Német dolgozat a sivatag közepéről
Az öregedés jelei: nemcsak a párod, hanem a fogsorod nélkül alszol, és elkezdesz nosztalgiázni. Negyedik végére Matuzsálem-korúnak érzed magad, pedig ezt a pár ezer évet csak töriórán élted át. Mikor elkezdesz tanulni az UTOLSÓ gimnáziumi történelemtesztre, s meglátod a második címet: „Nyugtalan évek”, már biztos vagy benne, hogy rólad szól és az itt töltött négy évről, aztán meg kiderül, hogy holmi két világháború közötti időszakról, ahonnan úgy hiányoztak a boldog békeidők, mint ahogy neked hiányzik most egy másodpercnyi szabadidő, pedig szépen megmondták a drága tanárkák még szeptemberben, hogy negyedikben NE hagyjatok mindent az utolsó pillanatra. De mivel már süket is vagy (a korral jár), a tiltószót nem regisztrálja az agyad, így aztán nem érted, hová sürgetnek mindennel, hiszen van még két hét ballagásig. Rómát sem egy nap alatt építették, de két hét bőven elég lesz rá. Keep calm, because a ballagók már azt sem tudják, hol vannak. Két dolgozat között azon megy a veszekedés, hogy a bankett vacsoráján a negyedik fajta hús csevap legyen vagy pljeszkavica, néhányan keverik az érettségivel, felvételivel, úgy csinálnak, mintha ettől függne a jövőjük. Áll még előttünk néhány fontos döntés. Például: a tanárok meghívóján a fehér szalag piros pöttyös vagy fekete pöttyös legyen-e. Hmm nehezebb, mint kiválasztani, hogy melyik országban (marad Szerbiában vagy megy külföldre) tanuljunk tovább, melyik egyetemen és melyik szakon, pedig azon három és fél évig ettük magunkat, erre meg csak két hét van. Azon is meg vagyok lepődve, hogy ezt az írást idejében le fogom adni, de még a szerkesztő, hogy meg lesz! Pedig mikor arra kért, legyek szíves NE az utolsó pillanatban elküldeni már megint (mintha ez már lett volna), azt mondtam, inkább odaadom a vesém. A gimiben nemcsak évszámokat, bemagolt adatokat tanultunk meg, hanem a jegyek fajtáit is. Vegyük a jegyek alfajába tartozó kettes fajait, melynek jellemzői érvényesek a többi jegyre is. Van a kikönyörgött kettes, jellemzője: „naaaa, deee hááááááááát tanááárúúúúúúúr, csak féél pont hiányziiik, tudja maga, hogy tudom én ezt”. Van a „bociszem kettes”, jellemzője: szereti a tanár a pofád, és megadja a jobb jegyet (a jegyek közül ez a legritkább, fokozottan védett faj, kihalófélben van, megmentéséért sürgős intézkedések tétetnek). Van a „huh, pont kettes”, jellemzője: örülsz neki, mert tudod, hogy még azt sem érdemled meg, hiszen a puskád, telefonos segítség, közönségszavazás és a padtársad nélkül olyan szépséges nagy egyes lett volna, hogy még a lap is átszakad, mikor írják be a naplóba. Aztán ott van a „jól megérdemelt”: tanultál rá, megérdemelted, örülsz neki, veszel magadnak jutalomcsokit, és elképzeled, ahogy veszed át a Nobel-díjat, hogy ennyi minden okosságot kiadott az a csöpp kis agyad, hogy puszilná meg a Rokon Ilonka a térdkalácsod keresztínszalagját érte. De az a jegy, az, ami szintén a jegyek alfajának legkiemelkedőbb és legdicsőítőbb tagja, pályafutásod csúcsa, az egy ötös. Nem akármilyen.
Ötös a sivatag közepéből. Német dolgozatra. A delikvens, aki némettudásomat kiegészíti dolgozatíráskor (örök hálám kísértse sírjáig) Izraelbe utazott (ezek a világjárók…).
„– holnap 10.45-kor német.
– a sivatag közepén vagyok, de megoldjuk.”
