A Podolszki József Publicisztikai Pályázat idei kiírásának második helyezett alkotása

Új munkatársakat alkalmaz a cég, ahol dolgozom, sorra jönnek a fiatal titánok az interjúra. A lányon elegáns blézer és magas sarkú, a haja kontyban. Akár egy üzletasszony vagy bankár. De előttem az életrajza: most végzett az egyetemen, a születési éve erre az évezredre esik. Hihetetlen, hogy már ő is felnőtt ember… – fut át az agyamon, de a lány lehengerlő stílusa nem hagyja, hogy a rohanó időn mélázzak. Már vázolja is az életfilozófiáját, sorolja az ötleteit, az elképzeléseit és az igényeit. Igen, igényei neki, munkavállalónak vannak. Kezdő fizetésnek ötvenezret gondolt, amit persze később majd feltornázna, fontos neki a szabad hétvége, és nyáron kivenne egy egész hónapot, mert Amerikába fog utazni egy diákkonferenciára.

Az interjú után mi, 1980-as években született „öregek” magunkból kikelve durrogunk: „Mit képzel magáról ez a kis fruska, hiszen alig múlt húszéves?”, „Első munkahelye, és mindjárt ennyi pénzt kér?”, „Nehogy már ő szabja meg a szabályokat!”, „Ezek a mai fiatalok!”.

De milyenek is ezek a „mai fiatalok”? Ha a fenti példát nézzük, mondhatjuk őket beképzeltnek, nagyravágyónak, törtetőnek. Hiszen miért gondolja magáról egy frissdiplomás, hogy mindjárt ötvenezres fizetése lesz? Anno 12 ezret kaptam az első hónapokban, és annak is örültem. Az pedig eszembe sem jutott, hogy esetleg én támasszak feltételeket a szabadnapokkal vagy az éves szabadsággal kapcsolatban. Csendben ültem a számítógépemnél, és örültem, ha feladatot kaptam. Évek alatt, lépésről lépésre jutottam előre a céges rang- és fizetési listán. Megbecsültem, hogy munkát és bért kapok, hiszen emlékszem az 1990-es évek szenvedéseire, amikor a szüleink pénze pillanatok alatt értékét veszítette, amikor a virsli volt az ünnepi fogás, és álom a külföldi nyaralás. Mit tud a világról ez a húszéves?

Mielőtt azonban önmagam siratásának könnyeibe fulladok, álljunk meg egy pillanatra. Mi köze ennek a csinos és szemtelenül fiatal lánynak az én bajaimhoz? Nem ő tehet arról, hogy milyen világban nőttünk fel, és hogy mennyi volt az első fizetésem. Miért kellene osztoznia az 1980-as években születettek világfájdalmában? Lehet, hogy ő nem is olyan „beképzelt, nagyravágyó és törtető”, mint ahogy azt elsőre gondoltam, egyszerűen csak egy olyan világba született, amely persze még messze nem idilli, de már lehetővé teszi az egészséges önbizalom és önbecsülés kiépülését. Lehet, hogy csak irigy vagyok rá.

Kezdjük elölről. Milyenek is a „mai fiatalok”? Ha a fenti példát nézzük, mondhatjuk őket magabiztosnak, felkészültnek, bátornak, tettre késznek… Miért ne kérhetne ötvenezres fizetést az egyetemi diplomájával, ha ez még így is a szerbiai átlagbér alatt van. Miért ne kérhetne szabad hétvégét, ha az életében szeretne helyet biztosítani a családjának és a barátainak is. Miért ne élne a lehetőséggel, és utazna el Amerikába konferenciázni, ha van rá lehetősége.

Szerbia az agyelszívás, vagyis a magasan képzett fiatalok elvándorlása tekintetében az egyik legérintettebb ország. A Világgazdasági Fórum 2018-as jelentése szerint a top 10-ben vagyunk. Az okos fiataljaink százszámra költöznek külföldre, ahol tárt karokkal várják őket. Eközben megengedhetjük-e magunknak, hogy elutasítsuk egy frissdiplomás jelentkezését, csak mert nem adja minimálbérért a tudását?

Végül felvettük a lányt a céghez, és teljesítettük a kéréseit. Lelkiismeretesen és lelkesen dolgozik, tanulni akar. Mi pedig, miközben segítjük, titokban figyeljük is, hogy eltanuljunk egy kicsit abból a lendületből és pozitivitásból, ami ennek a generációnak sajátja.