Az Európa Alapítvány Karácsonyi Csillag című irodalmi pályázatának díjazott alkotása
A december hóval jött meg. A hideg szél csak ráadás volt a fagyos hangulathoz. A lövészárkok hóval teltek meg, ami vékonyan ráfagyott a földre. A katonáknak órákba telt kihordani az égi átkot. A jeges föld pedig mindenkit csontig fagyasztott lent.
A háború kilátástalansága már rideggé tette a katonákat, erre a hóra senkinek sem volt szüksége. A fázott, ázott emberek most még jobban legyengültek és nem volt semmi melegség, amivel segíteni tudtak volna magukon. A betegségek is csak jobban elgyengítették őket, és ez tovább formálta a hangulatukat, hogy az hasonlítson a téli időhöz.
A karácsony előtti napokban egy katona úgy megbetegedett, hogy nem volt biztos, hogy megéli az ünnepet. Ez csak még jobban elvette mindenki kedvét a közelgő nagy eseménytől. A karácsonyi ünnep, a hatalmas pompa ide nem ért el, és senki nem akart rágondolni se. Ki tudja, mikor lesz újabb ütközet, és ki hal meg talán az ünnep napján. Háborúban nincs helye ennek a felfújt napnak.
Aztán, mindenki legnagyobb meglepetésére, huszonharmadikán este befutott egy hír. A fáradt szívek megmentője. Az ellenség fegyverszünetet ajánlott az ünnepekre. Senki nem lő senkire, mindenki marad ott, ahol van, cseppnyi békében, ebben a véres időszakban.
A katonák, könnyekre fakadtak és énekelve borultak egymás nyakába. Végre valami jó, ebben a kilátástalan helyzetben. Halvány mosolyok jelentek meg a könnyekben. Gyengéd imádságok szálltak fel a fagyos égre.
Másnap senki sem kelt korán. Minden tiszt hagyta, hogy végre pihenjenek a katonák, hiszen ez a nap az, amikor nem kell mindenre is számítaniuk. Csendes volt a táj, a tábor, az árok. Csendes volt az ég, a hó és a fagy. Mintha az idő is megállt volna karácsony reggelén.
Apró kis gesztusként, ajándékot is kaptak a katonák. Mindenkinek kiosztottak négy szál cigarettát. Nem sok, de sokaknak ez jelentette az otthont. A családi, karácsonyi reggelt. Cigarettával és kávéval, családdal és gyerekekkel. Igaz, kicsit sem volt olyan, mint a régi, megszokott telek, de ez idézte legjobban a szép hangulatot.
Négy szál cigaretta. A kincse, és álma. Frank, minden nélkül, csak Frank. A katona, akit most nem kötött a háború sehová. Végre, csak egy ember volt ebben a politikai sakkban. Nem volt lovag, vagy paraszt. Ember volt, még ha csak pár napra is.
A férfi, a ködös, fagyos, megállt térben sétált, szabadon. Rágyújtott az első cigarettájára. A férfinek egy kis gondolat jutott az eszébe. Az első adventi gyertyája. Hatalmas lemaradással, de most meggyújtotta. Kissé mosolyogva fújta ki a sűrű füstöt. A ködben hamar elveszett a szürkeség, de egy ideig még tekergett a levegőben. A férfi végig figyelte, ahogy a füst feljebb száll a levegőben, majd eltűnik.
Az otthonára gondolt. A felesége mindig rászólt a gyerekeire, hogy ne próbálják megfogni a füstöt, mert nem képesek rá. A gyerekei persze nem hallgattak rá, csak kapkodtak érte, de az mindig kicsúszott az ujjaik közül. Erre megszállta őt egy rossz érzés. Mindig mérgesen nézte a fiát, aki kapkodott a cigaretta füstjéért. Most mindent megadna, hogy láthassa ahogy a nagy mosolyú gyereke ott van. Lehunyt szemekkel elképzelte az utolsó karácsonyát együtt a családjával. A kislányát, aki folyamatosan azt mondta, milyen büdös a bagója. Ahogy kifújta a füstöt maga mellé képzelte a feleségét, aki csalfa mosollyal vette ki az ujjai közül a kis égő csikket és elszívta a kis maradékot, ami még maradt belőle. Ahogy a kecses ujjaival elnyomta azt, és játékosan ráfújta a füstöt.
Az emlék hatására meleg levegő csapódott az arcába, mire kinyitotta a szemét. Hideg volt, nem volt értelme annak, hogy meleget érezzen. Meglepődve látta, hogy egy apró kis tűz ég nem messze tőle, előtte pedig egy férfi melengeti a kezeit.
A katona rögtön a fegyveréhez nyúlt volna, de eszébe jutott, hogy azt a táborban hagyta, így csak a bicskáját tudta előhúzni. A cigarettájából már csak hamu maradt hátra.
A férfi felnézett a tűzből. Furcsa tekintete volt, de igazán csak ez különbözött benne. Olyan volt, mint mindenki más. Gyötört, fáradt és feladott. Mint egy katona.
– Nem úgy volt, hogy ma nincs háborúzás? – remegő, halk hangon szólalt meg az ember, majd elmosolyodott. – Inkább gyere ide, és melegedj meg.
– Mit keresel itt?
– Pont azt, amit te. Reményt és nyugalmat.
– Reményt te nem találsz a harcmezőn.
– De ma nincs harc. Ma ez csak egy mező, amin hó van – mosolygott vissza az ismeretlen katona. Ezzel nem tudott vitatkozni, így inkább csak közelebb sétált hozzá.
A tűz másik oldalára ült. A végtagjai azonnal megörültek a melegnek, és nem tudta megállni, hogy fagyott kezeit ne nyújtsa oda. Mint a kandalló melege, otthon. Elővette a másik cigarettáját a zsebéből, majd a tűz segítségével megnyújtotta.
– Cigaretta? Anyám, ti aztán igazán szerencsések vagytok – szólalt meg a másik.
– Szerencsések? Itt senki sem szerencsés. Akik ide jöttek, azok mind szerencsétlen játékszerei egy országnak – mélyen beszívta a cigaretta füstjét, és hagyta, hogy érlelődjön benne egy ideig, mielőtt kifújta azt.
– Legalább van valamid. Nem kell üres kézzel itt lenned a hidegben – óvatosan egy nagy fát dobott a tűzre az ismeretlen, mire szikrák szálltak az ég felé.
– Legjobb lenne, ha nem kellene itt a hidegben lenni. Jobb lenne otthon, a családommal – hangosan felsóhajtott, miközben újra szívott a kis cigijéből. – A két gyerekem most nyitná ki az ajándékokat, miközben nevetnek – a fejét a térdének támasztotta, miközben kifújta a füstöt. – Neked van családod?
– Van. Két gyerek. Egy lány és egy fiú.
– Akkor te is tudod, milyen érzés ez.
– Igen. De pont emiatt reménykedem. Talán már jövő ilyenkor, ott leszek mellettük. Akkor pedig dupla ajándékot kapnak.
Erre muszáj volt felnevetnie Franknek.
– Ez a háború még évekig is eltarthat. Jövőre lehet, már csak a halotti levelem olvassák.
– Miért gondolod azt, hogy nem leszel itt ilyenkor már?
– Mert ez egy háború! – erre ingerülten felnéz, kezét összeszorítja, majd szív egyet a cigarettából és ingerülten kifújja. – Itt nincs helye reménynek! Itt meg fogunk halni!
– Tévedsz! Pont itt kell reménykedni. Ha nem reménykedsz, akkor tényleg nem fogsz sokáig élni.
– Már nem tudom, mi lenne a jó – még egy utolsó szívás, majd a csikket bedobja a tűzbe. Aztán csend telepszik rájuk. Halkan pattog a tűz, miközben melegednek.
– Boldog vagy? – kérdezte egyszer csak az öreg.
– Mégis, hogy lehet ilyet kérdezni ilyenkor?! – csattant fel a másik. – Minden vagyok, csak boldog nem! Haza akarok menni, otthon akarok lenni a családdal!
– Akkor boldog vagy, valahol máshol – állapította meg az öreg.
– Mégis miről beszélsz? – erre muszáj elővennie még egy utolsó cigarettát, meggyújtja azt, de most gyufával.
– Boldog vagy otthon. Haza akarsz menni, szóval van okod élni és reménykedni. Van egy családod, feleséged és gyereked. Van egy életed, amiért élni akarsz majd.
– Figyelj, szerintem te megőrültél. Menj vissza a táborba, és kezeltesd magad valahogyan – mélyeket szív a harmadik szálból. Bele sem akar gondolni, hogy már most ennyit elszívott.
– Nem, neked kellene kicsit összeszedned magad. Karácsony van, legyél kicsit derülátóbb!
– De attól, hogy karácsony van, nem lesz jobb semmi sem! – csattant fel. – Csak nehezebb lesz, mert jobban fáj, hogy nem lehetek otthon!
– Ha így gondolkodsz, nem is lesz! Figyelj ide. A családod rád gondol. A gyerekeid is most rád gondolnak! Most kell neked is rájuk gondolnod. Pont most olvassák, hogy végre van egy szünet a harcban, és arra gondolnak, hogy végre pihenhetsz! Muszáj, neked is rájuk gondolni.
– Mindennap rájuk gondolok, mitől lesz ez a nap másmilyen?
– Mert ez egy ünnep. Mert ma, mindenki gondol egymásra, másképp. Jobban! Nekünk, főleg nekünk kell, mert számunkra a talaj sem tűnik szilárdnak, bármikor kicsúszhat alólunk! Ma, reménykedj egy jobban, hogy holnapra erőt nyerj.
– Figyelj… Ez nem az a hely. Ez nem az az idő, ez nem az az élet. Majd egy másikban, a karácsony jobb lesz.
– De nem lesz másik életed. Most kell kihoznod mindent ebből a karácsonyból!
– Tudod mit?! Én most elmegyek! – kiveszi az utolsó cigarettát a zsebéből, majd a másiknak adja. – Boldog karácsonyt! Most már neked is van valamid!
Az ismeretlen elfogadja a cigarettát, és felpillant rá.
– Nekem mindig is volt valamim. Most is van. De köszönöm – rámosolyog.
– Ahogy gondolod… – Frank megfordul, és elindul vissza a táborba. Majd egy pillanatra megáll és visszanéz. – De tudod…
Nem volt ott senki sem. Ijedten figyeli az üres teret, ahol csak a köd telepszik meg. Nagy szemekkel néz körbe, majd megtapogatja a zsebét. Nincs nála több cigaretta.
Megáll az ég alatt, és figyeli a sűrű ködöt, ahol még valakinek lennie kellett volna. Talán csak a képzelete játszott vele. Nem tudja eldönteni. Karácsony. Talán tényleg van valami különös benne. Még itt is.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá