Történet a paprikamalom mellől 2.
1992. április 6.-án, ezen a hétfői napon, kétségtelenül nagy dolog történt. Mint a történelem során oly sokszor a bácskossuthfalviak ismét felemelték a hangjukat. Jelen esetben a háború ellen. Másnap, április 7.-én, kedden még a hajnali órákban megérkezett a katonai rendőrség, és megkezdték a meggyőzés következő felvonását. Parancsnokuk egy adai, magyar ajkú férfi volt. A katonai rendőrség körbevette a paprikamalmot, és senkit nem engedtek be. Még Csubela Ferencet sem, aki ezen nagyon felháborodott, és tiltakozását a Magyar Szó közölte. A katonai rendőrség tagjai sem tudták meggyőzni az ottmaradt 80 embert, így őket a Szabadkáról érkezett magasabb rangú tisztek váltották le. Az egyik helyi lakos elnevezte a szabadkaiakat zöldbab ingeseknek. Ők már komolyabb eszközökhöz folyamodtak. Míg az ebédlőben a szabadkai parancsnok és katonái tárgyaltak a parancsmegtagadók négy tisztjével, addig a tisztek többsége a behívottakat igyekezett meggyőzni. A szabadkai tisztek cselhez folyamodtak, azt mondták a négy tisztnek, hogy amíg bent tárgyaltak, addig sikerült meggyőzniük mindenkit, hogy menjenek a szabadkai kaszárnyába. Az embereknek viszont azt mondták, hogy a paprikamalomban már megegyeztek a négy tiszttel arról, hogy elmennek Szabadkára, de a parancsmegtagadók és a tisztek is végig kitartóak voltak. Többen még a tárgyalás alatt megszöktek, és nem várták meg a későbbi fejleményeket. A délutáni órákban rengeteg ember ment ki a paprikamalomhoz, és tiltakozásukat fejezték ki. A sikertelen próbálkozás után a szabadkai kaszárnya parancsnoka felsorakoztatta a parancsmegtagadókat, és Csubela Ferenc naplója szerint a következőket mondta:
„Katonák! Igaz, hogy elsőre nem tettetek eleget a mozgósításnak, de nem ültetek fel a politikai manipulációnak, és biztos vagyok abban, hogy ezután teljesítitek a kötelezettségeiteket. Most pedig oszolj, menjetek haza!”
A Magyar Szóban viszont a következő áll:
„Igaz, hogy nem jelentetek meg a pontos időre a gyülekezőhelyen, és felültetek különféle politikai provokációknak. Reméljük, legközelebb ez nem így történik. A feladatot teljesítettétek, a gyakorlatnak vége, mehettek haza.” Ezt követően a tisztek visszatértek Szabadkára, de Csubela Ferenc a parancsmegtagadóknak azt tanácsolta, hogy ne menjenek haza, aludjanak még egy éjszakát a paprikamalomban. Este fél nyolckor a VMDK ismét gyűlést hívott össze, ahol az elért eredményeket értékelték, és szerdára a háborúellenes tiltakozó nagygyűlés megszervezését szavazták meg.
Szerdai napokon a faluban mindig piac van, ezért könnyű volt Csubela Ferencnek kihirdetnie a délután 14 órakor kezdődő háborúellenes tiltakozó gyűlést. Ennek helyszíne a paprikamalom mellett volt, hatalmas sikere lett, több százan mentek el meghallgatni a felszólalókat. A felszólalók között többek közt ott volt Németh István, Nenad Čanak, Dudás Károly, Đorđe Šećerov, Ágoston András, Ágyas Sándor. Utolsóként Csubela Ferenc szólalt fel. Az esemény végén a parancsmegtagadók is hazamehettek.
Miért volt nehéz megtagadni a parancsot?
Amíg Tito volt az elnök, addig a testvériség-egység szellemében éltek az emberek, az iskolák tantervükkel és nevelési elveikkel sokat tettek ezért. A háború kezdetéig egy átlag vajdasági magyar nemigen különböztette meg a szerbet, a horvátot, a bosnyákot egymástól. A nemzeti ellentétek azonban merőben más helyzetet hoztak. A vajdasági magyar férfi komoly döntés előtt állt, amikor megkapta a katonai behívót. Ha elmegy, hazafi lesz az állam szemében, viszont esetenként ismerősre kell lőnie. Ha nem megy el, akkor hazaáruló lesz, de nem kell gyilkossá válnia. Függetlenül attól, hogy történelmileg közeli eseményről van szó, nehéz a körülményeit kutatni. Az emberek még mindig elzárkóznak attól, hogy beszéljenek róla. Egyesek csak illuminált állapotban képesek erről mesélni. A kilencvenes évek délszláv háborúi során egyetlen fegyver sem dördült el Bácskossuthfalván, de a falu és az ott élő emberek sorsát csakúgy, mint más vajdasági települések esetében, nagy mértékben meghatározta.
Az előző rész itt olvasható.
