Nem szokványos csirke

David Lynch: Small stories. Belgrádi Kulturális Központ/Kulturni centar Beograda, 2017. szeptember 1–30.

„Still images can contain stories. Mostly, still images contain small stories. And, as it happens, sometimes there are interesting stories that are small.

Small stories take place during a very short period of time. However, the mind and emotions can become engaged by looking at a still image, and small stories can grow into huge stories. It depends, of course, on the viewer.

It’s almost impossible not to find some kind of story emerging from a still image. This, I think, is a beautiful phenomenon.” – D. L.

„Just cut them up like regular chickens” – hangzik a felszólítás David Lynch egyik emblematikus filmjében, a Radírfejben. Nos, az amerikai művész 2014-ben Párizsban debütált, idén pedig Belgrádban is bemutatott Small stories című kiállításához is próbáljunk úgy közelíteni, mint egy konvencionális tárlathoz, még akkor is, ha a falakon nyugvó fényképek már messziről gyanúsak. Szúrjuk mindet egyesével a villánk hegyére, és nézzük meg, mi történik.

David Lynch karaktere szerteágazó érdeklődési köre miatt nehezen megfogható. A képzőművészet felől érkezett a mozgókép világába, a sokak örömére idén felélesztett Twin Peaks című sorozat rendezőjeként vált ismertté, de ma már a meditáció és a zene is elválaszthatatlan a személyétől. 2005-ben a meditáció népszerűsítésére megalapította a David Lynch Foundation alapítványt, és könyvet is írt a transzcendentális meditáció témájában. 2011-ben, hatvanöt évesen megjelentette első lemezét Crazy Clown Time címmel, s ezt két évre rá a The Big Dream követte. 2016-ban pedig megalapította a Festival of Disruption elnevezésű összművészeti fesztivált.

Művészete is megannyi forrásból táplálkozik, a realizmustól kezdve az expresszionizmuson, dadaizmuson át egészen a szürrealizmusig. Kétségkívül az egyik legnagyobb hatással bíró kortárs alkotó, aki szinte az összes médiumban érvényre tudja juttatni egyedülálló és azonnal felismerhető univerzumát. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a lynchi világ elemei szorosan összefüggnek egymással.

A Belgrádi Kulturális Központ három termében kiállított fényképmanipulációk, fotómontázsok, „fotó-grafikák” számomra leginkább korai kísérleti filmjeihez hasonlíthatóak. Ezek az experimentális és dekonstruktív jellegű rövidfilmek (rém)álomszerű képeket pörgetnek a néző szeme előtt. Fotóit is a szürrealizmus logikája mozgatja. Mozgatja, s a néző benyomása az, hogy nem állóképek előtt sétál, hisz mindegyik kép magában rejt legalább egy aprócska történetet, mely megindítja az elmét és az érzelmeket egyaránt. Lynch sokszor nyúl olyan ősképekhez, melyek a kollektív tudatunkból erednek, művészi szándéka pedig rajtuk keresztül az egyéni tudat legmélyének feltárása. Ablakokon át enged belátást a belső, mentális terekbe, ami szürreális enteriőröket eredményez. A belső tér mint látvány a psziché kivetülése. Lynch erőszakosan utat tör magának befelé, egészen a gyermekkori emlékekig. 56 ablak-koponya mesél arról, mi van belül, s ezt az intimitást nyugtalanító, körülírhatatlan elemek, bogarak, legyek zökkentik ki. S bármennyire furcsa is, ezek az enteriőrök nem otthonosak, mégis mélyen beléjük szívódott a nosztalgia dohos szaga.

Akinek ínyére van a Lynch-filmek és -festmények ízvilága, az szeretni fogja ezeket a fekete-fehér, digitális, fotó alapú munkákat, akkor is, ha azok igen távol állnak a szokványos csirkétől.