Fénylik még az aranylabda?
A teljes európai sportmédia lázban ég az október 30-ai események következtében, ugyanis akkor osztották ki a labdarúgás legnagyobb presztízzsel rendelkező egyéni díját, amelynek eredménye heves vitákat szül a közösségi médiákban, de abban, aki kritikus szemmel figyelte az elmúlt néhány év díjazottjait, olyan fontos kérdések fogalmazódhattak meg, mint hogy valójában mekkora értékkel rendelkezik, illetve hogy inkább szakmai elismerés-e, vagy PR-alapon dobált csillámló szenny.
Ebben a témában szeretném kifejteni a véleményemet, de mint mindig, kezdjünk egy kis történelmi visszatekintéssel.
Az első aranylabdát 1956-ban osztotta ki az azóta is ezzel foglalkozó France Football, és az akkori nyertes az egykori Blackpool kiválósága, Stanley Matthews volt, aki olyan neveket utasított maga mögé, mint például Di Stefano, a második helyezett.
A díj krónikájához tartozik, hogy egészen 1995-ig kellett várni, hogy megszülessen a döntés, hogy ne csak európai játékos lehessen díjazott.
Az aranylabdát az idén, immár nyolcadik alkalommal is az argentin zseni, Lionel Messi kapta, és ezzel abszolút rekorder.
Az elmúlt néhány évben azonban felmerültek kétségek az aranylabdával szemben.
Minden probléma kiindulópontja, hogy a „legrangosabb” egyéni díjat újságírók és szövetségi kapitányok szavazatai alapján ítélik oda, és ebből adódóan egyértelmű, hogy nem mindenki szavaz objektív szempontok alapján.
Az idén minden statisztikai adat a norvég Erling Braut Haaland malmára hajtotta a vizet, hiszen elismerten a világ legkompetitívebb ligájában tudott gólkirály lenni, emellett a Bajnokok Ligája és az F.A. Cup trófeáját is vitrinében tudhatja, mindegyik sorozatban kiemelkedő teljesítményt nyújtva.
Messi mellett a világbajnokságon nyújtott teljesítménye állt, amely bár tagadhatatlan, hogy lenyűgöző, de talán nem kellett volna felérnie Haaland egész szezonbeli konzisztens teljesítményével, rengeteg embernek azonban az volt a sanda gyanúja, így nekem is, hogy itt az argentin fog immár nyolcadszor ünnepelni, hiszen ha jobban belegondolunk, az ember megszámlálhatatlan szavazatot tud szerezni, amennyiben az elmúlt 15 év legmeghatározóbb játékosa volt, de az alapelvek szerint nem ezt kellett volna díjazni.
Az elismerések odaítélése során a világbajnokságot mérvadóbbnak tartották, mint az egész szezonban nyújtott teljesítményeket, így történhetett meg az is, hogy a legjobb kapusnak járó Yashin-díjat Emiliano Martinez kapta, aki szintén kivette a részét az argentinok aranyérméből, ám az összesített listán csupán a 15. helyet szerezte meg, még a marokkói kapus, Bono a 13.-at, tehát a hálóőrök közül még csak nem is ő szerepelt a legjobban.
Az elmúlt öt évben folyamatosan népharag tört ki miután kiderült, hogy Messi veheti át az aranylabdát, hiszen csak az elmúlt három évben Van Dijk és Robert Lewandowski is megérdemelte volna az elismerést, csak a szavazásokon mindketten alulmaradtak.
És hölgyeim és uraim, ez tartja lángban a médiát, mindenki vérkomolyan veszi ezt a díjat, talán komolyabban, mint a játékosok.
Meglátásom szerint ez az egész már régóta nem más, mint egy hagyomány, amely nélkülözi a szakmaiságot, és mindössze egy szórakoztatóipari-happening minden mögöttes tartalom nélkül.
