Jogi Kar, te drága!
DAY 40: SZEMESZTER VÉGE, VAGY ELSŐ NAP… UGYANAZ
Mindenki tudja, hogy a Jogi Karon nem kötelező a részvétel az előadásokon, csak a gyakorlatokra kell bemenni hetente egyszer. Ennek megvan a jó, no de a rossz oldala is. A jó oldala az, hogy az embernek annyi a szabad ideje, mint csepp a tengerben. A hátránya viszont az, hogy az ember egy halom dologról lemarad, és az a három óra gyakorlat, amire muszáj bemenni, általában maga a pokol, és húsz perc után már legszívesebben az ereimet vagdosnám.
Az előadásokon nagyjából tíz ember vesz részt, ők persze már a májusi vizsgaidőszakban tisztázzák az évet, tiszta tízessel, unalmukban pedig beiratkoznak még egy pár egyetemre. Ha pedig valami nem pont úgy alakul, ahogy eltervezték, pl. áprilisra marad egy fél vizsga, akkor depibe esnek. Sajnálatosan, ez igaz történet. Néhányan abból a tízből abszolvensként rájöttek, hogy nem ártana legalább egyszer bemenni előadásra, hogy legalább a professzort megismerjék. És akkor jön a szemeszter végi aláírásosztás, amikor az egyetem termei lassan feltöltődnek. Ekkor szoktam látni azokat a kollégákat is, akikkel legutóbb még valamikor az első évben találkoztam. Egy hétre újra életre kel az egyetem. Ilyen alkalmakkor a professzorok újra bemutatkoznak. Mondanak egy pár szót a tantárgyról, a vizsgáról, magukról. Majd lefordultam a székről, amikor a professzor a szemeszter végén, szinte az utolsó órán, újra bemutatkozott. De nem én voltam az egyetlen, akinek ez mosolyt csalt az arcára. Miután a professzorok, illetve az asszisztenseik aláfirkantottak az indexben, rendszerint utat engednek azoknak, akik nem akarnak maradni az előadáson. Mondanom sem kell, a teremben sosem marad több öt embernél, akik vállalkoznak arra, hogy majd végighallgatják az előadást.
Az meg a másik.
Minek hallgassak valami olyat, amihez még csak hozzá sem fogok nyúlni az elkövetkező két vizsgaidőszakban? Ha valamit, hát azt megtanultam, hogy egy vadidegen szöveget vágjak be anélkül, hogy előtte valaki a számba rágta volna az anyagot. Nem kell csodálkozni, amikor az ember beiratkozik az egyetemre, egy halom dolgot megtanul, de még annál is többet elfelejt...
Azért mégis hihetetlen, hogy mennyi mindent elsajátítottam a Jogi Karon, aminek semmi köze sincs a joghoz. De talán ez is volt a cél. Mondjuk, kínaiul azért még mindig nem tudok...
Az egyetemi élet nem csak abból áll, hogy felkelek, tanulok, négy év után meg kezemben a diploma, lefényképezkedek az egyetem előtt, és rögtön látom, hogy mit érek el a diplomával – háromszáz lájkot a Facebookon. Majd negyvenévesen akarok élni? Kötni kell az egyetemmel, de magunkkal is, valamilyen kompromisszumot.
DAY 41: AZ EGYETEMI HALLGATÓ ÉLETE VIZSGAIDŐSZAKBAN
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
NINCS!
