Japánban vagyok

A Dániában töltött félév után visszatértem Szegedre az egyetemre, ahol befejeztem a diplomamunkám, elvégeztem a hátralevő kurzusaimat, és így júliusban diplomás vegyész lettem.

Időközben megpályáztam egy japán doktori lehetőséget, amit sikerült is elnyernem! A képzés nagyon izgalmasnak ígérkezik. Erről és a felvételi menetéről a későbbiekben még fogok bővebben írni. Nagyon izgatott voltam, mivel még életemben nem jártam előtte Japánban, tehát tulajdonképpen úgy adtam be a jelentkezést a doktori képzésre, hogy fogalmam sem volt, mi vár rám kint.

Augusztus 21-én elbúcsúztam egy időre Szerbiától, Magyarországtól, a családomtól és a barátoktól, és kelet felé vettem az irányt. Ugyan utaztam már korábban repülővel, az átszállás és a 13 órás repülőút mégis izgatottá tett. Korábbi tapasztalataimból kiindulva az út teljesen alvásmentesnek ígérkezett, így kicsit félve gondoltam arra, hogy Tokióba reggel 7.40-kor fogok érkezni, és bizonyára nagyon nehéz nap elé nézek.

Aludni ugyan tényleg nem tudtam a repülőn, de legalább nem unatkoztam, mert mindkét repülőúton érdekes útitárs került a mellettem levő ülésre. A Bécsig tartó 40 perces utat egy kis, propelleres géppel tettük meg. A rövid táv miatt nem tudtunk magasra emelkedni, így az összes széllökést érezni lehetett út közben, a repülő néha úgy dobálózott, hogy úgy éreztem, egy szegedi városi buszon ülök, ami éppen a Mars tér kátyúin zötykölődik keresztül. E rövidke idő alatt kiderült, hogy útitársam Budapesten az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének egyetemi docense. Ő is átszállás miatt utazott Bécsbe, azzal a különbséggel, hogy nem Japán volt a végső célja, hanem India! Előbb a mumbasai egyetemre megy, majd onnan a Himalájába! A karsztos hegyvidékek formakincsének éghajlat hatására történő alakulását vizsgálva legtöbb idejét a Kárpátokkal foglalkozva tölti, de bejárta már egész Délkelet-Ázsiát: Indiát, Kínát, Kambodzsát, Vietnamot, Laoszt, a Fülöp-szigeteket, Indonéziát, Malajziát… Most éppen a Himalája 4-5000 méteres magasságait célozta meg, ahova teljesen egyedül mászik fel! Az aggodalmaskodó kérdéseimre csak annyit válaszolt, nem szeret senkihez alkalmazkodni, a szamarakkal pedig az a baj, hogy van gazdájuk is, akiről gondoskodni kell. Érdekes beszélgetés volt, kicsit sajnáltam, hogy Bécs ilyen közel van Budapesthez…

Bécs felé haladva még teljesen otthonosan éreztem magam, Bécsben viszont a Tokióba tartó gépre várakozó embereket meglátva tudatosult bennem, hova is tartok. A gép utasainak nagyjából négyötöde volt japán nemzetiségű. Ennek további 10%-a csecsemő, akik hol felváltva, hol kórusban, de végigbömbölték az utat Oroszországig, majd Szibérián és Kínán át Koreáig, majd Japánig meg se állva… Szerencsére útitársam is ugyanúgy szenvedett, mint én, és végül beszélgetésbe elegyedtünk. Elmondta, Hirosimába tart, ahol egy nemzetközi animációsfilm-fesztivál vendége lesz. 200 rövidfilmet mutatnak be, és neki három filmjét is kiválasztották! Ő ugyanis illusztrátor, rajzfilm- és animációsfilm-rajzoló és -rendező! Oslóból jött Bécsbe, de nekem gyanús volt az erőteljes brit akcentusa, így rákérdeztem a származására. Londoni születésű, élete legnagyobb részét Londonban élte le, már kisgyerekkora óta imád rajzolni, állítása szerint egész életében mást nem is csinált. Pár éve kezdett együtt dolgozni norvég rajzolókkal, és így alakult, hogy meghívták, költözzön Norvégiába, és ott a voldai egyetemen tanítson animációsfilm-készítést. Emellett saját céget is alapított Norvégiában. Voldáról egyébként tudni kell, hogy a norvég tengerpart középső részén van egy fjord közelében, Dave háza pedig közvetlenül a fjord partján épült. Régebben videoklipek készítésében is részt vett. Többek között a U2-val is együtt dolgozott! Engem mégis az nyűgözött le, hogy Angliában töltött évei alatt a Cartoon Networknél is alkalmazásban állt illusztrátorként. Sokunk számára, akiket gyerekként a Cartoon Network hosszú órákra volt képes a tévé képernyője elé szegezni, biztosan ismerősen cseng a Dexter, a Johnny Bravo, a Powerpuff Girls, vagy éppen a Cow and Chicken. Az utóbbi az egyik legértelmetlenebb és legelvetemültebb rajzfilm, amit valaha láttam, ami ugyanakkor egészen zseniális is. A rajzfilm egy különös család mindennapjait mutatja be, ahol a szülők egy-egy pár láb, a gyerekek pedig egy tehén és egy csirke. Láthatjuk, ahogyan családi életet élnek, közösen étkeznek, tévét néznek, vagy éppen a gyerekek iskolába járnak. A különös felállásból természetesen számos vaskos poén ered. Miközben beszélgettünk, elmorfondíroztunk azon: egy effajta találkozásnak mekkora esélye volt? Egy vajdasági magyar lány, aki Bécsből Tokióba repül, hogy Japánban doktorizzon, és egy angol fickó, aki Norvégiában él, Hirosimába megy mint egy animációsfilm-fesztivál vendége, a Cow and Chicken egyik rajzolója volt, ami mellesleg a lány egyik kedvenc rajzfilmje! A fickó elképesztően vicces és szórakoztató a kerek, szőkés fejével meg az arany karika fülbevalóval a fülében, a hangos nevetésével és hihetetlenül jó humorával. Egész úton szórakoztatott, végül elkérte a szalvétámat (amibe előtte beletöröltem a virslis-rántottás számat), és rajzolt nekem a tiszta felére egy dedikált tehenet!!!

Olyan jólesett, hogy ez a teljesen ismeretlen ember ilyen kedves volt hozzám. Kérdezgetett, miért megyek Japánba. Mikor meséltem neki a doktoriról, nagyon lelkes lett, és elmondta, úgy érzi, nagy kaland lesz ez az életemben, nyelvet tanulhatok, megismerkedhetek az emberekkel és a kultúrával, és rengeteg érdekes helyet fogok látni.

Miután megérkeztem Japánba, az első pár nap főként ügyintézéssel, papírmunkával telt. Szerencsére kaptam egy mentort, Ayumit, aki már a reptéren várt rám, a továbbiakban pedig rengeteget segített nekem mindenben. Az első időszakban borzasztóan szenvedtem a nyolcórás időeltolódás miatt. Hiába jártam le a lábam mindennap és fáradtam el halálosan, este mindig nagyon éber lettem, és sehogyan sem voltam képes elaludni. Bárhogy igyekeztem, volt, hogy egész éjjel nem sikerül elaludnom, ha meg igen, akkor is csak 2-3 órára. Reggel aztán (mikor otthon éppen az éjszaka közepe volt) borzalmasan nehezek voltak az ébredések.

A következő bejegyzésekben írok majd arról, hol lakom, és miket láttam eddig Japánban.