„Csak úgy, a vicc kedvéért senki ne hagyjon ki egy évet”

Beszélgetés Lengyel Katalinnal a környékünkön még ismeretlen gap year fogalmáról

Az Egyetemválasztó egy olyan rovat, amely Nektek készül. Havonta egyszer kivesézzük a középiskola után következő éveket, ismertetjük a lehetőségeket, és bemutatjuk az adott interjúalany tapasztalatait. Közben pedig körbejárjuk Vajdaságot, Magyarországot és egy kicsit Európát is.

Bejutottál egy egyetemre, kiválasztottál egy szakot, egyből bele is veted magad. Rendszeresen jársz az előadásokra, ismerkedsz, haverkodsz, egy ideig minden rendben, aztán amikor leülsz széket melegíteni, hirtelen ott találod magad egy csomó könyv, füzet és jegyzet között, amelyeket a legszívesebben elégetnél. Az érdeklődés szemernyi szikrája sem fedezhető fel benned a témák iránt. Mit teszel ilyenkor? Egyáltalán, mit tehetsz? Lengyel Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karénak Anglisztika szakán tanul, ám nem ez volt az első választása. Hogy mégis hogyan kötött ki a helyes vágányon, arról ő maga mesélt.

Gyakran tapasztalom, hogy az embereknek van egy előre felállított képük az egyetemi tanulmányokról. A többség úgy képzeli el, ha valaki elkezd egy egyetemet, pár év kemény tanulás és szenvedés után végül boldogan sétál ki az utcára, diplomával a kezében. A te esetedben azonban már az út elején váratlan dolog történt...

– Igen, ugyanis Szegeden egy olyan szakra iratkoztam be, amelyet nem igazán szerettem. Nem éreztem jól magam, abszolút idegen volt a környezet és maga a közeg. Egészségüggyel kapcsolatos tanulmányokat kezdtem, azóta sem igazán tudom megindokolni, hogy miért, hiszen kiskorom óta a társadalomtudományok érdekeltek. A gimnáziumban is nyelvi-társadalmi tagozatos voltam, különösen az angol vonzott. Amikor rájöttem, hogy rosszul választottam, kétségek merültek fel bennem, de szerencsére otthonról is megkaptam a támogatást. Mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy nem kellene olyat tanulnom, amit nem szeretek, hiszen utána egész életemben ezzel foglalkoznék. Szóval, fogtam magam, és otthagytam az első választásomat.

Azért ehhez nem kevés bátorság kellett. Akadtak teendőid, előre terveztél, vagy a hirtelen rád zúduló időt spontán alakítottad?

– Kidolgozott tervem semmiképpen sem volt, az első félévben viszont annak ellenére is Szegeden maradtam, hogy nem igazán jártam be órákra. A hazaköltözés után valóban rengeteg szabadidőm lett, de elkezdtem készülni az emeltszintű angol érettségire, privát órákra jártam, próbáltam lefoglalni magam. De természetesen jöttek az unalmas délutánok, úgy éreztem, hogy nem vagyok való semmire. Mindenki tette a maga dolgát, én pedig kicsit egyedül voltam. Ekkor léptem be a Lajkába (Lajka Állat- és Természetbarátok Egyesülete, Zenta, a szerk. megj.), ahol állandóan állatok között lehettem. Rendkívül nagy szükségem volt a kutyákból áradó szeretetre, és azt hiszem, én is sok-sok pozitívat tudtam nekik adni.

Kreáltál magadnak egy gap yeart, ami Nyugat-Európában és az USA-ban már bevett szokás. Nálunk azonban (még) nem terjedt el, és a te eseted is egy kicsit más volt.

– Külföldön hagyománya van ennek. A fiatalok abban az egy évben dolgoznak, világot látnak, ők szándékosan döntenek a pihenés, élménytúrázás mellett. Nálunk ez korántsem így működik, és ha őszinte akarok lenni, nem is gondolom, hogy a közeljövőben ez megváltozna. Egyrészt, még mindig ott tartunk, hogy túl nagy rizikó elhagyni az egyetemet, másrészt pedig a szűkös anyagi keretek miatt sem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust.

Mik voltak az előnyei es hátrányai az egy évszünetnek? Profitáltál belőle valamit, drasztikusan megváltozott az életed?

– Kezdetben kicsit furcsa volt, hogy a többségnél egy évvel idősebb vagyok, de gyorsan rájöttem, hogy ez nem sokat számít. Drasztikus változás sem történt. A szünet is viszonylag aktív időtöltéssel telt el, a legnagyobb előny mindenképpen az, hogy rájöttem, mit is szeretnék kezdeni az életemmel a továbbiakban. A gimnázium elvégzése után teljesen tanácstalanul álltam a felsőoktatás kapui előtt, de amikor visszataláltam a helyes útra, onnantól már könnyedén vettem az akadályokat.

Hogyan tudtál visszaállni a tanulásba? Milyen volt a váltás a két szak között?

– A tanulásból gyakorlatilag ki sem estem, hiszen az érettségire jól fel kellett készülnöm. A két szak közötti váltás viszont jól esett, az angolt gyorsan megszerettem, már eleve otthonosabban mozogtam a különböző témakörökben.

Egy kicsit több tapasztalattal a hátad mögött mit ajánlasz az egyetemi gólyaság előtt állóknak?

– Csak úgy, a vicc kedvéért senki ne hagyjon ki egy évet, mert otthon ülni, miközben a világ megy tovább a maga útján, annyira azért mégsem jó. Ha viszont beiratkoznak egy szakra, és ráeszmélnek, hogy rosszul választottak, nem kell félni a váltástól. Sőt, jobb az elején otthagyni, mint két-három év után. Ha az ember nem szereti, amit csinál, könnyen bajba kerülhet, és rosszul érezheti magát emiatt. Nagyon fontos, hogy szívvel-lélekkel foglalkozzunk valamivel, ezt pedig csak úgy tehetjük meg, ha igazán szeretjük is a választott foglalkozásunkat.