Váltani és változtatni – elég merész dolognak tűnik. Elhagyni a komfortzónánkat az ismeretlenért, amelyről csak feltételezzük, hogy pozitív végkicsengése lesz. A zentagunarasi Kudlik Emese középiskolásként vívta meg ezt a csatát; az interjú rávilágít arra, hogy nem mindig egyenes az az út, amely sorsunk egy-egy mérföldkövéhez elvezet.

A továbbtanulás mindenki életében fontos, és olykor nehéz döntés. Számodra mennyire volt nehéz?

– Amikor a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot választottam, nagyon biztos voltam abban, hogy ez lesz a tökéletes döntés. Rengeteget készültem a felvételire. Úgy éreztem, hogy az angolt tudom a legjobban, de gondolkodtam a turisztikán is. Szerettem volna angoltanár lenni. Végül nem úgy alakult, hogy ott maradjak. A képzőművészet akkor nálam nem volt opció, csak vicceltem, hogy ha nem jön össze a Kosztolányiban az angol, akkor átmegyek rajzra. Utána addig viccelődtem vele, hogy úgy is lett.

Hogyan jött a váltás?

– Magát a Kosztolányit mint iskolát szerettem, inkább a közérzetemmel volt problémám, illetve egy-két emberrel nem jöttem ki jól. Ebből kifolyólag nagyon sok volt a stressz, rosszul éreztem magam. Amikor a suliból hazajöttem, rajzolgattam, ami megnyugtatott. Anno az egyik mostani bolyais osztálytársammal beszéltem, ő mondta, hogy az átiratkozás megoldható, mert csak felvételiznem kellene. A felvételi nagyon jól ment, csak eléggé stresszeltem rajta, hogy mi lesz, ha nem sikerül, mivel az első évben rossz volt az átlagom a Kosztolányiban, de a Bolyaiban végül javítottam rajta. Jártam felkészítőkre is, amik nagyon hasznosak, és mindenkinek ajánlom.

Mit tanácsolnál azoknak, akik nem mernek szakot váltani? Miért nehéz váltani?

– Szerintem már attól is félnek, hogy felhozzák a témát. Tapasztalataim szerint az ember magában is csalódik egy kicsit. De hát ha van lehetőség arra, hogy jobb legyen, akkor miért ne, főleg, ha utána tényleg jobb lesz. Féltem attól, hogy nehezen megy majd a beilleszkedés, de most jól érzem magam. Visszagondolva, nem volt annyira durva a váltás, hiszen elég fiatalon kellett eldöntenem, mivel szeretnék foglalkozni.

Érezted magadban korábban a művészi hajlamot, vagy ez a középiskolában alakult ki?

– Biztosan bennem volt már. Éppen középiskola előtt volt egy nagyobb szünet, amikor nem foglalkoztam rajzolással. Előtte viszont, kiskoromban nagyon sokat festettem, de már akkor is inkább ceruzarajzokat csináltam. Mivel akkoriban nyomtatónk nem volt, ezért a netről kerestem képeket, amiket lerajzoltam, majd feltettem a falra, ezáltal sokat gyakoroltam. Amikor egyedül voltam, mindig alkottam valamit.

Mit jelent számodra alkotni?

– Kiváló eszköz az önkifejezésre, ahogyan az érzelmek kifejezésére is. Mivel nem vagyok a szavak embere, sokkal könnyebb számomra az alkotásokon keresztül kifejezni magamat. Sokszor megnyugtat.

Melyik a kedvenc technikád, amivel alkotsz?

– Leginkább grafikai és művészeti grafikai rajzaim vannak, ezek a technikák nagyon vonzanak. Szoktam festeni is. Amit mostanában elkezdtem, az a multimédiás technika, de nem mindig hagyományos anyagokat használok fel hozzá. Ha grafikáról van szó, akkor próbálok realisztikusabb rajzokat készíteni, mivel nagyon szépen meg lehet vele fogni a részleteket, mert tele van vékony vonalakkal, amikkel mindent meg lehet mutatni. Nagyon szeretem az árnyalatokat, a kontrasztokat. Mindig igyekszem valami mondanivalót belerejteni a műveimbe. Ha festészetről van szó, néha kezdek csúszni az absztrakt felé.

Hogyan készültél fel a végzős kiállításotokra?

– Elég halogatós típus vagyok, ezt is a legutolsó pillanatra hagytam: az olajfestményemen a kiállítás előtti nap még festegettem, a szobromon is még száradt a ragasztó. (Nevet) Büszke vagyok az olajfestményemre, mivel műalkotás-másolás volt, és annak elkészítése is élmény volt, mert a vásznat is mi készítettük elő. A kortárs, modern művészetet sokan nem értik, mert nem mindig a kinézete, hanem az alkotás mondandója a lényeg, és kicsit jobban bele kell mélyedni. Megesik, hogy kinézetre elítélik az ilyen stílusú műveket. A kiállításon bemutatott csontból készült művem is olyan, hogy valakinek tetszik, valakinek nem. Kaptam rá negatív kritikát is, és csak ez maradt meg bennem, hiába mondták mások, hogy milyen jó és érdekes az alkotás.

Milyen tapasztalatokat szereztél a tanulmányaid során?

– Művészetileg sokat fejlődtem. Korábban sokan mondták, hogy negyedikre mindenki megnyílik, és minden sokkal könnyebben megy, de nem akartam elhinni, viszont most itt vagyok negyedik végén, és tényleg minden sokkal könnyebb. Hirtelen jött egy nagy fejlődés, amit nem tudok hova tenni, ez ilyen képzős varázs! (Nevet) Nálam ez abban mutatkozott meg, hogy sokkal nyíltabb és magabiztosabb lettem, illetve most már sokkal könnyebb megértenem egy alkotást, már nemcsak egy képet látok magam előtt, hanem bele tudok gondolni abba, hogy mi lehet mögötte. Sokkal érdekesebb így nézni és megérteni.

Mit vársz a nagybetűs élettől?

– Szegeden szeretnék felvételizni képzőművészeti szakra. Remélem, hogy sikerül. Várom, hogy milyen lesz Magyarországon. Ott nem lesznek ismerőseim, és ez problémás szokott lenni, mivel eléggé introvertált vagyok. Szeretnék továbbra is művészettel foglalkozni, nagyon szeretnék majd egy önálló kiállítást is, amire rendesen felkészülnék, és nem az utolsó pillanatra hagynám az egészet. (Nevet)