Egymaroknyi kutyával a világ ellen
„A NYUGTALANSÁG A CSELEKVÉS IRÁNTI VÁGY ÉS AZ ELŐRELÉPÉS JELE, HA JÓL KEZELED.” – ALBERT SCHWEITZER
Már kicsi koromban is azt mondták, hogy olyan vagyok, mint egy sajtkukac. Ezt úgy is tolmácsolhatjuk, hogy már kiskoromban sem tudtam a fenekemen nyugodni. S vannak dolgok, amik jók úgy, ahogy vannak, és amiken nem kell változtatni.
Szerbiában az élet mindig is arról szólt, hogy túlélünk, nem pedig arról, hogy élünk. Ezt nem szabad úgy felfogni, hogy éheztem volna, meg nem lett volna cipőm. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de a szüleim mindvégig fenntartották azt a látszatot, hogy minden a legnagyobb rendben van.1 Közben meg hullottak a bombák a fejünk fölött. Az 1990-es évekbeli gyerek vagyok, és szerintem ez sok mindent elmond.
Talán tudat alatt, de innen jöhetett az, hogy ha valami nem jó, akkor onnan el kell menni. Nálam ez nem csak helyszínekre vonatkozik, hiszen én a rossz szokástól, emberektől, de akár a problémától is el tudok sétálni. Keresem a helyem, a kalandokat. Ilyen ez az élet, és erről is kell szólnia. Mindent feltettem egy lapra, hogy kitörjek abból a túlélésgömbből, és végre úgy igazán éljek. Rózsaszín pezsgő délután négykor, meg ilyenek.
„NÉHA EL KELL TÁVOLODNOD MINDENTŐL, HOGY MEGTALÁLD ÖNMAGAD.” – ISMERETLEN SZERZŐ
Elegem lett. Betelt a pohár, szakadt a film. Valaki ilyenkor az alkoholban keresi a megoldást, valaki pedig megjárja a depresszió bugyrait. Én ezt szerettem volna elkerülni, meg amúgy sem jöttek be sose a nagy világtrendek.
Nem elég túlélni, élni is kell. És az előttem álló korlátokra nem úgy akarok tekinteni, mint akadályokra. A korlátok azért vannak, hogy az ember beléjük kapaszkodjon és löketet kapjon a folytatáshoz. Rám fért már a szoftverfrissítés, vagy éppen egy újraindítás. S ehhez nem kellett más mint egy frappáns terv, meg némi hab a tortán, egy repülőjegy formájában.
pixabay.com
„A VILÁG EGY KÖNYV, ÉS AKI NEM UTAZIK, AZ CSAK EGYETLEN LAPJÁT OLVASSA EL.” – SZENT ÁGOSTON
A nagynéni a legjobb rokon.2 Az én kedvenc nagynénim azt mondta, amikor videón keresztül beszéltünk, hogy megölelne, én pedig nem mondhattam nemet erre az ajánlatra. Gyorsan ki is találtam, hogy hogyan is orvosoljuk a problémát. Máris jövök arra az ölelésre – mondtam több mint száz nappal és kilométerrel azelőtt, hogy valóban abban az ölelésben találtam volna magam.
Vannak dolgok az életben, amikre csak egyszer adatik lehetőség. Megesik, hogy az embernek görcsbe rándul tőle a gyomra, vagy éppen megremeg a keze, viszont ezeket a lehetőségeket kell megragadni, a mókuskerék pedig tarthat egy kis szünetet karbantartás miatt. Vagy rohadjon ott, ahol és ahogy van. Így esett, hogy egyszer csak a reptéren találtam magam. A jegyem Varsóba szólt, onnan pedig Torontóba. Csak egy köpésre a Teleptől.3 Irány Kanada, a tengeren túl!
Hogy féltem-e? Lássuk csak! Én minden esete lefekvés előtt csinálok egy tervet az előttem álló napra. Listát írok a másnapi teendőimről, elintéznivalókról. A nemtervezett dolgoknak csak nagy duzzogva állok neki, ha éppen muszáj. Az izgulás viszont nem került fel erre a listára egyik este sem. Farkasszemet néztem a veszéllyel, de a legnagyobb fejtörést mégiscsak az okozta, hogy hogyan is pakoljak be mindent egy kézipoggyászba (55cm x 40cm x 23cm).
Így esett meg, hogy elutaztam. Fejben már régen, de most emígy is. Visszapattantam a nyeregbe.
