Az elmúlt évek legszenzációsabb zenekarával készítettünk interjút a Brutal Assault fesztiválon

Mindig előbukkan egy új banda, ami visszaadja a hitünket a zene mindenhatóságában. Az elmúlt évek egyik legnagyobb meglepetése a belga Brutus zenekar. Dalaik egyformán építkeznek a post-hardcore-ból és extrém metálból, mint amennyire az elszállt art/hard rock, vagy épp blues és country hatásokból. A háromtagú zenekar fellépett az idei Brutal Assaulton, ahol diktafonvégre kaphattuk őket egy rövid interjú erejéig.

Az együttes a kora délutáni órákban tartott találkozót a rajongókkal, ahol kígyózó sorban várt az éjszaki koncert potenciális közönsége, hogy közös fotót készíthessenek kedvenceikkel, illetve aláírathassák velük relikviáikat. Stefanie Mannaerts, a zenekar dobosa/énekese fáradtságra és éhségre hivatkozva, bocsánatkérések közepette kihátrált az interjúból, így Peter Mulders basszusgitárosra és Stijn Vanhoegaerden gitárosra maradt a szerep, hogy állják kérdéseinket. Egy igazán forró napon, a kísértet járta hangulatú interjúszobában…

A fesztivál inkább az extrém zenéknek ad otthont, ti azért egy árnyalattal eltértek ettől. Van valami elvárásotok az esti koncerttel kapcsolatban?

Stijn: Dehogy, nincsenek elvárásaink. Mindig szerencsésnek érzem magunkat, amiért felléphetünk a kommerszebb és a keményebb műfajú fesztiválokon is. Az extrém zenei rendezvényeken mindig nyitott ránk a közönség, és ha nem is ismerik zenénket, érdeklődőek és élvezik a koncertet. Szóval, ez eddig mindig jól sült el, és nagyon élvezzük a helyzetet.

Peter: Biztos jó buli lesz a mai is. Amikor elindítottuk a zenekart, nem gondoltam volna, hogy olyan helyeken lépünk majd fel egyszer, mint a Wacken vagy a Hellfest.

Nos, az az igazság, hogy olyan sokat nem tudunk a belga underground színtérről. Mesélnétek róla nekünk?

Stijn: Hát igen. Az ottani underground nagyon piciny, mivel az ország is aprócska. Az ottani színtéren mindenki ismeri a másikat, tehát ahhoz, hogy elindíts egy bandát, teljesen megfelel, minden kéznél van. Tizenhárom lehettem, amikor elkezdtem koncertekre járni, és akiket akkor a színpadon néztem, azokkal azóta már együtt zenélek vagy zenéltem valamikor. Mivel ilyen családias a légkör, egymást ösztönzik és húzzák magukkal az emberek. Szerintem ez jó táptalaj mindig a zenekaroknak.

Peter: Lehet nincs túl sok, viszont jó bandák vannak nálunk. Most hirtelen az Oathbreaker és az Amenra jut eszembe, vagy ott a Wiegedood. Szerintem mindannyian felléptek már itt korábban…

Stijn: Na, el ne felejtsük pont az Evil Invaderst, akikkel még délelőtt haverkodtunk a színpad mögötti ellátóban. Az utóbbi időben szerencsére gyakran összefutunk velük, és nagyokat haverkodunk, kurva jó arcok…

Peter: Barátok vagyunk a színtéren, ismerjük egymást. Viszont kár, hogy nem tudunk többet találkozni. Múlt héten Romániában játszottunk, egy nappal később az Amenra lépett fel, szóval pont elkerültük egymást. Legalább ma délelőtt láttuk az Evil Invaderst…

Akkor térjünk rá a kezdetekre… Volt különleges célotok, amikor meglapítottátok a zenekart, vagy csak a zene szeretete kötött így össze benneteket?

Stijn: A második. Úgy emlékszem az egyedüli ambíciónk az volt, hogy lezenélünk három koncertet a szülővárosunkban, és bulizunk egyet. Aztán idáig jutottunk…

Peter: A cél egyszerű volt. Mindannyian olyan zenekarban akartunk játszani, olyan emberekkel, akikkel élvezzük a közös zenélést. Ismertük egymást korábbi bandákon keresztül, és mindannyian játszottunk együtt korábban, de így, mint most, soha. Ki akartuk próbálni, hogy együtt csináljunk valamit, és nézzük meg, mi lesz belőle. Aztán elkezdtünk próbálni, és igazság szerint minden nagyon lassan alakult ki, lépésről lépésre haladtunk mindennel előre.

Ki találta ki ezt a zenekarnevet, van valami mögöttes utalása?

Peter: Stephanie döntése volt!

Stjin: Volt egy csomó névötletem, de valójában a zeneírással voltunk leginkább elfoglalva. Aztán hirtelen jött az első koncert, és valamit rá kellett írni a plakátra, de őszintén szólva az összes ötletem szörnyű volt…

Peter: És akkor jött Stephanie, és azt mondta: Brutus! Ez alatt a név alatt csinálok karriert! (Röhögés)

És ti hogyan írnátok le olyan valakinek a műfajotokat, aki nem ismeri munkásságotok?

Stjin: Annyiféle stílusmeghatározás van, és annyira bonyolultak, hogy én csak rockzenekarként tekintek magunkra…

Azt hittem, itt most komoly stílus-meghatározásokba bonyolódtok…

Stjin: Minket mindig több műfajba sorolnak valamiért. Ez a rock nekem bőven elég… ezt legalább meg tudom jegyezni… (Röhögés)

Hát igen, sok zenei műfaj találkozik zenétekben. Ti magatok milyen stílusok hatása alatt vagytok?

Stjin: Uff... Annyi jó banda van, amit fel lehetne sorolni, vagy gitárosokat, akik hatottak rám, de nálam a lényeg, hogy legyen egy jó dallam, ami megfog. Nem fontos, hogy ez most klasszikus zene, rock, metál, hardcore, punk, country. Nem érdekel a műfaj, csak érdekes és jó dallamok legyenek benne.

Peter: Szerintem én totálisan mindenevő vagyok. Amikor a bandán belül küldözgetünk egymásnak dolgokat, az igen széles spektrumon mozog. Lehet az épp valami death metál, vagy funky, punk, akármi. Mindent hallgatunk, de a melódiákat mindannyian fontosnak tartjuk.

Stjin: A dallam és az energia. Nekem mindig ezek fontosak egy zenében. Most éppen azon gondolkodom Stephanie vajon mit figyel egy zenében inkább, a ritmust vagy dallamot?

Peter: Szerintem inkább a dallamot, de fene sem tudja pontosan. Stephanie amúgy sok ambient és elektronikus zenét is hallgat, de azt hiszem, nála a hangulat számít leginkább egy zenében.

Elég ritkán látni énekes-dobosokat, olyat meg pláne, aki nő. Hogyan alakult ki ez a hangszer megosztás? Stephanie mindig is dobolni és énekelni szertett volna?

Stjin: Stehanie-val több bandába is játszottunk korábban, de ő mindig dobos volt. Aztán, amikor mi hárman elkezdtünk zenélni, kerestünk énekest, de közben, a próbák során már írtunk saját dalokat. Stephanie gyakran beénekelt bizonyos részeknél, hogy kitöltse az üres helyeket. Abban a pillanatban, amikor elkezdett énekelni, úgy éreztük, hogy ez nagyon jó. Miért keressünk énekest, amikor van egy jó hang nálunk?

Peter: Kezdetben nagyon rossz volt a próbahelyünk, és nem igazán hallottunk semmit rendesen. De emlékszem, amikor először elmentünk az első demót rögzíteni, és meghallottuk az éneket…

Stjin: Azóta pedig nagyon sokat fejlődött. Ő soha nem énekelt korábban, nem is gyakorolt, úgy tudom, eszébe sem jutott korábban, nem is járt énektanárhoz. Szerintem, ha csak rajta múlt volna, inkább nem csinálta volna. Ő azt akarta, hogy valaki más énekeljen, de mi beleszerettük a hangjába. Nagyon örülök, hogy így alakult.

Peter: Ezt ő is elfogadta az évek során. Az első albumon még dobosnak nevezte magát, aki énekel, a második albumon, aki dobol és énekel, most pedig már énekessé nőtt ki, aki dobol is. Ez is fokozatos volt…

Mivel ő most nincs itt, tőle nem kérdezhetem, de talán ti is válaszolhattok. Nem túl bonyolult szerep ez, énekelni és dobolni egyszerre?

Stjin: Már elég sokat beszélt erről más interjúk alkalmával, így azt hiszem, nem mondok semmi rosszat azzal, ha kimondom, hogy azért nem volt ez olyan könnyű az elején. Másrészt, amint mindenki láthatja, csak gyakorlás kérdése. Olyan ez, mint a gitár, vannak olyan gitárosok, akik jól énekelnek, attól eltekintve, hogy két dolgot csinálnak egyszerre. Ez olyasvalami, amit az ember úgy tanul meg, hogy csinálja. Ő nagyon koncentrál erre, és nagyon szigorúan kezeli, amikor turnézunk. Nagyon profi. De ez is csak kitartás és gyakorlás.

Számomra úgy tűnik, hogy a dobolás fizikailag nagyobb kihívást jelent, mint a gitár…

Peter: A légzés nagyon más. Nagyon jól át kell gondolnia a légzését. Amikor az elején dalokat írtunk, úgy láttuk, mintha nagyon kemény lenne neki a dobolás, aztán volt idő, hogy az ének volt túl kemény, de pár évvel később már nem látszott a különbség, mert kiegyenlítődött. Stephanie mindenre képes…

Stjin: Egy idő után már oda sem kell figyelned, megy magától.

Mi a helyzet a szövegek terén, ki írja őket?

Stjin: Ez teljes mértékben Stephanie dolga…

Peter: Szerintem Stephanie-nál fontos, hogy mindenki találjon a szövegben valamit, vagy tudjon hozzá kapcsolódni. Az ilyen „kimegyek egy szigetre, ahol süt a nap” stílusú szöveg nem az ő világa, ő nem mond el így dolgokat. Sokkal szélesebben fogalmaz, nagy teret enged  az értelmezésnek.

Stjin: Sokszor személyes dolgok ihletik meg, amiket érthető okokból nem szeretne mindenki számára világossá tenni, ezért is hagy rést a szövegvilágban. Szerintem ez így a legjobb mindenkinek, megmarad a személyes töltöttsége, de más is bele tud kapaszkodni.

A Baby Seal szövege azért nagyon hátborzongató...

Peter: Ó, mondjuk az egy elég kivételes szöveg…

Stjin: Amikor egy banda tagja vagy, mindenféle dolgot csináltok az elején. Mi is kísérleteztünk, és néha csak kijönnek ezek a dalok. Ez amúgy nem az a dal, amin hat hónapig dolgoztunk. Ez csak így, bumm, kijött. Elkezdte énekelni azokat a sorokat, és működött, működik most is.

Peter: Ő egy harcos vegán már tíz éve. Számára ez nagyon fontos. Egyszer akartunk készíteni cipőket, amik fókabébi kinézetűek, de végül nem tettük meg….

A lemezpiac változó szabályai közepetette a kiadók egyre kevesebb támogatást tudnak adni a bandáknak, nehezebben megy a terjesztés, kevesebb a pénz. Ti hogyan találjátok fel magatok viszonylag friss zenekarként?

Stjin: Tény, hogy nekünk is van kiadónk, de azt hiszem ők is rájöttek, hogy az együttesek nem ülhetnek többé otthon, csakis lemezkiadásra koncentrálva, hogy aztán szökőévente egyszer turnézzanak. Jelen kell lenned, zenélned kell. Mi állandóan úton vagyunk, folyamatosan koncertezünk. Azt hiszem, ez nagyon fontos.

Peter: És a közösségi felületek is nagyon fontosak. Nem szeretnék félrebeszélni, de például most fejeztük a dedikálást, ami nekem minden alkalommal ugyanaz. Jön egy csomó ember, akiknek tetszik, amit csinálunk, készítünk közös fotókat. Ők ezeket elküldik nekünk instagramra, mi pedig minden alkalommal válaszolunk, megköszönjük, feltesszük az oldalunkra. A zenekar neve manapság már sokszor nagyobb lehet, mint a kiadóé. Néhány kiadónak még számít a neve, de mára sokkal jelentéktelenebb a szerepük, mint korábban. Tény, hogy minden nagyon megváltozott, a zenefogyasztási szokások miatt.

A megalakulásotok óta eltelt 10 évben nem volt tagcsere a zenekarban. Mi ennek a titka?

Stjin: Őszinteség, megvitatás, szerintem ez a lényeg. Most a magam nevében beszélek, de azt amit mi hárman csinálunk, senki mással nem tudnám csinálni. Ha keményen dolgozol, hogy valami működjön, akkor működni fog.

Peter: Tudod, ez olyan mint a házasság… (Időközben kopognak az ajtón, és beszólnak, még öt percünk van)

Sajnos úgy néz ki gyorsan elrepült az idő, azt sem tudom, mit kérdezzek még... Mindenkori kedvenc lemezek?

Stjin: Akkor gyorsan, amíg ki nem dobnak minket… Townes Van Zandttől a Live at The Old Quarter koncert. Egy nagyon szép lemez, de nem épp heavy, ez akusztikus zene egy szál gitárral, de rám nagy hatással van most is. Aztán egy izlandi banda, az I Adapttől a Sparks Turn To Flames. Ez a kedvenc hardcore lemezem. Még nagyon fiatal voltam, amikor láttam őket max harmincfős koncerten, a szülővárosomban. Ez volt a legjobb koncert az életemben, ezt a lemezt pedig most is gyakran hallgatom.

Peter: A Rise Against harmadik albuma, a Siren Song of the Counter Culture. A múltkor vettem elő megint ezt a kiadványt, és ugyanúgy a hatása alá kerültem. Aztán a Russian Circles vörös borítós kiadványa, az Empros… Meg egy Refused, bármelyik….

Stjin: Ja, ki nem hagyhatom a Woven Hand Consider the Birds lemezét, az is örök kedvenc… Írd bele, nehogy pont ez maradjon ki. (Röhögés)

Nos, akkor még egy kérdés….Az új lemez mikor érkezik?

Peter: Ezt pontosan mi sem tudjuk. A legutóbbi három évet végigkoncerteztük, és az év végéig be vagyunk táblázva. Tehát január előtt nem is kezdjük el a dalok végleges kidolgozását… Az biztos, nem is kezdünk újabb turnéba, amíg 100 százalékig nem lesz kész az új lemez.

Képgaléria: