A Phrenia bevette Székesfehérvár falait

Nem először ostromolta a királyi város metálrajongóit a Phrenia zenekar, hiszen néhány évvel ezelőtt már sikerült meghódítani a Nyolcas Műhely rockpódium törzsközönségét. Így hát a klub elnevezésén csak jómagam csodálkoztam, a házigazdák meg azon, hogy egyáltalán rákérdeztem a témára. De azért türelmesen elmagyarázták, hogy az egykori iparnegyedben ezek az épületek műhelyként szolgáltak, és az egymás melletti helyiségeket számozással különböztették meg. Akkor présház, most meg zúzda, mit lehet ezen nem érteni?

A kapunyitás is a nyolcas jegyében zajlott, mivel 20 órára tűzték ki. Persze addigra a SA felségjelzésű minibusz már régen leparkolt a ház előtt, a két betűvel pontosan utalva a zenekar eredetére, hiszen tagjai Adáról, illetve Zentáról (S, mint Senta ugyebár) származnak. Az előzenekar szinte ugyanolyan távolságból és ugyancsak a Tisza közeléből érkezett. A miskolci Here We Are együttesről van szó, amely a nevéhez híven tényleg itt volt, mármint három zenész, valamint a teljes jogú tagként bemutatott hangtechnikus. Róluk azt kell tudni, hogy a legutóbbi A Dal kiírásban sikerrel népszerűsítették a rock műfaját. Végül is, ha ehhez a négyeshez hozzáadjuk a Phrenia jelenlegi felállását, akkor kivághatunk egy újabb nyolcast a színpadra, vagyis összesen ennyi fiatal zenész lép fel ma este. Ebből kiindulva a belépődíjat is megszabhatták volna nyolcszáz forintban… Talán a díjszabás is az egyik oka, hogy a bejáratnál nem állnak tömött sorokban az érdeklődők, de inkább úgy tapasztalom, hogy a Dunántúlon nem a metálzene a vezető művészeti ágazat. Szóval itt csak a két együttes elkötelezett hívei jelentek meg, és amikor a miskolciak rázendítenek, akkor a nézőtéren alig vagyunk többen, mint a bűvös nyolcnak a duplája. Mindettől függetlenül óriási energiával és összpontosítással mutatják be a legények saját számaikat az eddigi másfél albumról (egy valóban megjelent, a második meg már régóta készül saját bevallásuk szerint), s a szurkolói kemény mag legalább annyira lelkes, mint az előadók. Az alacsony teremben az évszaknak megfelelő (mondhatjuk, hogy majdnem az esztendő nyolcadik hónapjában járunk) rekkenő hőség uralkodott, így az újonnan érkező közönség inkább a teraszon foglalt helyet egy-egy hűs itóka mellett, és onnan élvezte a muzsikát, ám a mai esthez illő nyolcvanas létszámot még így sem sikerült elérni. Benn a katlanban persze nemcsak a hőmérséklet, hanem a hangulat is emelkedett, és amikor Kacsenyák Gábor énekes bejelentette, hogy most következik az Együtt egyedül, amely A Dalban egészen az elődöntőig törtetett, akkor a közönség reakciója azonnal elárulta, hogy a többség emiatt zarándokolt el a Nyolcasba. Az egyórás műsor végén a frontember őszinte szavakkal bizonygatta, hogy nagyon jól érezte magát Fehérváron a Here We Are, találkozunk még, szóval nem úgy búcsúzott, hogy Here We Were.

A rövid átszerelés mindenkinek jót tett, a helyiség kiszellőzött, a háttérbe kikerült a Phrenia-logó, mi meg közben kisétáltunk a kellemes nyári estébe. Itt összefutottam az együttes egyik régi kedvelőjével, aki kivételesen nem a nyolcast, hanem egy jóval nagyobb számot képviselt, merthogy Százhalombattán vágta magát autóba kizárólag a koncert érdekében.

Az adai társulat ugyancsak kirobbanó erőben indított a You Are Your Own Worst Enemy hangzatos című, újsütetű szerzeménnyel, minek végére már ugyanúgy verejtékezett mindenki, mintha meg sem pihentünk volna. Mindez szó szerint hozzájárult az igazán forró bulizáshoz, sőt a folytatásban sikerült teljesen ellazulniuk főszereplőknek, hallgatóknak egyaránt. Előbbiek például a set-listet sem vették szentírásnak, ezt töredelmesen közölték is velünk, azután meg a lábdobot kezdték el szerelgetni, akár a számok közepette is, az izzadtságcseppek okozta kellemetlenségeket pedig Gordán Julián egyenesen a mikrofonba tolmácsolta néhány keresetlen kifejezéssel fűszerezve. Hamarosan megszólalt egy magyar nóta is, mármint a magyar szöveggel megalkotott Vakfolt a 2018-as Perspectives albumról, majd újból angolul folytatták, a Hope Lies, valamint a Trapped In This Paradise számokkal, s ezzel már a legutóbbi lemez, a Separated került előtérbe. Ezután újból nyelvet cseréltek, ugyanis most a pillanatnyilag legnépszerűbb dal került mikrofonvégre, a Köddé vált persze még nem dicsekedhet nyolc számjegyű kattintással az interneten, de abban az irányban halad. A továbbiakban is váltakozott a két nyelv, az iramot és az erőt illetően azonban nem kegyelmeztek a fiúk, különösen Pásztor Sándor igyekezett meghódítani a fehérvári közönséget, mondván, hogy legutóbb (igaz, ennek nem nyolc éve, csak hat) ő még nem járt itt a csapatával, Horváth Péter az erőteljes ütéseket a jól bevált, megbízható módon a háttérből, örökös félhomályból küldte felénk, Sebők Szabolcs billentyűs futamai pedig percről percre díszesebbé tették a dallamokat. Csak a vége felé kaptunk lélegzetvételnyi pihenőt az Egyedül szomorkás sorai alatt.

Zárásként került sorra a 2016-os (nahát, éppen nyolc évvel ezelőtti) Million Miles albumról a Falling Down, amely kissé mérsékeltebb tempóval jó szolgálatot tett, hogy lenyugodva sétáljunk ki a teraszra, és a nagyszerű előadást követően hideg sörökkel a kezünkben, langyos szellő által cirógatva halmozzuk az élvezeteket. Sikeresen zárult tehát a találkozó, élőben kaptunk ízelítőt mindhárom lemezről, aki viszont a Pokémon-feldolgozást szerette volna meghallgatni, az most legfeljebb a mobiltelefonján tudott rákeresni.

A Phrenia-tagoknak ezzel még nem ért véget a küldetés, Adáig 300 kilométer és egy határátlépő várt rájuk, így a bűvös nyolcas ismét megkísértette őket, ugyanis már majdnem reggeli nyolcat ütött az óra, mire otthonukba érkeztek. Azt meg kérdezni sem kell (talán épp ezért nem is kérdezte senki), hogy a 10-es skálán milyen osztályzatot adnék a produkciónak: természetesen egy hatalmas NYOLCAST.