Eljött ez a nap is, átléptünk a 2025-ös évbe, majd íme, már alaposan a januárban járunk, olyannyira, hogy voilà az új esztendő első Képes Ifije is világot látott, lapozhatjátok, simogathatjátok, megrághatjátok, kinek-kinek ízlése és vérmérséklete, szokásai és beidegződései szerint, ahogy tetszik, ahogy jól esik. Akinek még nem kívántunk boldog új évet, annak ezúttal kívánunk minden jót 2025-re és az azután következő időszakra, évekre, évtizedekre, legyen részetek minden földi és égi jóban, a nehézségekből tanuljatok, az esések magasra emeljenek benneteket, és a sötétség óráiban nyissátok ki a frizsidert, hogy megtaláljátok a fényt. Furcsa év volt a 2024, de az első hetek történéseiből ítélve a 2025-ös sem lesz kevésbé furcsa, sőt arra utaló jelek is vannak, hogy a világunk fejtetőre áll, és amit eddig állandónak és megingathatatlannak hittünk, most majd elmúlik, vagy legalábbis meginog, amit eddig elképzelhetetlennek tartottunk, az nemcsak, hogy elképzelhetővé, hanem egyenesen szükségszerűvé és elkerülhetetlenné válik, sőt még az is előfordulhat, hogy a filmet, amit eszünk ágában sem volt megnézni, megnézzük, és elolvassuk a könyvet, amiről korábban úgy nyilatkoztunk, hogy biztosan sohasem olvassuk el, egyszer csak a kezünkbe kerül, és már olvassuk is, olyan zenekarokat hallgatunk, amelyektől eddig ódzkodtunk, és olyan emberekkel kötünk barátságot, akiket eddig kerültünk.
pixabay.com
Minden lehetséges, minden megtörténhet, és mikor, ha nem 2025-ben. Ha már a világ a feje tetejére áll, álljon a mi világunk is tótágast, álljunk mi is a fejünk tetejére, állítsuk a világot, a világunkat a feje tetejére. Lepjük meg magunkat saját magunk ismeretlen oldalával, lepjük meg a világot az ismeretlen, elrejtőzött, elfojtott oldalunkkal, csináljunk olyat, amit még eddig nem. Mikor ha nem 2025-ben? Hullámozzanak az utcák, rendüljenek meg a városok, dőljön, aminek dőlnie kell, épüljön, aminek épülnie kell. Mert mikor, ha nem 2025-ben. A körülmények adottak, a lehetőség megvan, és a vasat ugye addig kell ütni, amíg meleg. A hideg vasat püfölheted, püfölheted és püfölheted, nem fog megmozdulni, legfeljebb egy idő után elpattan, törik, és azután ki kell dobni, újat szerezni, újat kovácsolni, ez pedig plusz munka és idő, erre meg kinek van ereje és türelme. Vagy talán ez lenne a legjobb? Eldobni, jó messzire elhajítani, be valahova a bokrok közé, a bozótosba, a mély vízbe, hogy senki se találjon rá, legfeljebb a kutyák vizeljenek rá, vagy a régészek ássák ki valamikor a jövőben, mi pedig ragadjunk meg egy még megmunkálatlan fémet, tegyük a parázsba, melegítsük fel, és utána üssük, üssük – hogy mindezt hogyan végezzük el, azt kérdezzük meg valami szakembertől, kovácstól, kezelőorvosunktól, gyógyszerészünktől, vagy hívjuk segítségül a mesterséges intelligenciát, ahogy kell, ahogy tudjuk, ahogy az iskolában tanították.
0 Hozzászólás
Szólj hozzá