal Battle-höz, milyen eredményt értetek el végül?
S: Sajnos nem jutottunk tovább. A szerbiai zenekarok részére megrendezett kragujevaci megmérettetést megnyertük, és továbbjutottunk a regionális fordulóba, ahol az exjugoszláv térségből lépett fel egy-egy banda. Ezt 2014-ben Zadarban, Horvátországban rendezték meg, és az Agni Kai nevű macedón banda nyerte meg. Egyébként jogosan, nagyon jól begyakorolták a dalaikat. Mi egyébként nagyon fáradtan is értünk oda, valóban nem voltunk formában.
V: Én nagyon csalódott voltam. Az egészet nagyon a szívemre vettem, mert meg voltam győződve, hogy erről csakis én tehetek. Szerencsére a többiek semmit nem hánytorgattak fel. Talán emiatt is, a következő fellépésünk tiszta dühből és a csalódásból építkezett, és emiatt nagyon jól sikerült. Szerintem akkor született meg az a dolog, amit jelenleg is képviselünk.
S: Vanját azért kerestük fel, hogy kisegítsen bennünket a szóban forgó fellépésen. Ezt követően pedig megkérdeztük, hogy mivel úgy tűnik, működhet a dolog, van-e kedve eljönni a következő koncertünkre is. Ez volt a Zaječarska gitarijada. Hat-hét napot együtt voltunk egy hotelban, volt idő összeszokni.
V: Ez egy jó alkalom volt arra, hogy mi is megbizonyosodjunk arról, mennyire fontos ez a rendezvény Szerbia számára. Ez egy nagyon ritka alkalom, amikor a zenekarok hosszabb időt együtt tölthetnek, ismerkedhetnek. Az lenne a szép, ha egész Európa ott lehetne. Biztos lenne, aki megszervezné, az viszont más kérdés, hogy fizetni senki nem tudja.

No jó, beszéljünk a legutóbbi kiadványotokról, ami egyben a bemutatkozó nagylemezetek is. Mit érdemes tudni a The Sins of our Fathers albumról?
S: 2020-ban látott napvilágot, egy olaszországi kiadó, a WormHoleDeath gondozásában. A lemezfelvételre és az egyéb költségekre meghirdettek egy támogatási akciót, amibe a Wacken alapítvány és a Sokoj is beszállt, ami nagy megtiszteltetés volt számunkra. A felvételek Belgrádban készültek, a mix, mastering pedig a göteborgi Fredman Studióban.

Azért ez nem semmi. Ezt hogyan hoztátok össze?
V: Az volt az elképzelés, hogy többet fektessünk a mixbe, mint magába a stúdiózásba. Úgy vélekedtünk, hogy ez segíthetne minket abban, hogy elindíthassunk egy külföldi karriert. Kutattuk, melyik stúdió lenne a megfelelő, végül emellett döntöttünk. Fredrik Nordström, a stúdió főnöke hamar jelentkezett, hogy szívesen vállalná a keverést.
S: A végeredménnyel nagyon elégedettek vagyunk. Nem játszunk egy skandináv metált, de nagyon komolyan szól az anyag. Az emberek Európa-szerte felfigyeltek a zenekarra…
V: Volt egy kisebb Európa-turné tervünk is, de végül mire kijött a lemez, minden ment a fenébe a járvány miatt.
S: Nemcsak hogy nem került sor a turnéra, hanem ma csaknem kétéves szünet után léptünk végre fel…

Egyébként ti ezt a koronavírus időszakot hogyan vészeltétek át zenekarként?
S: Készítettünk egy videoklipet az As I Watch Them Fall című dalunkhoz, de többnyire a privát munkáinkkal voltunk elfoglalva. Én és Milan (Milan Stefanović – gitáros) hivatásos katonák vagyunk, és ebben a járvány verte időszakban volt elég dolgunk… Állandóan rángattak bennünket, alig találkoztunk.
V: Biztonságban érezhetjük magunkat két katona mellett. (Röhögés) Nemanja (Nemanja Stanković – basszusgitáros) egyébként egy rock kávézót tart Vranjéban, én pedig dobolásoktatással foglalkozok.
Őszintén szólva nem sok hivatásos katonát ismerek, ebben a zenekarban pedig kettő is van. Mikor döntötted el, hogy katona leszel?
S: Hát, végül is még gyerekkoromtól érdeklődtem ez iránt, aztán úgy is alakultak a dolgok, hogy ez megvalósult.

Nem sokat tudok a vranjei metál színtérről, emlékszem, régen volt ott egy black metál banda, a Deeper Down, velük leveleztem egy időben, de feltételezem, vannak még zenekarok….
S: Igen, ők fel is léptek az EXIT-en. Vannak itt még jó bandák (talán The 11th Commandment, Still Rotten to the Down, Invaded, de sajnos nem hallom rendesen a bandák nevét), de jelenleg a legaktívabb a Cardinal Point, amely southern grunge szerű zenét játszik. A gond az, hogy nincs igazán jó helyszín a fellépésekre.

De amikor koncert van, akkor az jó hangulatban telik? Van közönség?
S: Én szeretek Vranjéban fellépni, lehet, hogy kisváros, de a közönség lelkes, és ismerik a dalokat, hazai terep...

A minél délebben annál szegényebben mondás akkor nem igaz?
S: Hát, ez igaz is meg nem is. Én szeretem a szülővárosomat, nem könnyű az élet az országban, így ott sem. Soha nem úgy gondolok rá, hogy rossz ott élni. Szerintem van potenciál a környékben, de nem nagyon tudják kihasználni az emberek, és a lehetőségek is igen csekélyek.
V: Vranje teljesen más város, mint Pancsova, ami például nagyon hasonlít Újvidékre. Vranjéban sok minden nincs, ami Pancsován, illetve ezen a környéken megvan, de ott például nagyon szép a természet, sok a tehetséges művész, irodalmár, színész, képzőművész, zenész. Természetesen mindenki menekül onnan, de ha biztosabb egzisztenciális feltételek lennének, biztos vagyok benne, hogy sokan visszatérnének.

Jól látom, hogy mintha egyre szorosabb lenne a kapcsolat az ország távoli pontjai között? Mintha egyre inkább közelítene egymáshoz a két végpont….
V: Én úgy vettem észre, egyre többen érdeklődnek Vranje, a déli vidékek iránt. Láthatóan egyre jobban fejlődik a Mount of Artan fesztivál is, de az Arsenal Fest is elkezdett elég jól működni. Volt egy nagyon jó kezdeményezés Pancsován is, Ron Fest volt a neve, egy bolgár–szerb együttműködés eredménye volt, de sajnos megszűnt. Aki azokban a végekben él, Közép- és Dél-Szerbiában, természetesen rá van kényszerülve, hogy jöjjön északra zenélni, mert errefelé több a lehetőség, az emberek pedig egyre szívesebben jönnek Szerbia sűrűjébe is.

Stefan, gondolom, te írod a szövegeket. Miből nyersz inspirációt, mi a zenekar ars poetikája?
S: Ez egy jó kérdés, de nagyon nehéz rá válaszolni. (Röhögés) A bemutatkozó anyag szövegvilága leginkább posztapokaliptikus témák körül forog, az emberiség kétsebességes létéből fakadó dühöt próbálom szavakba önteni. Ilyen agresszív zene mellé ilyen szövegek illenek.

Van kedvenc számotok a lemezről?
S: Huhh, én nagyon szeretem mindet…
V: Egyetértek, nem tudnék semmit külön kiemelni.

Hogyan éreztétek magatokat a mai koncert közben?
S: Jó sok adrenalin gyülemlett fel bennem, fantasztikus volt végre ismét színpadon állni.
V: Én rekreációként mindig is sportoltam, talán ahhoz a felszabadító érzéshez tudnál leginkább hasonlítani ezt a mai koncertet.

Képgaléria: