(Sun and Moon Records 2024)

A 2009-ben alakult Svoid tavaly májusban új albummal rukkolt elő Neptunian címmel az erdélyi Sun & Moon Records kiadónál. A miskolci zenekar 2016-ban megjelent Storming Voices Of Inner Devotion albuma óta már nyolc év telt el, így számíthattunk rá, hogy az új anyaguk egészen kiforrott lesz.

A formáció két oszlopa Kosovics István (S) basszusgitáros/énekes és Czakó Dániel (Gravel) gitáros/énekes, illetve 2017 óta Csintalan György dobost láthatjuk közreműködni az élő fellépések során. S és Gravel jelenleg a Junkies sorait is erősítik. A srácok elsősorban a black metál vonalát követik, de azt szívesen ötvözik más zenei műfajokkal is, mint a post-punk, vagy a gothic metál. A stílusvegyítés mindig egy rizikós művelet, hiszen vagy beválik, vagy nem. Az ő esetükben viszont remekül működik a black és a post-punk vegyítése. Az albumot hallgatva egy pillanatra sem tudunk elválni az experimentális csapongástól.

A hangszereket tekintve hangulatos és harmonikus műről van szó, aminek központjában a basszusgitár áll, diktálva a lüktetést, a dobhangzás pedig eléggé vintage. A dalokban gyakran feltűnik egy-egy okkult, kacskaringós gitár riff hullám, amelyben időnként Dissection- és Watain-behatásokat vélhetünk felfedezni. Mondhatjuk azt is, hogy black metál klisé, ám egyáltalán nem zavaró, sőt, nagyszerűen beépül a post-punk ritmusvilágába. A károgás figyelemre méltó, megfelelően ráspolyos és nagyon hangulatos. Ezt időnként rituális suttogás, elborulás váltja fel, mint ahogyan a nyitó szám háromnegyedében, a Neptunian Genesisben is. Tiszta ének is hallható némelyik trackben, ami szintén pontosnak mondható, de ha kissé mégsem, az csak hozzáad a hangulathoz.

A második szám, a Light Years From Now lendületes, blackes masírozással indul, amihez fogós riff társul, misztikus kiállással, majd egy újabb robbanás vár a hallgatóságra a szám végén.

A Samvega Nekkhamma egy kissé vidámabb hangvételű, energikusabb szám, amit a Twilight Draws Night egy gonoszabb sötétebb hangulattal követi, magával hozva a kellemes torz riffeket.

A The Shell pedig teljesen elszállós, elrepítve a hallgatót a kozmosz misztériumaiba, szembesít azzal, hogy miféle korlátok közé szorít minket az élet, legtöbbször önmagunkban. Vajon ki lehet ebből szabadulni?

Az All Torn Apart az egyik kedvencem az anyagról, hiszen ebben a számban aztán minden van. Sötét, sátáni, baljós riffek rejtőznek a dallamok mögé és sejtetik a ránk váró elkerülhetetlen sötétséget, az andalító énekdallamok pedig kiragadnak a valóságból. Az In Sacred Magic pedig követi ezt a vonalat.

Az album egyik leggyönyörűbb pillanata a Clavicula Nox nevet viselő átvezető szám, amelyben csak akusztikus gitárt hallunk, hatása igazán léleksimogató. Idézi a romantizált középkori tavernák, bágyadt sötét hangulatát, illetve a Dissection két átvezető számát a Somberlain albumról. Ezután a Moonwise Journey nagyon kellemesen érinti a fület, a fő dallam pedig ringatóan pulzáló. A gitár önmagában szinte száraz black metál lenne, de a dob és a basszus nagyon elviszi más irányba, és talán mondhatjuk, ez a zenéjük egyik fő jellegzetessége. Néhol szinti, illetve más effektek dúsítják a zenét, de alig észrevehetően.

A Black Hole District alatt éreztem leginkább azt, hogy rezeg a léc a tiszta vokál alatt, de hát megesik az ilyesmi. Az elrepítő kiállás a végén némileg megmenti a szerzeményt.

Az Infinity of the Elements egy optimistább hangvételű zárása az anyagnak, a végét kozmikus távolba repítő hangokkal, amelyek a szellemünket egészen a galaxisok rejtett titkainak mélységébe juttatják.

A számok post-punk jellege szerintem hiteles, nem tudnám megkérdőjelezni. Magával ragadó, sötét és misztikus hangulatú zenei utazás ez a lemez, amely a metál közösségen kívül más stílusú hallgatóságot is simán képes lenne bevonzani. Egy összetett, színvonalas és kiforrott anyagot alkottak a srácok.

Az album borítóját Björn Bauer szabadúszó művész készítette.